Barion Pixel Dzsesszlegendával forgatott videoklipet Lady Gaga – Coloré

Dzsesszlegendával forgatott videoklipet Lady Gaga

2021. 08. 09.

Korábbi sikeres együttműködéseik után ismét közös albumon dolgozik Lady Gaga és Tony Bennett. A dzsesszlegenda 95. születésnapja alkalmából már meg is jelent az első daluk, amelynek videoklipje már most igen népszerű.

I Get a Kick Out of You címmel jelent meg a popsztár és a dzsesszlegenda most készülő közös albumának első dala. A Love for Sale című lemezen Cole Porter dzsessz-sztenderdek feldolgozásai lesznek majd hallhatóak, az első dal pedig már látható is, miután a felvételről videóklip készült. Az alkotásra – a megjelenés óta eltelt nem egészen három nap alatt – már több, mint 800 ezren voltak kíváncsiak a YouTube-on.

A videoklip egyébként meglehetősen egyszerűre sikeredett, semmi különös nem történik benne, azon kívül, hogy Lady Gaga és Tony Bennett egymás mellett énekelnek. Ami miatt mégsem csak hallgatni, hanem nézni is jó ezt a klipet, az az, hogy egy bensőséges hangulatú, szívmelengető videót láthatunk, őszinte barátsággal, mosolyokkal és ölelésekkel, az összhatás pedig kifejezetten kellemes:

Lady Gaga és Tony Benett szakmai kapcsolata nem új keletű. Először 2011-ben találkoztak, miután az énekesnő előadta Nat King Cole Orange Colored Sky című dalának feldolgozását egy gálán New Yorkban. Bennett ezután kérte fel a popsztárt, hogy készítsen vele egy duettet a Duets II című albumára. Együtt énekelték lemezre a The Lady Is a Trampet, majd 2014-ben Cheek to Cheek címmel egy közös albumot is kiadtak. Ez akár a mostani projektjük előzményének is tekinthető, a nagy sikerű dzsessz szerzők – George Gershwin, Cole Porter, Jerome Kern és Irving Berlin ­– dalait feldolgozó Cheek to Cheek az 57. Grammy-díjátadó gálán a Legjobb hagyományos vokális popalbum kategória győztese lett. A korong első helyen debütált az amerikai Billboard 200-as albumlistán, s már az első héten 131 ezer példányban kelt el. Az előzményeket figyelembe véve, jó esélyekkel indul a zenei piacon a Love for Sale is.

Nyitókép forrása: YouTube