Fűtésszezon okosan

Pénztárcát nem kímélő időszak előtt állunk. Érdemes néhány ügyességet bevetni annak érdekében, hogy spórolhassunk a fűtésen.

Nemcsak arról van szó, hogy az édes nyár után beköszöntött az ősz, hanem arról is, hogy ez együtt jár a hideggel, a több esővel, komorabb időjárással és bizony a nappalok is rövidülnek. Együttesen hat ránk mindez úgy, hogy jobbnak látjuk behúzódni otthonainkba. Ki ne szeretne ilyenkor kényelmet és a meleget a saját kuckójában?!

A hivatalos fűtési szezon október 15-én kezdődött, de már napokkal korábban dönthettünk úgy, hogy fűteni kezdünk. A kellemes meleg mellett természetesen a biztonság is szempont. Már az ezt megelőző időszakban érdemes átnézni a fűtőeszközeinket, a kéményt annak érdekében, hogy minden zavartalanul működhessen. Akár szakembert is hívhatunk.

Azon túl, hogy szembe kell néznünk a valósággal – innentől kezdve jó néhány hónapon át szükség lesz a fűtésre -, még anyagi leterheltséget is jelent otthonunk melegen tartása. Van azonban néhány praktika, amellyel hatékonyabbá válhat a ház felfűtése:

Fatüzelés
Kép forrása: Pexels

Túlfűtés helyett

A hideg után jól esik a melegség, azonban arra is gondolni szükséges, hogy nem nyári meleget kell az otthonunkba varázsolni, az ugyanis megviseli a szervezetet. Elegendő a 21-23 fok. Ennél melegebb ugyanis még az alvásunk minőségét is befolyásolja.

Vastag szőnyeg

Növeli a hőérzetünket és látványra is kellemesebb, ha ősszel vastag szőnyegeket gurítunk le. Főleg járólapon célszerű alkalmazni, amely ősszel és télen szinte csontig hatoló hideget bocsát ki magából.

Levegő és napfény

Főleg ősszel tapasztalható meg, hogy napközben felmelegedhet a levegő, így a kinti hőmérséklet kellemesebb lehet, mint az otthonunkban lévő. Örvendjünk minden napsugárnak és az általa nyújtott melegségnek, ezért engedjük be. A szellőztetés amúgy is fontos része a napi rutinnak.

Redőny, sötétítő függöny

Az este közeledtével és hajnalban mindig hűvösebb van, ezért a vastag sötétítő függöny, vagy a redőny jól szigetel és mivel gyakrabban kapcsolunk lámpát is, így a kíváncsi pillantásoktól is megvéd.

Hőtükör használata

Barkácsüzletekben is kapható az a jó találmány, amelyet a fűtőtest és a fal közé kell helyezni annak érdekében, hogy a meleggel ne a falat fűtsük, hanem az otthonunk levegőjét. A hőtükör ugyanis a radiátorból kiáramló hőt visszatereli a helyiség légterébe.

Csak, ha van értelme

A napjaink nagy részét munkahelyünkön, iskolában töltjük, ezért ehhez szükséges igazítani a fűtési rutint is. Napközben nem szükséges olyan magas hőmérsékletet teremteni az otthonunkban, mint miután hazaérünk. Az sem jó, ha teljesen kihűl a ház, de akkor érdemes felcsavarni a hőfokot, ha már mindenki otthon tartózkodik.

Radiátor
Kép forrása: Pixabay

Párásítás

A fűtési szezon beindulásával a levegő is szárazabb lehet. Sőt emiatt hűvösebbnek is érezzük. Ha emelni szeretnénk a hőérzeten, akkor párásítsuk a levegőt.

Optikai hatások

Öltöztessük színesbe, méghozzá meleg színekbe a lakásunkat, mert növelik a komfortérzetünket és melegebbnek tűnnek a helyiségek is. Ennek értelmében érdemes kerülni a hideg színeket.

Sütés-főzés okosan

Az ételeink elkészítésekor keletkezett hőt is ki lehet élvezni és használni. Nemcsak a finom illat terjenghet a levegőben, hanem a keletkezett hő is.

Borítókép forrása: Pexels

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

100 km/h-t meghaladó széllökésekre készülhetünk