Barion Pixel Az egyik legsikeresebb magyar zenész, a mindössze 21 éves Azahriah kitör Magyarországról – Coloré

Az egyik legsikeresebb magyar zenész, a mindössze 21 éves Azahriah kitör Magyarországról

2023. 03. 14.

Néhány nappal azután, hogy teltházas koncertet adott a Papp László Budapest Sportarénában, Azahriah és menedzsere közölték: a mindösszes 21 éves, autodidakta zenész európai turnéra indul.

Lehetséges, hogy múlt péntekig nem minden magyar hallott róla, de miután március 10-én megtöltötte a Sportarénát, élő legendává vált, a mindössze 21 éves Baukó Attila ugyanis a valaha volt legfiatalabb előadó, aki itt léphetett fel.

Attila, vagyis Azahriah igazi hős a fiatalok körében, hiszen átlagos srácként, nyolc éve kezdett posztolgatni a közösségi médiára, majd miután otthon, egyedül megtanult zenélni, négy éve saját dalait is is elkezdte megosztani a világgal. Mostanra profi előadó lett, amit gegekkel tűzdelt arénakoncertjén több ezer ember előtt bizonyított.

Az énekes-rapper és menedzsere most bejelentették: őszre 8-10 állomásos európai turnét szerveznek, és egy angol ügynökséggel is leszerződtek.

„Nagyon sokan tudnak azonosulni az ő történetével, az ő korábbi életével, és nagyon szomorúnak tartom, hogy egyes tanárai nem vették észre benne azt a hatalmas tehetséget, amit szerencsére mi viszont már észrevettünk”

– nyilatkozta menedzsere, Tóth Gergely. „Nagyon vicces volt, amikor először beszéltünk az angolokkal. Úgy hívtak fel minket, hogy bár a felét se értik jó pár dalszövegnek, három hete Azahriah-t hallgatnak az irodában, és imádják” – tette hozzá a Fókusz riportjában.

Egyébként az sem véletlen, hogy az előadó épp a tévécsatornán jelentette be a hírt: ez is csak egy újabb csavar a gegen, aminek részeként Erős Antónia és Szellő István is megjelentek múlt heti koncertjén, az aréna színpadán.

Forrás: RTL Fókusz
Nyitókép: Facebook.com/azahriah.official