Barion Pixel 3 év után szakított Emma Roberts és Garrett Hedlund – Coloré

3 év után szakított Emma Roberts és Garrett Hedlund

2022. 01. 23.

Három év után a szakítás mellett döntött Emma Roberts és Garrett Hedlund.

Emma Roberts – akit egyébként az American Horror Story című szériából ismerhetnek a magyar nézők – és a szintén színészként tevékenykedő Hedlund tavaly még igazi álompárnak tűntek, közös gyermekük, Rhodest pedig nemrég múlt egy éves, ezért is ért mindenkit hideg zuhanyként, hogy már hónapok óta nincsenek együtt.

Fx's 'american Horror Story' 100th Episode Celebration
Forrás: Northfoto

Ezt egy közeli barátjuk is megerősítette, aki szerint az egykori szerelmesek a legnagyobb egyetértésben és barátságban nevelik kisfiúkat annak ellenére, hogy már nem alkotnak egy párt.

Erre az egyik legnagyobb bizonyíték, hogy Paris Hilton esküvőjére is egy ismeretlen férfi társaságában érkezett a 30 éves Roberts, aki az akkor készült képek tanúsága szerint boldogabb és felszabadultabb nem is lehetne. A férfit Cade Hudson-nak hívják, aki régebben Britney Spears menedzsereként szerzett hírnevet magának a szakmában.

Hogy pontosan miért döntöttek ilyen hirtelen a szakítás mellett, még nem tudni, ugyanakkor sokan úgy gondolják sok köze lehet az egészhez Hedlund rendőrségi ügyének.

A színész még 2020 januárjában okozott balesetet ittasan, amelyben a másik kocsi sofőrje és annak lánya súlyosan megsérült. De, ha ez nem lett volna elég a Thor: Örökség sztárja segítségnyújtás helyett el akart menekülni a helyszínről.

2021 The United States Vs Billie Holiday Movie Set
Forrás: Northfoto

Emma Roberts volt párját egyértelműen bűnösnek találták, amely igencsak megtépázta a hírnevét, sőt még egy elvonóra is elküldték, majd busás kártérítést is kellett fizetnie a károsultaknak.

Forrás: people.com