Tina Turner barátjának partijára és egy neves olasz művész ágyába sem kerültem volna az Airbnb nélkül, azt azonban nem állítom, hogy a magánszálláshelyek mindig jó meglepetésekkel szolgálnak. Sőt, ha a pozitív és negatív Airbnb-s élményeimet teszem patikamérlegre, akkor talán a negatív irányba billen a mérleg nyelve. Most akkor érdemes kockáztatni, vagy menjünk inkább „biztosra”, és hotelben foglaljunk szállást, ahol viszonylag kiszámítható szolgáltatásokat kapunk? Vélemény.
Egy-egy utazás megtervezésekor mindig meghatározó kérdés, hogy hová foglaljunk szállást: menjünk „biztosra”, és válasszunk egy (a képeken legalábbis) jól mutató, nagyjából kiszámítható és átlagos szolgáltatásokat nyújtó hotelt, vagy legyünk bevállalósabbak, és irány a meglepetéseket tartogató Airbnb?
Ha a pénz nem számítana, akkor persze ez a dilemma sem létezne szállásfoglaláskor, hiszen simán befizethetnénk bármelyik luxusszállodába, ahol garantáltan nem érnének csalódások. A szállodai fényűzés csúcsaként általában a genfi Hotel President Wilson penthouse lakosztályát szokták emlegetni, ahol éjszakánként 80 ezer dollárért királyi bánásmódban részesülnek a leggazdagabbak: közel 29 millió forintért a Genfi-tóra néző lakosztály dukál, 12 hálószobával, ugyanennyi fürdőszobával (a jacuzziból kilátás a Mont Blanc-ra), saját biliárdasztallal, házimozi rendszerrel, Steinway zongorával és lifttel, a privát személyzetről és séfről nem is beszélve.
Olyan nevek szálltak itt meg, mint Bill Gates vagy Michael Jackson, de mivel mi nem feltétlenül az ő súlycsoportjukba tartozunk, hanem egy igencsak limitált büdzséből gazdálkodunk, így álmodozás, illetve József Attila „De szeretnék gazdag lenni…” kezdetű strófájának szavalása helyett jól meg kell néznünk, hogy mit kapunk a pénzünkért.
Hotel vagy Airbnb?
Akár rutinos utazók vagyunk, akár csak ritkán engedhetjük meg magunknak, hogy kitegyük a lábunkat otthonról, egy dologban mindannyian egyetértünk: a jól megérdemelt szabadságunkon szeretnénk jól érezni magunkat. Persze, relatív, hogy ez kinek mit jelent. Van, akinek az aktív kikapcsolódás adja meg ezt az örömöt, másnak a passzív pihenés; egyeseknek fontos a dizájnos berendezés, míg másoknak édes mindegy, hogy méregdrága Eames székek vagy éppen Kartell lámpák díszítik-e a teret, csak az ágy legyen kényelmes; van, aki szívesen főz, hogy kipróbálhassa a helyi konyha alapanyagait, és van, aki ebben az egy-két hétben semmilyen háztartási gépet nem akar látni… a sort még hosszasan folytathatnánk, de a lényeg ugyanaz: nem egyformák az igényeink, és ez a szálláshely tekintetében is igaz.
Ha már sikerült meghatároznunk a szállásra fordítható keretet, akkor jöhet a keresgélés – és az ezzel járó kisebb-nagyobb családi viták. Nálunk ez minden alkalommal hasonló forgatókönyv szerint zajlik, valahogy így:
- Menjünk most hotelbe, ott valószínűleg tiszta az ágynemű. - A hotelek zsúfoltak és unalmasak, a szobák pedig kicsik… és különben is, a múltkori Airbnb is tiszta volt. - A lepedő tuti nem volt kicserélve, és el volt dugulva a lefolyó is! - A hotelben is el volt dugulva a kagyló, ráadásul az étterem olyan volt, mint egy menza… - Inkább étterem, mintsem, hogy szabadság alatt főzzek. - Majd főzök én, ott finom, friss halakat lehet kapni. - A hotel legalább jó helyen van, közel a tengerparthoz, az apartman pedig a semmi közepén… arról nem is beszélve, hogy lehet, a tulajdonossal egy fedél alatt kell nyaralnunk… …merthogy erre is volt példa, de erről majd később.
A fentihez hasonló párbeszédek kb. annyiszor ismétlődnek meg, ahányszor szóba kerül az utazás. Közben mindenki a neten lóg, és keresi vágyai szálláshelyét. Én a hoteleket böngészem, ő az apartmanokat. Én a hoteleknél is fehér ágyneműt nézem, mert azzal nem lehet trükközni: az csak tiszta lehet. Ez nálam létfontosságú, különben nem érzem jól magam, és akkor a velem lévők nyaralásának is lőttek. Évek elteltével is emlegeti a családom például azt az ominózus esetet, amikor egy német kastélyszállóban dohányfüst szagot véltem érezni a szürke (nem látszik rajta a kosz) 50 árnyalatában pompázó krepp anyagú (indulásból gyűrött, ergo, nem feltűnő, ha nem friss) ágyneműn, ezért az éjszaka leple alatt felfedezőútra indultam az ódon épület labirintusszerű folyosóin, hogy megtaláljam a raktárt. Jelentem, sikerrel jártam, és mindhármunk ágyneműjét kicseréltem szépen vasalt fehér huzatokra. Nem tudjuk, mit szólhattak a szobalányok a hat rend ágynemű láttán a háromágyas szobában, de ez annyira nem is lényeges.
Ez a fajta magatartás egyébként nem jellemző rám, mert a hotelekben általában nem szokott probléma lenni a higiéniával. Lényegében a fenti kivétel is a szabályt erősíti.
Vannak persze a szállodákban is rejtett érdekességek, ezekkel akkor ismerkedtem meg közelebbről, amikor évekkel ezelőtt egy svájci hotelben dolgoztam. Megtanultam például, hogy a fogmosópoharat használat előtt mindig alaposan ki kell mosni, mert nem ritka, hogy azt ugyanazzal a (használt) törölközővel törölgették csillogóra, amivel azelőtt a wc-ülőkét tisztították. (Szerencsésebb esetben a sorrend fordított, de akkor sem járunk sokkal jobban.) Rájöttem továbbá, hogy hotelek éttermében sosem érdemes salátát rendelni, mert a zöldségeket, gyümölcsöket még a 4-5 csillagos szállodák konyháján se mindig mossák meg.
Ezek az apróságok azonban nem okoznak különösebb gondot, mert ha tudomásunk van róluk, akkor odafigyelünk rájuk. Éppen ezért preferálom a szabályok mentén működő szállodákat a magánszálláshelyekkel szemben, mert sejtelmünk sincs, hogy ott mi folyhat – a szó szoros és átvitt értelmében.
Míg nálam a higiénia és a tisztaság az első számú szempont, addig a férjemet a couleur locale izgatja, vagyis bárhová utazunk, ő a helyi „színekre”, életstílusra kíváncsi. Abban a pár napban vagy egy-két hétben úgy szeretne élni, ahogy a helyiek: olyan lakásban és körülmények közt lakni, ahol ők, összebarátkozni a szomszédokkal, azt főzni, amit ott esznek – nem véletlen, hogy ilyen meggondolásból mindig a magánszálláshelyeket vadássza. Kicsit félve várom mindig az „eredményt”, vagyis a potenciális apartmanok listáját. Ilyenkor felidézzük közösen az Airbnb-s emlékeket: én a rosszakat, hogy meggyőzzem, mégiscsak megbízhatóbb a hotel, ő pedig a jókat, hogy emlékeztessen arra, hogy a legnagyobb utazási élményeink, így vagy úgy, magánszállásokhoz fűződnek. Én megemlékezem a lelakott lakásokról, az ablak nélküli szobáról, a nyaralóról, ahol napokig nem volt meleg vizünk, a kosztól ragadó kanapékról, a párnahuzatokon éktelenkedő hajszálakról és koszos törölközőkről, ő pedig nosztalgiázik – és ezen a ponton el kell ismernem, valóban voltunk olyan Airbnb lakásokban, amelyeknek életre szóló élményeket köszönhetünk.
Airbnb-s kalandok luxuskivitelben
A legemlékezetesebbek talán az olaszországi történeteink. Első alkalommal egy gyönyörű villában foglaltunk szállást, gyanúsan olcsón.
Amikor begurultunk az utcába a bérelt Fiat 500-asunkkal, kezdett rossz érzésem lenni: észrevettem, hogy két korosabb hölgy integet lelkesen egy stílusos kovácsoltvas kapu előtt. „Sono Dora” – mutatkozott be a magas vékony, „Rita” – mosolygott kalapja alól kinézve az alacsonyabb. Stan és Pan női megfelelőit láttam magam előtt és gyanítottam, hogy ez tényleg olyan lesz, mint egy burleszkfilm, amiben nekünk is játszanunk kell, ha tetszik, ha nem. A megérzéseim nem csaltak. Signora Dora, a visszavonult sztárügyvéd és signora Rita, az egykori szívsebész ugyanis azért kezdtek Airbnb-zni, mert rettenetesen unatkoztak, és abban bíztak, hogy így majd érdekesebben tudják tölteni nyugdíjas éveiket. A lakrészünk – valószínűleg stratégiai okokból – a villa legvégében volt kialakítva, hogy minden távozás és visszaérkezés alkalmával kénytelen legyen a kedves vendég végigvonulni az egész házon és közben csevegni a szállásadókkal. Ez még nem is lett volna gond, akkor kezdtem kissé felhúzni magam, amikor az érkezést követő napon rájöttem, hogy az egész programunkat signora Dora és signora Rita alakítják.
Édes álmunkból a jól ismert „TA-TA-TA-TAAAAAA” kezdetű dallam ébresztett pontban reggel 9-kor, házigazdáink ugyanis Beethoven 5. szimfóniájával igyekeztek a tudtunk adni, hogy ideje felkelni. A Vezúvra néző ebédlő mesésen megterített asztalánál már friss újsággal és meleg croissant-nal a kezükben vártak a hölgyek, jelezve, hogy a reggelit bizony együtt fogjuk elkölteni.
Mintegy mellékesen megjegyezték, hogy teljesen fölösleges volt autót bérelnünk, ők amúgy is úgy készültek, hogy majd elvisznek bennünket ide-oda. A reggeli után a Louis Vuitton bőröndökkel, szoborral és méretes olajfestményekkel dekorált szobánkban gyorsan megnéztem a neten a környékbeli hoteleket, hogy hová tudnánk mielőbb átcuccolni, mert eszem ágában sem volt unatkozó nyugdíjasokkal tölteni a vakációmat, majd rövid szóváltás következett a férjemmel, aki – velem ellentétben – ezt jó mókának találta. Meggyőzött, hogy legalább egy nap vegyünk részt (a tudtunk nélkül) nekünk szervezett programon, mert az akár még jól is elsülhet. Pár óra múlva már az Amalfi-part szerpentinjein autóztunk signora Rita kabriójában, az estét pedig egyik, Tina Turnerrel közös jó barátjuk kerti partiján töltöttük Positanóban.
Hasonló, filmbe illő történetekkel gazdagodtunk a hátralévő négy napban is, így érthető módon, a következő alkalommal újból Nápoly és az Airbnb mellett döntöttünk.
Ezúttal Giuseppe Zevola festő, költő, filozófus és médiaszemélyiség barokkos stílusú lakásában találtuk magunkat. Az ajtóban a felesége, Barbara fogadott, és a vezetett túrát a koromfekete falú konyha bemutatásával kezdte. Megkért, hogy inkább a városban étkezzünk, mert amióta Giuseppe egy performance keretén belül felgyújtotta a helyiséget, nem biztonságos annak a használata. Megmutatta a szobánkat, ahol az ágy egy könyvespolcrendszerre épített galéria volt, azaz gyakorlatilag egy hatalmas, könyvekkel teli szekrény tetején aludtunk. A lakásban egyik lakberendezési ötlet szokatlanabb a másiknál: a könyvtárszobában például kötelekkel rögzített könyvkötegek lógnak a plafonról, a fürdőszoba pedig egy kőbe vájt barlangra emlékeztet, ahová a villanyt be sem vezették, a világítást gyertyák biztosítják.
Barbara megkínált egy itallal a szürreálisan kialakított nappaliban (a bútorok a földtől kb. 30 cm-re vannak a falra rögzítve, mintha lebegnének), amikor legnagyobb meglepetésünkre megjelent az ajtóban Giuseppe, hálóingben és hálósapkában. Délutáni szunyókálásából jobb lábbal kelhetett, mert nagyon kedélyes volt, rögtön beinvitált a hálójukba, hogy megmutassa a ház új büszkeségét: „Feküdjenek az ágyunkba, onnan jobban látszik a mennyezeten a 17. századi freskó, amit nemrégiben fedeztünk fel a renoválás alkalmával” – büszkélkedett, miközben barátságosan instruált, hogy melyik oldalára dőljünk le a még ki sem hűlt fekhelynek, ahhoz, hogy maximálisan élvezhessük a művet. Utólag olvastuk, hogy a művész háza bizonyos napokon nyitva áll a látogatók számára, ekkor tudatosult bennünk, hogy véletlenül egy múzeumban sikerült vakációznunk.
Ahogy már említettem, engem még ezek a regénybe illő kalandok sem feltétlenül győztek meg arról, hogy gondolkodás nélkül az Airbnb-t válasszuk, bár tény és való, hogy hasonló élményeket egy átlagos szállodában esélyünk sincs szerezni. Néhány évvel ezelőtt, a hoteleknél jóval kedvezményesebb árak miatt hajlamosabbak voltunk elsősorban az Airbnb kínálatából válogatni, csakhogy azóta – a sokszor aránytalanul magas takarítási- és szolgáltatási díjakkal együtt – a végösszeg az átlagos apartmanok esetében vetekszik a szállodai szobák áraival. Pedig annak idején nagyon szerényen kezdték az akkor 27 éves ötlet- és házigazdák, konkrétan három felfújható gumimatraccal egy San Franciscó-i lakás nappalijában. Azóta hatalmasra nőttek, rendszerükben a legkülönfélébb szálláshelyek közül válogathatnak az utazni vágyók, a hajóktól a jurtákon át a magánszigetekig, repülőgépekig, kastélyokig. Ezen felül számos híresség ingatlanja is elérhetővé vált: beköltözhetünk például Barack Obama diákkori albérletébe, de Jimy Hendrix, Jane Austen vagy F. Scott és Zelda Fitzgerald egykori otthona is a miénk lehet néhány éjszakára.
Szállásfoglalás profin
A szállás kiválasztásnál érdemes mérlegelni az előnyöket és hátrányokat. A praktikus turistáknak és biztonsági játékosoknak jó opció lehet a könnyen és gyorsan foglalható hotel, ahol általában képzett személyzet felel a szolgáltatások minőségéért. Hátránya, hogy a szobák (különösen a nagy szállodaláncoké) a világon mindenhol ugyanúgy néznek ki: ha este behúzzuk a függönyt, akkor teljesen mindegy, hogy Rómában, Pekingben vagy Las Vegasban vagyunk-e, ugyanúgy nem fogunk semmit érzékelni a körülöttünk lévő világból. Itt nem számíthatunk hatalmas, életre szóló élményekre és barátságokra, de jó esetben azt kapjuk a pénzünkért, amit vártunk. A kisgyerekeseknek érdemes családbarát szállodákban gondolkodni, ahol a kicsiket le lehet kenyerezni az ingyen fagyival és vízicsúszdával, és amíg a csemeték különféle foglalkozásokon vesznek részt, addig a szülőknek is lehet némi vakációs feelingjük.
Az Airbnb inkább a bevállalós utazók terepe. Egy magánszálláshelyen minden megtörténhet, amit el tudunk képzeni, és amit nem – jó és rossz értelemben egyaránt. A tisztaságra, higiéniára semmi garancia, a lakások felszereltsége is zsákbamacska, de az biztos, hogy az apartmanokban könnyebben betekintést nyerhetünk a helyiek életébe, és egy igazán a kedvünkre és ízlésünkre való helyen otthon érezhetjük magunkat. Ugyanakkor számolni kell azzal is, hogy a szállásadó bármikor felbukkanhat (ha történetesen nem lakik az ingatlanban), és vagy szimpatikusak leszünk egymásnak, vagy nem… A nagy számok törvénye alapján minden esetre sanszos, hogy itt előbb vagy utóbb valamilyen felejthetetlen élményben lesz részünk.
Mind a hotelek, mind az apartmanok kiválasztásakor sokat segíthetnek a döntésben barátok, ismerősök ajánlásai, valamint az online szállásfoglaló oldalak vendégértékelései. Ezeket böngészve a legkülönfélébb kérdésekre kaphatunk válaszokat, kezdve a wifi erősségétől a matrac minőségén át a grillezési lehetőségekig. Csak győzzük bogarászni őket!
Borítókép forrása: Shutterstock / PuzzlePix
