Szerzőnk 2008 óta él Angliában, így jócskán volt ideje megtapasztalni, hogy hogyan élnek az angolok. Vannak róluk elképzeléseink, ám mint minden esetben, itt is ,,lakva ismerszik meg a másik”, és erre csak akkor jön rá az ember, hogy mit is jelent pontosan, ha köztük él!
Anglia igazi arcáról már meséltem, érintve az öltözködést, a munkához való hozzáállást, és a segélyekről is ejtettem pár szót. Ahogy korábban ígértem, most a kiejtés lesz terítéken, de a munkakeresésről való tapasztalataimat is megosztom.
Amikor az ember egy középfokú angol nyelvvizsgával felvértezve Angliába kerül, jogosan hiheti, hogy megérteti magát. Mekkora tévedés! 15 éve vagyok itt, és pont ezen a héten fordult elő, hogy nem értettem mit kérdez a hentes, és tudván, hogy hiába kérdezek vissza, akkor sem fogom érteni, igennel válaszoltam a kérdésére. A vásárolt termékből sem tudtam kikövetkeztetni, hogy mégis mire bólítottam rá, így valószínűleg nem volt lényeges, de más szituációban lehet, hogy pofára estem volna.
A kiejtés tehát ennyi idő után is tud meglepetéseket okozni, hiszen rendkívül széles skálán mozog. A történethez hozzátartozik, hogy a birminghami angol önmagában más, és Anglián belül is híres. Ezt az alábbi videó magyarázza el a legjobban, ebből talán sejthető, hogy miért nem ért sokat a nyelvvizsgám, amikor kijöttem.
Birmingham ismert arról, hogy számtalan nemzet gyermeke él itt, és érezhető, hogy hol fektetnek nagyobb hangsúlyt az angoltanításban a kiejtésre. A franciákat és a spanyolokat például képtelenség megérteni, és egy indiait is két szóból fel lehet ismerni, viszont ők általában érthetően beszélnek. Az ír szomszédnéninket nagyon könnyen megértjük, viszont ha skóttal találkozom – mint a fent említett hentes – jobb minél hamarabb túllenni a beszélgetésen. Szerencsére az angolok befogadóak, így kétszer még nem ciki visszakérdezni, és kedvesen körülírják, hogy mit is szeretnének kérdezni. Ezt főleg tolmácsolás során tapasztaltam, amikor a kliens valamelyest beszélt angolul, és az orvos próbált tanító jelleggel inkább hozzá beszélni könnyebb szavakkal, minthogy én fordítsak.
Munkakeresés Angliában
Még jóval az Európai Unióból való kilépés előtt is legendák szóltak arról, hogy az ember csak beadja valahová az önéletrajzát és már fel is veszik. Biztosan sokaknak volt ezzel szerencséje, de én nem tartozom közéjük. Még a legelső munkámat is ismerősön keresztül kaptam. Éjszakai pohárgyűjtőnek vettek fel, ami pont azt takarja, ahogyan hangzik: éjszaka a bulizók poharait szedegettem fel, és persze takarítanom is kellett utánuk. Ezután tolmácsolni kezdtem, amihez semmilyen papírt nem kértek, elég volt, hogy tudok angolul, ám megélni nem lehetett belőle, ezért ismét munkát kerestem. Hotelben lettem szobalány, amihez szintén ismerős kellett. Ezután egy fogászatra kerültem recepciósnak, megint csak ismerős által. Ezt követően éltemben először teljesen önerőből kerültem egy ismeretlen, angol közegbe, de az újabb helyre ismételten ajánlás útján kerültem.
A brexit után sem változott a helyzet: 155 elküldött önéletrajzból kilenc helyről reagáltak, három helyre hívtak interjúra és egyet sem kaptam meg. Itt ugyanis a tapasztalat a fontos még egy adminisztratív munkánál is. Hiába írtam adminisztrátorként beadványokat és már-már ügyvéd módjára bizonyítottam cégem igazát a felsőbb szervek felé, nem vettek fel hasonló munkakörbe iskolába, ingatlanoshoz, ügyvédi irodába de még egy jógastúdióba sem, mert nem ilyen cégnél szereztem adminisztrációs tapasztalatot. Fogtam hát magam, jelentkeztem egy közeli golfklubba hajnali takarítónak, és másnap már kezdtem is.
Érdekes módon, az utolsó angliai munkám volt olyan, mint a mesében, hogy beküldtem a CV-m, aznap felhívtak és másnap már volt munkám. Természetesen bőven találhattam volna másik munkát a végzettségem alapján, de valamiért a végzettség és a tapasztalat nem elég. Ez nem mindenkinél van így, hiszen a hiányszakmákban ténykedők könnyedén válogathatnak, ám kevés olyan ismerősöm van, akire ez érvényes.
Mindennek ellenére nem jártam rosszul a takarítós munkával, mert órabérben ugyanannyit kerestem vele, mint a rendkívül stresszes, értekezletekre járós, beszámolós, ,,tetemre hívós” irodai munkával. A főnököm sosem kérdőjelezte meg, hogy jól csinálom-e a munkát, nem kellett beszélgetnem senkivel, csak vígan ellenni magamban és takarítgatni. Ma már ha külföldről költözne ide valaki, nincs könnyű dolga, mert hiányszakmához kötötten kaphat jogot arra, hogy ide jöjjön és megállapodjon.
Annak ellenére azonban, hogy a munkatalálás nem mindig könnyű, egy minimálbéres állásból is könnyedén el lehet éldegélni, legalábbis itt, Birminghamben. London más tészta, bár ott a drágább lakhatási költségek miatt a minimálbér is több valamivel, mint az ország többi részén.
Vannak még csontvázak a szekrényben, ezért a harmadik, utolsó részben az angol egészségügyről mesélek.
Nyitókép forrása: Shutterstock / Puzzlepix