Egy eltűnt kislány története, ami sokkal mélyebbre megy, mint gondolnád: a Disney+ új sorozata nemcsak szívszorító, de elgondolkodtató is. Az elrabolt lány nem a rejtélyt, hanem az emberi törékenységet helyezi a középpontba – és ettől lesz igazán mellbevágó.
Az Elrabolt lány című ötrészes minisorozat a Disney+-on jelent meg, és elsőre talán egy szokványos eltűnéses történetnek tűnhet, de annál sokkal többet kínál. A sorozat Alex Dahl Playdate című regényén alapul, a rendezői székben Eva Husson ült, a forgatókönyvet pedig Catherine Moulton írta. A főszerepben Denise Gough és Jim Sturgess látható – mindketten nagyot alakítanak.
A sztori egy fájdalmas, de ismerős alaphelyzettel indul: egy kilencéves kislány eltűnik egy baráti pizsamaparti után. A szülők élete – különösen az anyáé – egyik pillanatról a másikra darabokra hullik. Ami azonban igazán különlegessé teszi ezt a sorozatot, az a történet kibontása: több szemszögből látjuk az eseményeket, nemcsak az anya, hanem a rendőrség, a barátok és a média szempontjából is.
Ez a fajta elbeszélésforma lehetőséget ad arra, hogy ne csak egy tragédia lecsupaszított, drámai vonalát kövessük, hanem lássuk azt is, hogyan torzulhat a valóság a különféle érdekek és félelmek mentén. A sorozat nagy erénye, hogy lassan építkezik – ami néha frusztráló lehet, de végül megéri a türelmet.
Denise Gough játéka különösen erős. Az általa megformált Elisa nem a klasszikus hollywoodi „erős nő”, hanem egy hús-vér ember, aki dühös, összezavarodott, néha irracionális, és minden erejével próbálja összetartani magát. Jim Sturgess karaktere – Fred, az apa – viszont kissé háttérbe szorul, bár az ő reakciói is emberiek és hihetőek.
A sorozat egyik legfontosabb kérdése nem az, hogy ki vitte el Luciát, hanem az, hogy miért és hogyan történt mindez, és hogyan lehet ezt túlélni. A dráma rétegzettsége – gyász, bűntudat, gyanakvás és régi titkok – mélyebb, mint elsőre gondolnánk. Ahogy haladunk előre, egyre több réteg bomlik le a szereplők múltjáról, és a néző is elbizonytalanodik: valóban mindent úgy látunk, ahogy történt?
A tempó ugyan nem mindig feszes, de a hangulat, a képi világ és a zene erős atmoszférát teremt. Néha talán túlzottan is elmerül a lélektani boncolgatásban, de a fináléra összesűrűsödnek a szálak, és egy érzelmileg kielégítő, bár nem feltétlenül megnyugtató lezárást kapunk.
Összességében Az elrabolt lány nem egy klasszikus bűnügyi sorozat, hanem egy mély pszichológiai dráma, amit a szülőség, a veszteség és a bizalom kérdései hatnak át. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a lassabb, de gondolatébresztő történeteket, erős színészi játékkal és komoly mondanivalóval.