Barion Pixel Közeledik az anyák napja – DIY ötletek az ajándékozáshoz – Coloré

Közeledik az anyák napja – DIY ötletek az ajándékozáshoz

2021. 04. 17.

Fejtörést okoz, hogy mivel ajándékozd meg az édesanyádat vagy nagymamádat? Segítünk!

Az anyák napja az egyik legszebb ünnep az évben, hiszen – remélhetőleg nem csak ekkor – kifejezhetjük hálánkat és szeretetünket annak a nőnek, aki az életet adta nekünk. Sokunknak fejtörést okoz, hogy mivel rukkoljunk elő évről-évre ezen a jeles napon, hiszen a születésnapjára és karácsonyra már annyi mindent megvettünk neki. Még mindig azt valljuk, hogy a kézzel készített ajándék a legszebb, hiszen ha nem is sikerül tökéletesen, benne van szívünk-lelkünk. Anya pedig biztos, hogy jobban örül majd egy kicsit csálé, de saját kezűleg alkotott dísznek vagy vázának, mint egy méregdrága ékszernek. Ezért hoztunk ma nektek négy DIY ötletet.

Fotómontázs

fotómontázs
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Ha még nem lőttük el ezt az ötletet, vagy van egy újabb adag jól sikerült fotónk az elmúlt évekből, akkor rengeteg képszerkesztő program áll a rendelkezésünkre a neten, ha az emlékeinkből szeretnénk egy összeállítást készíteni édesanyánknak. Többek között a Canva is szuper felület lehet erre, ugyanis az ingyenes változatában is több száz sablonból válogathatunk, ahová elég csak beszúrni a saját képeinket, a háttér már adott. Ha kicsit több kreativitást vinnénk a dologba, akkor egy teljesen üres munkafelülettel is kezdhetünk és a saját ízlésünk szerint rakosgathatjuk rá a közös fotóinkat.

Újraalkotott fotó

családi fotó
Forrás: Instagram/amberbackstrom88

Miért ne ülhetnénk fel az utóbbi évek divathullámára és készíthetnénk el egy tizenöt-húsz éves fényképünk mai változatát? A DIY ajándékötletek közül szerintünk ez az egyik legeredetibb, hiszen ugyanilyenje biztos nem lesz másnak. Akkor a legjobban kivitelezhető az ötlet, ha van legalább egy testvérünk, de az apukánkkal ketten is újraalkothatjuk az óvodai ballagás vagy egy nyaralás emlékét őrző fényképet. Mindössze hasonló ruhák, a pózok és arckifejezések tüzetes áttanulmányozása és esetleg egy kis Photoshop-tudás szükséges hozzá (hacsak nincs lehetőségünk elmenni arra a helyszínre, ahol az eredeti készült).

Kreatív kaspók

diy virágcserép
Forrás: Instagram/sparkling_sweet_focus

Egy korábbi cikkünkben már írtunk a kötél sokszínű felhasználhatóságáról, például arról, hogy egy egyszerű kaspót is mennyire fel lehet vele dobni, ha rusztikus otthonba szánjuk. Ha az édesanyánk „növény-anyuka” is, akkor sosem jön rosszul neki egy újragondolt virágtartó, melyben az anyák napi virágot kapja majd tőlünk. A kötélen kívül más dekorációs tippjeink is vannak – ragaszthatunk gyöngyöket, terméseket, kagylókat a cserepekre, festhetjük őket különböző színűre krétafesték segítségével, díszíthetjük őket csipkével, rizspapírral vagy szalvétával a decoupage-technika alkalmazásával, és ha vannak unokák, az ő kézlenyomatuk is díszeleghet rajtuk.

Receptkönyv

receptkönyv diy
Forrás: Instagram/elle.rae.creates

Ez az ötlet kicsit több időt és utánajárást igényel, de ha konyhatündér édesanyánk van, aki sok saját receptet alkotott az évek során, vagy csak össze szeretnénk gyűjteni a kedvenceinket, szuper ajándék lehet a DIY receptkönyv. Vehetünk egy sima, kemény borítójú, kapcsos füzetet, amibe beleírhatjuk a recepteket, vagy elektronikus formában is megtervezhetjük, hogy aztán szaküzletben kinyomtattassuk. A borítóján legyen egy fotó anyuról, még jobb, ha épp főz rajta, adjunk neki címet, legyen tartalomjegyzék és ajánló a hátoldalán – csak úgy, mintha egy könyvesbolti példány lenne. A receptek mellé, ha van kedvünk és időnk, anekdotákat vagy hozzájuk kapcsolódó sztorikat is írhatunk, ettől még személyesebb lesz az ajándék, és nem mellesleg csodás emlék az utókornak.

Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix