Barion Pixel Bakteriális vaginózis karácsonyra a férjemtől? Az orvos rántotta le a leplet – Coloré

Bakteriális vaginózis karácsonyra a férjemtől? Az orvos rántotta le a leplet

2023. 12. 07.

A bakteriális vaginózis nem összekeverendő a hüvelygombával! Mások a tünetei, de nagyon hasonló okokból alakul ki. A megjelenése pedig nem jelent sötét titkokat!

Annyira vártam már haza a férjemet! Már több, mint hat hónapja nem láttam! A közel-keleti Ománban dolgozott akkoriban egy nagy olajtársaságnak, úgyhogy nem volt olyan könnyű az utazgatás. Amikor megkapta ezt a megbízást, tudtuk, hogy nem lesz fáklyásmenet, de nem gondoltuk, hogy ennyire megterhel majd bennünket. Bár a főnökei igencsak bőkezűek voltak, az én életem nagyon megváltozott, miután a férjem elutazott. Egyedül vittem a háztartást, intéztem a gyerekek ügyeit, és a munkámat sem adtam fel, mert nem akartam „csak” háziasszony lenni. Vállaltam, hogy továbbra is dolgozom. Nem anyagi megfontolásból, vagy mert a férjem erőltette volna. A kis extra pénz elenyésző volt a férjem fizetése mellett, de legalább úgy éreztem, hogy a munka által lefoglalom magamat, és nem a férjem hiányán jár az eszem egész nap.

Nemcsak a szerelmem hiányzott, hanem a társam is a mindennapok során. A gyerekekkel nem lehet úgy beszélgetni, mint vele! Karácsonyra viszont hazajött két teljes hétre. Már számoltam a napokat! Az adventi időszak számomra nem a gyertyagyújtással telt, hanem azzal, hogy minél jobb formámban várjam a férjemet. Kádfürdőt vettem, krémekkel frissítettem fel a bőrömet, és szexi fehérneműkre vadásztam. Bár úgy voltam vele, hogy mindegy, miben vagyok, szerettem volna lenyűgözni őt, hogy a hosszú távollét után szebbnek láthasson, mint valaha!

Emellett az ünnepi vacsorát is megterveztem. Hiányt szenvedett már az itthoni kosztból, úgyhogy a kedvencével készültem, egy hatalmas tepsi rakott krumplival.

A várakozás utolsó pár hete és napja pokoli volt. Amilyen könnyen átvészeltem az első napokat, olyannyira megszenvedtem az utolsókat. Úgy vártam már, mintha egy hiányzó testrészemet kapnám vissza! Aztán végre elérkezett a nap, hogy hazatért, és ekkor minden megváltozott.

Bakteriális vaginózis a fa alá

Amikor a férjemért elmentünk a reptérre, átadtam őt a gyerekeknek. Ez még otthon is tartott: el sem akarták engedni az apjukat. Csak késő este sikerült ágyba könyörögnünk őket, és lehettünk végre kettesben. Bár mesélhetett is volna olyat, amit a telefonban eddig nem mondott el, mindkettőnknek más tervei voltak. A szexi fehérneműig el sem jutottam, sőt, a hálószobáig sem! Alig vártam, hogy végre újra együtt legyünk, mint férfi és nő, nem csak úgy, mint távkapcsolatban élő házasok. Hihetetlen éjszaka volt: mintha pár óra alatt akartuk volna bepótolni azt, ami az utóbbi fél évben kimaradt.

Bakteriális vaginózis. Utólag tudtam meg, hogy nem Ománból érkezett
Bakteriális vaginózis. Utólag tudtam meg, hogy nem Ománból érkezett / Kép forrása: Pexels

Rettentően boldog voltam: két csodás hét újra négyesben! Csakhogy az első este után nem sokkal furcsa tüneteket kezdtem észlelni. Kellemetlen szagú, intenzív hüvelyi folyást vettem észre, olyat, amilyet eddig soha. Természetesen egyből a legrosszabbra gondoltam. Nem viszketett, mint a hüvelygomba, így ennek a lehetőségét elvetettem, ezért még jobban aggasztott a dolog. Az ünnepi készülődés közepette nem volt időm orvoshoz menni, úgyhogy recept nélkül kellett megoldanom a problémát.

Bár a tünetek valóban hamar enyhültek, végül a két ünnep között sikerült időpontot kapnom a nőgyógyászhoz, aki egy gyors vizsgálattal megállapította, hogy bakteriális vaginózissal van dolgunk. Mint mondta, a „gonosz” baktériumok száma megemelkedett, míg a jóké csökkent, amitől a hüvelyflóra összezavarodott, utat engedve így a fertőzésnek. A hüvelyflóra egyensúlyának felborulását akár szappan, irrigáció vagy a túlzásba vitt nemi élet is okozhatta. A fertőzést okozó baktériumok általában a saját bélbaktériumaim, és ezért tévedés volt azt hinnem, hogy a férjemtől kapott karácsonyi szuvenír a megbetegedésem. Megspórolhattam volna magamnak 3 napnyi fortyogást és aggodalmat, még szerencse, hogy a férjem ebből semmit nem vett észre. A jövőben is előbb orvoshoz fogok fordulni, mielőtt félreverném a harangokat.

Nyitókép forrása: Getty Images