Az agyi ködöt mindenki ismeri, még ha nem is ezen a néven. Sokan és sokszor érezzük magunkat fáradtnak, és időnként koncentrálni is nehéz. Előfordulhat, hogy csupán egyetlen dolog pótlása elmulasztja a gondokat.
Fáradtság és szétszórtság jellemzi az úgynevezett agyi ködöt, amelyet több minden okozhat, így kimerültség és stressz is, vagy éppen a kor, mert az idő előrehaladtával normális, ha egyre fáradékonyabbak leszünk, agyban is. Sajnálatos módon a változókor is súlyosbítja a tüneteket, de nem kell beletörődnünk ebbe, hiszen van segítség!
Mi az az agyi köd?
Ez nem egy hivatalos orvosi diagnózis, hanem egyfajta gyűjtőfogalom azokra a tünetekre, amelyek során gondolkodásunk lelassul, tompának érezzük magunkat, nehezebben koncentrálunk, mint általában, és szellemileg nem vagyunk önmagunk. Ez nem kóros állapot, mégis zavaró, és megnehezíti a mindennapokat. Bár számos tényező okozhatja, sok esetben egyetlen probléma áll a tünetek mögött, méghozzá a vashiány! Érdemes kitölteni egy vashiány-tesztet, merthogy ezek alapján hamar eldől, hogy mivel nézünk szembe. Ha pozitív az eredmény, akkor sem kell pánikba esnünk, mert van segítség!
A vashiány tünetei: nem csak fizikai jelei vannak
A vashiányt legtöbbször fizikai tünetekkel párosítják: hajhullás, fáradtság, szapora szívverés, nehézlégzés. Vannak azonban kevésbé ismert, mentális jelei is. Ennek oka, hogy a vasnak kulcsfontosságú szerepe van az oxigén szállításában. Ha kevés a vas, romlik a szervezet, így az agy oxigénellátása is. Ilyenkor szembesülünk olyan tünetekkel, mint a lassú gondolkodás, a feledékenység vagy a koncentrációs zavarok. Hasonló ahhoz, mint amikor nagyon kialvatlanok vagyunk, csakhogy ez tartósan van jelen.
Az agyi köd a változókorban
Nem meglepő, ha a menopauza környékén fáradtnak érezzük magunkat, hiszen a változókor olyan, mint egy hullámvasút. Az ösztrogénszint csökkenése önmagában is kihat az agyműködésre, így nem véletlen, hogy ebben az időszakban fáradtabbnak érezzük magunkat, vagy épp gyakoriak a memóriazavarok. Egy esetleges vashiány csak súlyosbítja a helyzetet, különösen a menopauzát megelőző években, amikor az erős vagy rendszertelen vérzések miatt jelentős vasveszteség léphet fel. Így a vashiányos állapot a menopauza idejére már könnyedén kialakulhat, amelyet tovább súlyosbíthatnak az esetleges diéták, a sport vagy a növényi alapú étkezés, így egyre nagyobb hatással lesz ránk a hormonhiányos agyi köd.

Honnan tudjuk, hogy a vas a ludas?
Az állandó fáradékonyság jó alap a vashiányhoz, így érdemes elgondolkodni rajta, de számos más olyan tünet is van, amely vérvétel nélkül is megerősítheti a diagnózist:
- krónikus fáradtság,
- ingerlékenység, hangulatingadozás,
- hajhullás,
- szívdobogásérzés,
- gyakori fejfájás,
- sápadtság (főleg a körömágyon, szemhéjon),
- nyugtalan alvás vagy nyugtalan láb szindróma.
Amennyiben a fentiek közül több tünetet is észreveszünk magunkon, joggal gyanakodhatunk vashiányra, amelyet vérvizsgálattal tudunk feltárni, ami azt is kimutatja, hogy mennyire súlyos a helyzet. Egy vérvizsgálat ugyanis nemcsak a hemoglobin-, hanem az úgynevezett ferritinszintet is vizsgálja, amely azt jelzi, hogy vasraktáraink milyen mértékben vannak feltöltve.
Mit tehetünk?
Ne essünk kétségbe, hiszen a vashiány nem visszafordíthatatlan állapot, bár tény, hogy oda kell figyelnünk néhány tényezőre. Ha súlyos a vashiány, érdemes vaspótló készítményt szedni, valamint vasban gazdag ételeket fogyasztani, így húsféléket, spenótot és hüvelyeseket. Mellőzzük a kávé, tea vagy tej fogyasztását, hiszen ezek nehezítik a vas felszívódását, nem úgy a C-vitamin, amely éppen segít abban, hogy a szervezetünk magáévá tegye a bevitt vasat.
Amennyiben valójában vashiány áll a háttérben, hamar érezhetjük a változást, azonban ha nem érezzük jobban magunkat, érdemes további vizsgálatokat kérni.