Barion Pixel Iris Apfel, a Fehér Ház belsőépítészéből lett stílusikon – Coloré

Iris Apfel, a Fehér Ház belsőépítészéből lett stílusikon

2021. 09. 18.

Pályáját belsőépítészként kezdte, majd a 2005-ben nagyot fordult vele a világ, amikor a Metropolitan múzeum kurátora felkérte az éves nyári kiállítás megtervezésére. Azóta volt már modell, dizájner, és olyan tervezők múzsájaként is szolgált, mint Kate Spade, vagy Alexis Bittar.
Iris Apfel élete 100 évesen nemhogy nem unalmas, hanem mozgalmasabb, mint valaha.

A fekete bagoly keretes szemüvegéről elhíresült Iris Apfelről sok minden elmondható, kivéve, hogy hétköznapi. A néhány hete 100. születésnapját ünneplő Apfel a nagy napon az Instagramon jelentette be, hogy 2022 elején várható közös kollaborációja a H&M-mel. 

Apfel – aki egyébként Barrel vezetéknéven látta meg a napvilágot –, 1921-ben született Queens-ben. Egykeként a szülei igyekeztek mindent megadni neki, viszont nem igazán tudtak mit kezdeni azzal, hogy egy betegség következtében igencsak elhízott. Perfekcionista édesanyja  mindenáron igyekezett lefogyasztani. Amikor ez nem sikerült, órákon keresztül járták a boltokat a tökéletes ruhát keresve, míg anyja egyszer csak feladta, és beérte annyival, hogy keressenek olyan darabot, amibe Iris egyáltalán belefér. 

„Gyermekként nem voltam szép, de akkor sem különösebben, amikor férjhez mentem. Ez viszont nem igazán érdekelt. Soha nem szerettem a klasszikus értelemben vett csinosat, szépet. Viszont nem szomorodtam el ettől, inkább más dolgokban kerestem a boldogságot.” – nyilatkozta a The Guardiannek adott interjújában 7 évvel ezelőtt. 

New,york, ,february,15:,iris,apfel,and,joanna,mastroianni
Apfel és barátja, Joanna Mastroianni 2012-ben, a New yorki Fashion WeekenKép forrása: Shutterstock/PuzzlePix

Egy farmon nőtt fel a szüleivel és nagyszüleivel, de minden csütörtökön, iskola után elzarándokolt Manhattenbe, hogy új boltokat fedezzen fel. Az egyik ilyen túrája során talált rá egy antik bútorokat árusító boltra, amibe beleszeretett. Itt kezdődött meg a régiségek iránti rajongása.

A szülők rájöttek, hogy érdemes lenne kibontakoztatni gyermekük kreativitását, ezért Apfel művészettörténetet tanult a New York-i Egyetemen, majd művészeti főiskolát végzett Wisconsinban. Ezt követően a Women’s Wear Daily lapnál dolgozott szövegíróként, mindössze heti 15 dollárért. A könnyebb megélhetés miatt szegődött el Elinor Johnson mellé, akivel régi lakásokat újítottak fel, majd adtak el. Így kezdte összeegyeztetni művészeti tanulmányait a belsőépítészet iránti rajongásával. 

Szerelem és biznisz

„A Fehér Ház berendezése könnyű munka volt, egészen Mrs. Kennedy-ig. Ő egy híres párizsi kollégát bérelt fel a munkára, aki giccsesen franciásra vette a figurát. Ezek után nagyjából mindent kidobtunk, és az egészet újra kezdtük. Mrs. Nixon volt a kedvencem, ő bűbájos volt.” – mesélte a már idézett, The Guardiannek adott interjújában. 

Iris-szel a lakberendezési munkák egyike során nagyot fordult a világ: 1948-ban ismerkedett meg későbbi férjével, Carl Apfellel, akivel egy évvel később kötötték össze az életüket. 1950-ben Old World Weavers névvel létrehozták közös cégüket, ami vintage bútorok felújításával foglalkozott, ennek kapcsán kerültek a Fehér Ház közelébe. Férjével összesen kilenc First Ladyvel dolgoztak együtt Amerika egyik legfontosabb házának belsőépítészeiként. 

Celebs At Us Open Polo Championships In Florida
Férjével, Carl Apfellel 2010-ben Floridában Kép forrása: Northfoto

A rengeteg utazás és munka sok áldozattal járt: Apfelék úgy döntöttek, nem vállalnak gyermeket. Iris nyíltan beszél erről a döntéséről is, mint mondta, nem szerette volna, ha csemetéit dajka neveli fel, ezért nem engedett a nőkkel szemben oly gyakori társadalmi nyomásnak. 

A férjével való közös munkában bontakozott ki igazán. 68 éven keresztül voltak házasok, egészen Carl 2015-ben bekövetkezett haláláig. Iris egy vele készült 2018-as interjúban úgy nyilatkozott elhunyt párjáról, hogy az fantasztikus ember volt, aki mellett mindig önmaga lehetett.

Fordulópont

Ugyan belsőépítészként is szép hírnevet szerzett magának, végül 2005-ben, 84 éves korában került fel a divat térképére. Harold Koda, a MET (Metropolitan Museum of Art) akkori kurátora hívta, mert dugába dőlt az eredetileg beütemezett kiállítás, így Apfelt kérte fel, hogy tervezze meg a bemutatót. Apfel, aki a belsőépítészet mellett New York-szerte híres volt eképesztő ékszergyűjteményéről, kapva kapott az alkalmon. A kiállítás óriási sikert aratott, mivel olyan kortárs művésznő készítette, aki alapvetően nem dizájner, ám keze munkája minden egyes darabon ott szerepelt. (Ő maga öltöztette fel a viaszbábukat, erre korábban még nem volt példa.) A MET zajos sikere az egekbe repítette Irist, aki azóta is a reflektorfényben éli mindennapjait. 

Az azóta eltelt években két márkának is ő volt az arca. Kate Spade 2015-ös kollekciójában Karlie Kloss-szal dolgozott együtt, majd ugyanebben az évben Alexis Bittar ékszertervező kérte fel közös munkára – itt nemcsak a plakátokon szerepelt, hanem részt vett a darabok tervezésében is.

Apfel kaotikusnak tűnő, egyéni stílusa állítólag az édesanyjával való ellentmondásos kapcsolatából fakad. Iris ugyanis viszolygott a mama perfekcionista stílusától.

„Nem akartam olyan lenni, mint az anyám, akinek soha egyetlen haja szála sem mozdult el a helyéről. Minden nap úgy nézett ki, mint akit skatulyából húztak elő. Minden pillanatban tökéletes volt. Én nem akartam ilyen lenni.” – mesélte a The Talks-nak adott interjújában nemrég.

Night Of Stars Gala, 102716
Iris Apfel a Night Of Stars Gálán 2016-ban Kép forrása: Northfoto

Ami az egyik oldalon átok, a másik oldalon áldás: 2019-ben, 97 éves korában épp kaotikus stílusáért szerződtette le az az IMG Models, ami egyébként Gigi Hadid, Ashley Graham, és nagyjából az összes Victoria’s Secret modell ügynöksége is egyben.

 Iris felemelkedése itt még mindig nem állt meg, hiszen 2022 elején debütál a közös kollekciója a H&M márkával. Az együttműködés megtestesíti Apfel rettenthetetlen, eklektikus stílusát, és olyan kulcsfontosságú darabokkal teszik a ruhákat tökéletessé, mint Iris statement-ékszerei. A kollekcióban helyet kapnak többek közt a fényes árnyalatú ruhák, hozzáillő, virágos zakókkal. A többrétegű fodros ruhák színvilágát a növény- és állatvilág, valamint a Föld egyéb kincsei inspirálták. Emellett a darabok természetesen környezettudatos anyagokból, a fenntarthatóság elveit figyelembe véve készülnek. 

Iris Apfel megannyi dologra lehet büszke hosszú élete során, mégis, amikor a The Guardian újságírója feltette neki a kérdést, ugyan mire legbüszkébb, Iris azt válaszolta, leginkább arra, hogy ilyen sokat megélt, és ennyi mindent megtapasztalhatott. 

Bízzunk benne, hogy jelenlétével továbbra is döntögeti majd a korról, nőiségről alkotott, elavult elképzeléseket, és megannyi egyedi darabbal ajándékozza meg a csodálóit!

Isten éltessen, Iris! 

Borítókép forrása: YouTube