A 24 éves Sydney Sweeney is csatlakozik Dakota Johnson új filmjéhez

Sydney Sweeney is csatlakozik a Sony/Marvel produkciójához, a Madame Web című filmhez!

Sydney Sweeney, az Eufória című sorozat egyik legtehetségesebb csillaga is szerepet kapott Dakota Johnson mellett az új Marvel produkcióban.

Sydney Sweeney
Forrás: Northfoto

Szerepéről még nem sokat tudni, de az eddigi alakításait látva – Eufória, A Fehér Lótusz – biztosan megéri majd megnézni a filmet a színésznő miatt, akit a legtöbb kritikus Hollywood új reménységének tart.

Madame Web egyébként a Marvel Comics által kiadott képregények egyikében – A csodálatos Pókember – jelent meg először 1980-ban. Elvileg egy olyan mutáns lény, aki a pókszabású szuperhősök jövőjét képes megjósolni. Vak és béna öregasszonyként volt ábrázolva, akit egy hálószerű gép tart életben.

Sydney Sweeney
Forrás: Northfoto

Ám, hogy mennyire fognak ragaszkodni a készítők ehhez az ábrázoláshoz, szintén a jövő zenéje lesz, hiszen még nagy a titkolózás az alkotás körül. Dakota Johnson és Sydney Sweeney neve mindenesetre már most felcsigázta a rajongókat, ugyanis mindketten a legkapósabb színésznők táborát erősítik, akikért jelenleg minden rendező és producer sorban áll.

Sydney Sweeney egyébként nemcsak a karrierjében, hanem a magánéletében is nagyon tudatos. 4 év után mondott igent pár hete párjának, Jonathan Davinonak.

Forrás: variety.com

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Elhunyt Haumann Péter, a Nemzet Színésze