Barion Pixel Kiderült: eredetileg édesanyja merült volna a Titan búvárhajón a 19 éves fia helyett – Coloré

Kiderült: eredetileg édesanyja merült volna a Titan búvárhajón a 19 éves fia helyett

2023. 06. 27.

Újabb megrendítő részletek láttak napvilágot a Titan nevű búvárhajó június 18-án bekövetkezett tragédiájáról: Christine Dawood szerint fia helyett eredetileg ő merült volna le férjével a Titanic roncsához, ám a tinédzser mindennél jobban szerette volna saját szemével is látni a 20. század elején elsüllyedt monstrum roncsait. Ugyan a cég kifejezte gyászát az elvesztett életekkel kapcsolatban, nemrég már álláshirdetést adtak fel, amelyben új pilótát kerestek.

Megtörten nyilatkozott a BBC-nek Christine Dawood, akinek férje, Shahzada Dawood és fia, Suleman Dawood is életét vesztette a Titan búvárhajón 2023. június 18-án. Az édesanya elmondása szerint eredetileg ő merült volna le a Titanic roncsához férjével, ám mivel fia nagyon szeretett volna részt venni az expedíción, átengedte neki a helyét. 

Christine Dawood azután érezte szükségét a megszólalásnak, hogy rokona, Azmeh Dawood azt mondta az NBC-nek: a tinédzser csak azért vett részt az expedíción (amelyre egyébként apák napján került sor), hogy örömet szerezzen az édesapjának, de valójában „nem érezte magát készen a merülésre és rettegett tőle.”

Titan: ellentmondásos információk

Nyilatkozatával Christine egyértelmen cáfolta a fentieket: elmondása szerint férjével évekkel korábban terveztek lemerülni a Titanic roncsához, ám közbeszólt a koronavírus-járvány, így azt elhalasztották. „Aztán hátrébb léptem, és teret adtam arra, hogy Sulemánt felkészítsék.

Nagyon szeretett volna menni, én pedig örültem, mert így mindkettejük régóta dédelgetett álma vált valóra

– fogalmazott a gyászoló édesanya. 

Ennek az izgatottságnak tudható be, hogy Suleman Dawood egy Rubik-kockával együtt merült le a Titan fedélzetén: mivel a tinédzser 12 másodperc alatt ki tudta rakni a rejtvényt, az volt a terve, hogy a merülés alatt, s az óceán fenekén rakja ki Rubik Ernő logikai fejtörőjét. 

Ami az utolsó találkozást illeti, Christine Dawood azt is megosztotta az interjú során, mik voltak egymáshoz az utolsó szavaik. „Csak megöleltük egymást, mert Shahzada annyira izgatott volt, hogy végre lemenjen! Olyan volt, mint egy kisgyerek!” ­– emlékezett vissza az édesanya, aki aztán azt is felidézte, hogy élte meg a keresés olykor horrorisztikus pillanatait. 

Soha többé nem akarom hallani azt a mondatot az életben, hogy elvesztettük a kommunikációt,

– fogalmazott Dawood. Christine arról a pillanatról is beszélt, amikor végleg elvesztette a reményt, hogy szeretteit és azok utastársait életben találják. „96 óra elmúltával végleg elvesztettem a reményt,” – fogalmazott a gyászoló özvegy, aki a Titan tengeralattjáró Polar Prince nevű kanadai segédhajó fedélzetén tartózkodott a kutatás során. „Ekkor küldtem egy üzenetet a parton lévő családomnak, amelyben azt írtam: »A legrosszabra készülök«”

Amit a katasztrófáról eddig tudni lehet

A Titan búvárhajó utáni keresés nem sokkal azután kezdődött, hogy az „minden kapcsolatot elveszített” az őt kísérő Polar Prince expedíciós hajóval „körülbelül 1 óra 45 perccel” a június 18-i merülése után, – foglalta össze Jamie Frederick, az amerikai parti őrség kapitánya egy múlt keddi bostoni sajtótájékoztatón. A kapitány szerint a Titan az expedíció kezdetén mintegy 96 órányi oxigénnel volt felszerelve, ezért is reménykedtek sokáig abban, hogy az elveszett kommunikáció ellenére életben találják az utasokat az eltűnt búvárhajó fedélzetén. 

Az amerikai parti őrség végül múlt csütörtöki sajtótájékoztatóján erősítette meg, hogy törmelékeket fedeztek felnagyjából 1600 lábnyira (körülbelül 490 méter) a Titanic hátsó részének egyik ágától a tengerfenéken. A szakértők szerint az általuk talált törmelék egyezik a Titanban valószínűleg bekövetkezett „katasztrofális nyomásveszteséggel”: a búvárhajót készítő cég, az OceanGate végül csütörtök délután jelentette be az öt utas halálát. „Jelenleg úgy véljük, hogy sajnos végleg elvesztettük vezérigazgatónkat, Stockton Rush-t, Shahzada Dawoodot és fiát, Suleman Dawoodot, Hamish Hardingot és Paul-Henri Nargeolet,” – áll a vállalat közleményében, amelyet a People magazin tett közzé

„Ezek a férfiak igazi felfedezők voltak, akikben közös volt a kalandozás szelleme és mély szenvedélyük a világ óceánjainak felfedezése és védelme. Szívünk ezzel az öt lélekkel és családjuk minden tagjával van ebben a tragikus időszakban: gyászoljuk az elvesztett életeket, s azt az örömet, amelyet ezek az emberek mindenkinek okoztak, akit csak ismertek.”

A rákövetkező nap Suleman és Shahzada családja is kiadott egy közleményt, amelyben kifejezték, hogy „mélységes szomorúsággal” gyászolják a tragikus veszteséget, egyúttal méltatták apa és fia szoros kapcsolatát. Eszerint „öröm volt látni” Shahzada és Suleman kötelékét, hiszen a pakisztáni üzletember és a glasgow-i Strathclyde Egyetem hallgatója egymás legnagyobb támogatói voltak, s közös szenvedélyük volt a kalandozás és a világ felfedezése. 

A gyász ellenére az OceanGate nem tétlenkedik: a cég felületén és egy amerikai álláskereső oldalon is megjelent egy álláshirdetés a múlt héten, amelyben új pilótát keresnek. A leírás szerint a vállalat „elkötelezett és hozzáértő, erős mérnöki és interperszonális készségekkel rendelkező személyt keres, aki képes érzékeny tengeri berendezéseken dolgozni, rendszeres karbantartást végezni és a merülési műveletek támogatására komplex rendszereket üzelmeltetni.”

A felhívás arra is kitért, fontos, hogy a jelölt szűk helyen is képes legyen dolgozni, átférjen egy 71 centiméter átmérőjű gyűrűn, s legyen „pozitív, energikus és jó humorral megáldott”, – foglalta össze a kritériumokat az Insider. Ugyan azt nem tudni, pontosan mikor jelent meg az álláshirdetés, annyi biztos, hogy péntekre már nem volt elérhető. Az Insider az álláshirdetéssel kapcsolatban ugyan megkereste az OceanGate-et, de sajtóértesülések szerint a vállalat központi irodája átmenetileg bezárt. (Jelenleg a cég weboldala sem működik.) A kiírás azonban felkerült a TikTokra, ahol óriási felháborodást váltott ki a felhasználók részéről. 

Borítókép forrása: YouTube.com
Források: People.comBBC.comInsider.com