Díjat kapott Kadarkai Endre

A héten kiosztották a Kaposvári József-díjakat, melyek egyikét a riporter, Kadarkai Endre vehette át.

Az elismerést a Nemadomfel című műsorért ítélték oda a műsorvezető-riporternek és munkatársainak, melyben olyan nehéz helyzetben lévő embereket mutattak be a közönségnek, akik újra tudták kezdeni az életüket. A sorozatban megismerkedhettünk egy férfival, aki az alkohol rabjaként mindent elveszített, majd újraépített; találkozhattunk egy családdal, akik rendkívül nehéz helyzetben nevelik gyermekeiket; és egy izomsorvadásban szenvedő szerzőt is láthattunk, aki intézetekben töltött szörnyű évek után találta meg a helyét.

Kadarkai Endre, riporter, Nemadomfel, díj
Kép forrása: Kadarkai Endre – hivatalos/Facebook

A Kaposvári József-díjat 2018-ban alapították, és azon emberek részesülhetnek benne, akik lehetőségeikhez mérten példamutatóan segítik a rászorulókat. Idén többek közt Harcsa Zoltán ökölvívó, Horváth József rákkutató vagy Oláh Gergő énekes is a kitüntetettek közt vannak.

Az elismerés névadója az ,,ország cipészeként” ismert Kaposvári József, aki makói műhelyében olyan lábbeliket készített, amik korlátozott mozgású vásárlói számára is kényelmesnek bizonyultak. Emellett egyedi, gazdagon díszített bőrcipők is kikerültek a kezei alól, melyeket ismert emberek is örömmel viseltek, így hamar megkaphatta a ,,sztárok cipésze, a cipészek sztárja” jelzőket is.

A mesterember 2017 elején váratlanul, alig 40 éves korában elhunyt, ám rövid élete alatt mindenkinek segített, akinek csak tudott: akár egy lábbelivel, játékokkal vagy pár jó szóval.

A díjazott Kadarkai Endre Nemadomfel-sorozata ugyan véget ért, de a Világtalálkozó és Szavakon túl című műsoraival a mai napig látható és hallható.

Nyitókép forrása: Kadarkai Endre – hivatalos/Facebook

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Gyökerestül megváltozott az élete a Squid Game 77 éves sztárjának