Barion Pixel Tíz kondipark Budapesten a szabadtéri edzésért – Coloré

Tíz kondipark Budapesten a szabadtéri edzésért

2021. 05. 31.

Bár a korlátozások feloldásának egyik lépése az volt, hogy hosszú hónapok után az edzőtermek is megnyitottak, nem mindenki szeretne azonnal tömegbe menni – teljesen megértjük. Összeszedtünk hát néhány olyan helyet, ahol hasonló edzéseket végezhetünk, de a szabad ég alatt, a friss levegőn.

Az utóbbi években egyre több kondipark létesült országszerte és a főváros parkjaiban is, melyek ingyenesek, bárki használhatja őket a nap bármelyik szakaszában, és egész jó közösségek is ki tudnak alakulni a rendszeres vendégekből. Általában saját testsúlyos edzéshez találunk itt eszközöket, így elkerülhetjük azt, hogy esetleg túlterheljük magunkat egy-egy gyakorlat után. Alapvetően kétfajtát különböztethetünk meg, az egyik a street workout, vagyis szabadtéri tornapálya, ahol jobbára statikus eszközök (gerenda, gyűrű, korlát, rúd) találhatóak, a másik pedig a fitneszpark, ahol dinamikus gépeket (elliptikus sétáló, evezőpad) helyeztek el. Utóbbiból több, mint száz található a fővárosban.

street workout, utcai edzőterem
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Bikás park

A környék kedvelt futóhelyszíne, van itt kosárpálya, piacoknak is gyakran otthont ad a Bikás park, ahol még kondiparkot is találhatunk. Az eszközök remek használati utasításokkal és edzői tippekkel vannak ellátva, így a kezdőknek sem kell megijedniük a park rendszeres látogatásától.

Feneketlen-tó

Újbuda másik éke, a Feneketlen-tó nemcsak szuper randihelyszín és kikapcsolódási lehetőség, hanem itt is kiépítettek egy szabadtéri edzőparkot. A bikás-parkihoz hasonlóan a Frankfurt sétányon találhatónál is vannak leírások a gépek használatáról, és a nehézségi fokozatokról.

Tabán, Naphegy utca

A budai oldalon maradva ajánljuk továbbá a tavaly ősszel megújult kondiparkot a Naphegy utcában. A játszóterek és sportpálya mellett az edzés szerelmeseinek helyszínét is renoválták, bokszzsákot, mászókötelet is találhatunk ott, valamint felújítást kapott a burkolat is.

Óbuda, Arató Emil tér

Street workout és fitneszpark is megtalálható az óbudai Arató Emil téren, 2018-ban ugyanis a Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Program keretében Óbuda-Békásmegyeren az addigiak mellé plusz kilenc épült még.

Csepel

A főváros első integrált fitneszparkját a Suhanj! Alapítvány segítségével hozták létre 2017-ben, ezen a helyen ugyanis akadálymentesítés segíti a mozgásukban korlátozott vagy fogyatékkal élő sportolókat. A parkot és a mellett található játszóteret természetesen egészséges személyek is használhatják, mert a cél az, hogy ezen a téren se legyen megkülönböztetés.

V. kerület, Szerb utca

A kerület ezen része az egyetemistáknak és a turistáknak a legismerősebb, azonban 2016 óta a Szerb utca egyik foghíjtelkén egy dizájnos edzési lehetőség is megtalálható, amit sötétedésig használhatnak a mozgásra vágyók.

II. János Pál pápa tér

A tér Erkel Színház felőli oldalán található kondiparkban dupla lábtológép, hasizomerősítő gép is van, és mivel távol van a forgalomtól, így nem kell aggódnunk a kíváncsi szemek miatt sem.

Nehru part

A Duna látványa sokakat vonz kikapcsolódni a Borárostól északra található területre, hát még azóta, hogy 2016-ban felújították. A sportpályák mellett mosdók, játszóterek, valamint kinti kondieszközök is kerültek a helyszínre.

Városliget

A Stefánia út és az Ajtósi Dürer sor kereszteződésétől induljon el az, aki a Városligetbe nem piknikezni, frizbizni vagy kutyát sétáltatni megy, hanem a testedzés a célja. Erősítés és húzódzkodás a fő profilja, de ha továbbmegyünk, egyéb sportpályákat is találunk a főváros egyik legszebb parkjában.

Vizafogó sétány

Párhuzamos korlát, vízszintes létra, húzódzkodó bordásfal -ezeket találjuk a minimál kondiparkban a 13. kerületben, mely kis közösségek számára ajánlott.

Ha további helyszíneket szeretnél böngészni- de nemcsak a főváros érdekel, itt megteheted.