Lakberendezési kisokos tetőtéri szobákhoz

Látszólag talán kicsi és szűkös a tetőtér, nincs hol tárolni a dolgainkat és berendezni is nehéz. De szerencsére rengeteg apró ötlet áll a rendelkezésünkre, hogy tetőterünkből nemcsak praktikus, hanem igazán intim, meghitt és kuckós hangulatú szobákat alakítsunk ki.

Játék a falakkal

Lássuk meg a tetőtéri szobák ferde, sokszor szűkös falaiban a lehetőségeket, melyekkel kedvünk szerint kísérletezhetünk. Mert míg egyes megoldások optikailag tágítják és szellőssé varázsolják az adott helyiséget, addig más trükkök segítenek még inkább kuckósítani a szobát, ha éppen arra vágyunk. A fehér szín itt is aduász a kezünkben, mely szinte szétnyomja a ránk omló falakat, ezzel pedig növeli a térérzetünket. Az ízlésünkre van bízva, hogy egy sima felületű, ezzel együtt inkább modern megjelenésű gipszkarton mennyezetet választunk, vagy jobban éreznénk magunkat egy vidéki bájt sugárzó lambériázott szobában. Azonban kerülhet lambéria a térdfalra is, mely végigfut a ferde és a függőleges falakon egyaránt, ezzel pedig szépen körbeöleli a szobát. Bármelyiket is válasszuk, ne sajnáljuk a fát: ragadjunk ecsetet és fessük le a lambériát fehérre, vagy egy kellemes halvány, pasztell színre a hamisítatlan cottage hangulatért.

Lakberendezes Tetoter Beepitese 1
Forrás: instagram/@ifwisheswerehouses

Egy-egy színfolt megjelenése egyébként is jótékonyan hat: életet lehel a térbe, ráadásul a fehérrel kontrasztot alkotva még nagyobbnak mutatja azt. Ezért ne hagyjuk érintetlenül a kínálkozó függőleges falakat, hanem adjunk nekik egy tetszetős árnyalatot, vagy bolondítsuk meg egy mintás tapétával. Mivel ezek a falak általában nem szabályos négyzet alakúak, sokkal inkább a háromszög vagy a trapéz jellemző rájuk, kerüljük a nagy képeket ábrázoló, poszter jellegű tapétát. Helyette egy kedves, organikus, ismétlődő sormintát válasszunk, lehetőleg fehér háttérszínnel, mely így egységet alkot a többi fehér fallal. De ha szeretnénk elbújni a világ elől, az erdei motívummal telefestett szoba falai között azt is megtehetjük!

Lakberendezes Tetoter Beepitese 2
Forrás: instagram/@kizziebee_fw
Lakberendezes Tetoter Beepitese 3
Forrás: instagram/@clarkyoconnell

Kis helyen sok holmi

A térkihasználás kulcsfontosságú egy aprócska tetőtéri szoba esetében, de az okos megoldásokkal egyetlen négyzetcentiméter sem marad majd kihasználatlanul. Ezért a „majdveszekegyszekrényt” hozzáállással csak a saját magunk idejét és szobánk hasznos tereit vesztegetnénk. Esetünkben a praktikus megoldást a beépített tárolók jelentik, melyek kialakítása sok esetben a falak építésével együtt történik, így a tervezés első lépéseinek egyike kell legyen.

A térdfalak pedig mindent elnyelve, valóságos fekete lyukként tudnak funkcionálni, ha ügyesen alakítjuk ki őket. Mivel a nagyon alacsony, mindössze néhány centiméter magasságú térdfal mentén nem tudunk bútort elhelyezni, ezért ne sajnáljunk lecsípni a szoba alapterületéből: húzzunk fel beljebb egy minimum 100-110 centiméter magas falat, szereljük fel szekrényajtókkal és már pakolhatunk is.

Készíttessünk egyedi gardróbszekrényt, mely leköveti a sátortetőnk vonalát, és így teljes függőleges falunk egyetlen hatalmas tárolófelületté alakul át. Ráadásul ha lefestjük, pontosan úgy fog viselkedni, mint egy színes falrész – így máris két legyet ütünk egy csapásra.

Lakberendezes Tetoter Beepitese 4
Forrás: instagram/@sharpsbedrooms

És ne feledkezzünk meg a bútorokban rejlő tárolási lehetőségekről sem! Egy felnyitható tetejű ülőke, vagy egy olyan multifunkciós ágy, mint az IKEA fiókokkal megspékelt kanapéágya láthatatlanná varázsolják az éppen használton kívüli tárgyainkat, amitől tetőterünk szinte fellélegzik majd.

Lakberendezes Tetoter Beepitese 5
Forrás: instagram/@onefoureightlondon

De hogy szereljük fel a lámpákat?

A tetőtéri helyiségeknek éppúgy ékei a mennyezetről alácsüngő függesztékek és csillárok, vagy a falakat díszítő falikarok, mint bármely más hagyományos szobának – csupán néhány apróságra kell pluszban odafigyelnünk. Ha a sátortetős szobába szeretnénk függesztéket felrakni a tetőgerinc mentén, alakítsunk ki egy keskeny vízszínes álmennyezetet a két ferde fal között. Így könnyebb lesz a kivitelezés és esztétikusabb a végeredmény. A fejtőrést és bizonytalanságot általában azok a helyiségek szokták okozni, ahol a ferde tetősíkból indulna a lámpa: merjük, vagy sem? Merjük! Az egyetlen trükkje a dolognak, hogy a mennyezeti rózsát is ferdén helyezzük el, teljesen rásimítva azt a ferde falra.

Lakberendezes Tetoter Beepitese 7
Forrás: instagram/@7sensesdesign

Igazán kreatív megoldásokat tartogatnak számunkra a látszó gerendák. Ezekben akár süllyesztett spotlámpák bújhatnak meg, vagy szerelhetjük egyenesen rájuk a függesztékeket. Azonban ha akad a levegőben szabadon álló gerenda, mely közvetlenül nem érintkezik a tetővel, tekerjünk rá több, hosszú vezetékeken lógó függesztékeket.

És persze a falikarokat sem kell mellőznünk tetőéri helyiségeinkben, mi több, a megfelelő darabok kellő magasságban elhelyezve mennyezeti lámpaként is funkcionálhatnak. De ha csak egy olvasólámpára gondoltunk az ágy mellett, az is bátran mehet a ferde tetősíkra. Egyedül arra ügyeljünk, hogy állítható fejű darabot válasszunk, melynek fényénél minden este élvezhetjük a tetőtéri hálószobánkban eltöltött nyugodt perceket.

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Csodás ajándékokat kapott szülinapjára a 8 éves György herceg