Barion Pixel Látogass el Magyarország 10 legnépszerűbb múzeumának egyikébe! – Coloré

Látogass el Magyarország 10 legnépszerűbb múzeumának egyikébe!

2022. 04. 18.

Múzeumokat látogatni nem mindenki szeret, hiszen nem feltétlenül érdekli az embert igazán egy-egy szép festmény vagy szobor látványa. Hazánk azonban bővelkedik múzeumokban, így nemcsak képzőművészeti alkotásokat csodálhatunk meg; választék van bőven!

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2020-ban 676 múzeum üzemelt itthon és több, mint háromezer kiállítást tekinthettünk meg. Az előző években a 11 milliót is meghaladta a múzeumokat látogatók száma, ám ez 2020-ra – részben a koronavírus miatt – nem érte el az ötmilliót.

A Tripadvisor a felhasználók szavazatai alapján összeállította a leglátogatottabb múzeumok listáját, melyből bemutatjuk az első tíz helyen szereplőt.

1. Szamos Marcipán Múzeum – Szentendre

A Szamos marcipánt Szamos Mátyásnak és Szabó Károlynak köszönhetjük. A múzeumban nemcsak marcipánból készült alkotásokat láthatunk, hanem a műhely megalakulásának történetével is megismerkedhetünk. A kiállítás magában foglalja a gasztronómiát, a művészetet és a történelmet is, így három témakör érdeklődőinek is ideális helyszín.

Szamos Marcipán Múzeum
Régi kedvencek köszönnek vissza ránk a Szamos Marcipánnál / Kép forrása: Szamos Marcipán Facebook

2. Zsolnay Múzeum – Pécs

Pécs is az egyik legismertebb városunk, nem is véletlenül. Megannyi érdekesség mellett itt látható a Zsolnay Múzeum is, melyben megcsodálhatjuk az építészeti kerámia fejlődésének stádiumait. Emlékezetes gyűjteményt állítottak ki a szervezők díszkerámiákból, de maga Zsolnay Vilmos találmányai is külön részt kaptak.

Pécs Zsolnay
Ha Pécs, akkor Zsolnay! / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

3. Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Szentendre

A harmadik helyet is egy szentendrei helyszín foglalta el, mégpedig a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, más nevén a Skanzen. Az állandó, tájegységekre bontott kiállítás mellett időszakos tárlat is megtekinthető. Jelenleg a Test határai címmel azt mutatják be, hogy a parasztság hogyan viszonyult a saját és a másik testéhez, milyenek voltak a testideálok, és hogy a fiatalok hogyan váltak felnőtté – ami a saját testüket illeti.

Szentendre Skanzen
A Bátrak földje című sorozat rajongói láthatnak ismerős helyszíneket a Skanzenben / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

4. Retro Design Center – Szentendre

A változatosság kedvéért a Retro Design Center is Szentendrén található. A múlt és a retro szerelmeseinek kötelező program a múzeum, ahol nemcsak elfeledettnek hitt háztartási eszközöket láthatunk kiállítva, hanem régi játékokat, plüssöket, csomagolásokat, és még autókból is olyan klasszikusokat láthatunk, mint a Trabant, a Lada vagy a kispolski. Szinte minden felnőtt találni fog olyat a múzeumban, amelyhez hasonlót szülei-, nagyszülei-, vagy dédszülei használtak.

Retro Design Center
Igazi időutazás a Retro Design Center / Kép forrása: Retro Design Center Facebook

5. Fellegvár – Visegrád

A turisták szerint ötödik helyen van a visegrádi Fellegvár. A show-t elviszi a Dunakanyar utánozhatatlan látványa, de maga múzeum is számtalan élményt nyújt. A kiállítások elsősorban a középkorba kalauzolnak, így láthatunk egy panoptikumot, ami az 1335-ös visegrádi királytalálkozó emlékét idézi, de van vártörténeti kiállítás, továbbá azt is megismerhetjük, hogy hogyan vadásztak a nemesek a középkorban.

Visegrádi Fellegvár
Nem véletlenül az egyik legkedveltebb turistacélpont a visegrádi Fellegvár / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

6. Beatles Múzeum – Eger

A Beatles Múzeum kihagyhatatlan program annak, aki szereti a ’60-as évek zenéjét, és különösen a Beatles-t. A pincétől az emeletig csakis Beatles relikviák veszik körbe a látogatót, legyen szó hangszerekről, játékokról, vagy bármi olyan tárgyi emlékről, ami a gombafejűekhez kapcsolódik. A tárlat azért is jelentős, mert Közép- és Kelet-Európában egyedüliként található ekkora, az együttesnek szentelt kiállítás. A legközelebbi hasonló az angliai Liverpoolban található.

7. Mikrocsodák Múzeuma – Budapest

A hetedik legnépszerűbb múzeum a fővárosban található, és amilyen picikét mutat a világból, olyan hatalmasat is! Láthatunk egy mákszemnyi fecskecsaládot, egy rizsszemnyi tengert, és egy tű fokán kialakított képet is. Egészen addig üresnek tűnik a múzeum, míg bele nem nézünk a mikroszkópokba, amik olyan rejtett világot fednek fel, amit soha nem fogunk elfelejteni.

Microart múzeum
Mestermű a tű fokán a Mikromúzeumban / Kép forrása: Microart

8. Almásy Kastély – Gyula

A 18. századi kastély ma is impozáns élményt nyújt. Adottságait kihasználva több kiállítást is megtekinthetünk, melyek közül több időszakos is van, így érdemes figyelni a kastély honlapját, ha valami olyat szeretnénk látni, amire nincs mindig alkalom. Az állandó kiállítás nemcsak a nemesek életét mutatja be, hanem a szolgákét is, de a különleges programok közt találhatunk szabadulószobát is, ami ritka izgalmat ad a kastélylátogatásnak.

Gyulai Almásy Kastély
Kívül-belül impozáns a gyulai Almásy Kastély / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

9. A Világ Legnagyobb Könyve – Aggtelek

Aggtelek önmagában felejthetetlen kincseket rejt, és ennek egyike az a hatalmas könyv, ami az Aggteleki Nemzeti Park barlangjairól, valamint növény- és állatvilágáról szól. Az 1420 kilós kötet 346 oldalas, több, mint négy méter széles és három méter hosszú. 2010 óta tartja a Guinness rekordot, mint a ,,világ legnagyobb könyve”. A könyv különlegessége a méretén túl, hogy hagyományos, kódexkötő technikával készült a borítás: kenderből font madzagok és zsinegek tartják össze, a kötést pedig fa és marhabőr alkotja.

A világ legnagyobb könyve
A Guinness-rekorder könyv / Kép forrása: Legnagyobbkonyv.hu

Tokaji Múzeum és a Világörökségi Bormúzeum – Tokaj

Tízedik helyen végzett a Tokaji Múzeum, s vele együtt a Világörökségi Bormúzeum, hiszen egy intézményhez tartozik a kettő. Az igényesen berendezett polgárház bemutatja a terület régészeti kincseit, továbbá a térség geológiai emlékei is láthatóak. Az egyik legkülönlegesebb része kétség kívül a dolgozószoba, amely hűen tükrözi egy letűnt kor emlékét. Az egykori borkereskedő szobája számos izgalmas titkot rejt, az ember csak azt sajnálja, hogy a falak nem tudják elmondani, milyen tárgyalások zajlottak köztük.

Tokaji múzeum
Két aszú közt látogassunk el a Tokaji Múzeumba! / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix