Svájc neve úgy működik, mint egy varázsszó: aki meghallja, az már érzi is a friss alpesi levegő illatát, látja maga előtt a havas hegycsúcsokkal körülvett élénkzöld tisztásokat, ahol békésen legelnek a tehenek, hogy aztán krémes tejet adjanak a világhírű csokoládékhoz és sajtokhoz. De vajon mi van a realitáson innen, sztereotípiákon túl?
„Óóó, hát te nagyon sok finom csokit fogsz ott enni” – mondta az óvónéni biztatóan a lányomnak, amikor közöltük, hogy véget ért az itthoni ovis pályafutásunk, és Svájcban folytatjuk. „Bizony, meg sajtot is” – tette hozzá a dada. „És apukám szerint ott sok pénzetek lesz” – okoskodott másnap az egyik kisfiú, miután a csoportban elterjedt a költözés híre. Már ez a néhány rövid megnyilvánulás is pontosan mutatja, hogy az emberek fejében milyen kép él Svájcról.
Az országnak kétségtelenül remek a marketingje, a világ és a turisták szemében ez a hely a megtestesült tökéletesség, kényelem és luxus; az ott lakók viszont tudják, hogy Svájcnak van egy másik, sokak számára ismeretlen arca is.
Rend a lelke mindennek
Talán egyetlen országról sem él annyi sztereotípia a köztudatban, mint Svájcról: itt mindenki gazdag, a szolgáltatások kifogástalanok, a vonatokhoz órát lehet igazítani, a rendnek pedig párja nincsen. Ezek közül, nagyjából utóbbi igaz. Valóban, annyi szabály van a rend betartása és fenntartása érdekében, hogy azt egy kelet-európainak elképzelni is nehéz. Vasárnap tilos például teregetni, szemetet kidobni, füvet nyírni vagy autót mosni, este 11 óra után pedig nem ajánlatos ajtót csapkodni, leengedni a fürdővizet, de még a vécét lehúzni sem. Ezek eléggé egyértelmű szabályok, éppen ezért betartani sem különösebben nehéz őket.
Jóval bonyolultabb viszont kitalálni, hogy a szigorúan beszabályozott dolgokon túl mi zavarhatja a közvetlen környezetünkben élőket. A mi szomszédainkat többek közt az zavarta, hogy eszünkbe jutott fotózkodni a szomszédos lépcsőház előtti tulipánokkal. Néhány nap elteltével kaptunk is egy szigorú hangvételű felszólítást, miszerint mindenkinek be kell tartani a határokat, és ezentúl csak a saját térfelünkön fényképezkedhetünk. Éppen április elseje lévén először azt gondoltam, ez csak valami rossz vicc lehet, aztán kénytelen voltam elfogadni, hogy Svájcban ez a fajta rendreutasítás teljesen normális. Ha valaki Svájcba költözik, akkor hozzá kell szoknia ahhoz, hogy a szomszédok aktívabban őrködnek felette, mint a legmodernebb térfigyelő kamera. Az egyik barátunk látogatóiról például naplót vezetett a szomszéd néni, majd pontosan kiszámolta, hogy az ismerősünknek ezek miatt mennyivel több közös költséget, illetve rezsit kellene fizetnie, és a javaslatát fel is terjesztette a főbérlő felé.
A helyiek mindent rossz néven vesznek, ami a szokásostól kicsit is eltérő, és ezt nem nekünk fogják megmondani, hanem csendben feljelentenek. Akár még azért is, ha a tengerimalacunk egyedül unatkozik a ketrecében, az alpesi ország szabályai értelmében ugyanis a kisállatokat csak párosával szabad tartani.
Sötét zsaruk
A svájci rendőrök időnként túlságosan komolyan veszik magukat, jó példa erre az a tavaly április eset is, amikor kivonultak helyszínelni az egyik falucska boltjába, miután egy nyolcéves kisfiú megkérdezte az eladókat, hogy fizethet-e eurónak kinéző játékpénzzel. Ezt követően a rend derék őrei még házkutatást is tartottak a gyerek otthonában, hogy kiderítsék, pénzhamisításról van-e szó, de ahogy az várható volt, csak további játékpénzeket találtak. A bátor lurkó neve azonban, biztos, ami biztos, 2032-ig még szerepelni fog a rendőrség nyilvántartásában.
De nem viccelnek a rendőrök a közlekedési bírságokkal sem. Ha áthajtunk a piroson, már indulhatunk is befizetni 300 frankos büntetést, de a csekket abban az esetben simán kézhez kaphatjuk, ha lámpa ugyan sárga volt, de a megengedettnél lassabban (!) haladtunk, hiszen lett volna még időnk lefékezni. Tehát bármennyire is odafigyelünk, nagyon könnyű belefutni valamilyen szabálytalanságba.
Könyörtelenül büntetik a gyorshajtást is. Hiba a kifutópálya minőségű autópályák, maximum 120 km/órás sebességgel lehet gurulni, ami sok helyen gyakran 100 vagy éppen 80 km/órára van korlátozva. A Genf és Lausanne közötti 60 kilométeres útszakaszon például több, mint 50 radart szereltek fel, s aki a megengedettnél gyorsabban hajt, az már várhatja is a csekket. Ha valaki autópályán 11-15 km/órával lépi át a limitet, 120 frankos büntetés vár rá, de ugyanez a mértékű kihágás lakott területen már 250 frankba kerül; ha pedig 25 km/óra vagy annál több a különbség, az a jogosítvány háromhavi bevonásával jár. Be is gyűjtenek belőle jó sokat a rend őrei, évente közel 80 ezer sofőr kénytelen lemondani vezetői engedélyéről hosszabb-rövidebb időre.
Ha már egyszer megbírságoltak, arra is érdemes odafigyelni, hogy határidőn belül fizessük be a csekket. Egy 40 frankos büntetés befizetésének halogatása – amit akár azért is kaphatunk, mert az autót nem a kellő precizitással tettük be a felfestett parkolóhelyre – is igen sokba kerülhet. Az első felszólítás alkalmával már az eredeti díj háromszorosát kell befizetni, illetve általában meg szokták említeni, hogy a büntetés kifizetése kiváltható pár nap börtönnel is.
Jószomszédi iszony
Talán már az eddigiekből is kiderült, hogy a svájciak nem éppen közvetlen, barátságos természetükről híresek. Miután kiköltöztünk, körülbelül egy évbe telt, mire kiderítettük, hogy kikkel is lakunk a négylakásos társasházban. A lakók – legalábbis a francia részen – nem nagyon kommunikálnak egymással. Ennek időnként bizarr következményei lehetnek, mint például néhány éve az az eset Genfben, amikor a lakók rendszeresen takarítócéget hívtak, hogy megszüntessék a házban terjengő elviselhetetlen szagot, de a sok fertőtlenítés ellenére sem lett jobb a helyzet. 28 hónap elteltével végül kiderült, hogy meghalt az egyik szomszéd, akinek a teteme időközben oszlásnak indult.
Hiába tartják számon Svájcot a világ egyik legbiztonságosabb helyenként, bizony itt is történnek krimibe illő sztorik, leggyakoribb a betörés és az autólopás. Bár sokan nem gondolnák, ezek teljesen mindennapos események. Hozzánk például az ablakon át hatoltak be, amelyet bedobtak egy jókora kővel. Lehetett nagy csörömpölés, de érdekes mód, azok a szomszédok, akiket zavar 10 óra után a fürdőszoba használat, ezúttal semmit nem hallottak.
Ennél is cifrább volt annak az ismerősnek az esete, aki elment síelni hétvégére, és ez idő alatt egy költöztetőcégnek álcázott betörőbrigád teljesen kipakolta a lakását. A szomszédok végignézték az esetet, és konstatálták, hogy költözik a szomszédjuk. Majd utólag jól meglepődtek, amikor kiderült, valójában mi is történt.
Tehát hiába járja az a mondás, hogy „Svájcban, ha lehúzva felejted az autó ablakát, akkor sem lopnak ki semmit, sőt, még be is tesznek valamit.” A városi legendáknak ne higgyünk. És a sztereotípiáknak sem.
Sorozatunk következő részében a nők helyzetéről és a keresetekről írunk. A 2. rész itt olvasható.
Borítókép forrása: Pixabay.com
