Barion Pixel Jön az év legjobb horrorfilmje, az Aki bújt, aki nem 4. része – Coloré

Jön az év legjobb horrorfilmje, az Aki bújt, aki nem 4. része

2022. 09. 06.

A legenda szerint az Aki bújt, aki nem szörnye, vagyis a Creeper 23 évente támad fel, hogy emberek húsából lakmározzon.

Bár csak öt év telt el a harmadik rész óta, az Aki bújt, aki nem leporolásra kerül, és ismét a mozikban fog minket rémisztgetni – csak éppen nem úgy, ahogy eddig megszokhattuk. A következő Aki bújt, aki nem története egy teljesen új szereplőgárdát, írót és rendezőt hoz magával, a véres történet új megközelítésével. De a louisianai trilógia rajongói nemcsak ezért lehetnek nagyon izgatottak, hanem azért is, mert a legfrissebb hírek szerint a negyedik résszel egy újabb trilógia indul útjára.

Aki bújt, aki nem 4.
Forrás: YouTube

Két évnyi, két országban való forgatás és egy-két jogi leállás után az ősi démon 2022. szeptember 19-én végre visszatér a mozikba. A közönség először 2001-ben ismerkedhetett meg a Creeper legendájával, bár sokat nem tudtunk meg az eredetéről. Az újjászületés azzal kezdődik, hogy a főszereplő, Laine, vonakodva elkíséri barátját, Chase-t egy louisianai horrorfesztiválra, ahol a Creeper helyi legendája nem egyszerűen mese, hanem egy valóra vált rémálom lesz.

Creeper szerepét Jarreau Benjamin, egy angol színész vette át, aki a 2019-es Top Boy című krimiben Craig szerepéről ismert a leginkább. Sydney Craven (EastEnders) játsza Laine-t, Chase-t pedig Imran Adams.

Az Aki bújt, aki nem új részét Sean-Michael Argo írta, aki olyan fantasy- és horrorfilmeken végzett munkáiról ismert, mint az Iconoclast és a Sineater, valamint az indie zombi horrorfilm, a Johnny Sunshine Maximum Violence.

Az Aki bújt, aki nem: Újjászületés megjelenése előtti napokban érdemes újra nézni az előző három részt, hogy ismét átéljük a sötét és véres terrort és felkészültek legyünk a még véresebb folytatásra.

Ez is érdekelhet

10 nagy név szerepel már a Black Mirror 6. évadának stáblistáján

Az ötödik évad már három éve debütált a Netflixen és most már tudni lehet, hogy végre készül a hatodik etap is. Most pedig néhány nagy nevet is bejelentettek a színészek közül, csakhogy még idegörlőbb legyen a várakozás. Ha szeretnéd tudni, kikről van szó, olvasd el a cikkünket!

Forrás: variety.com