Barion Pixel Nyilvános WC használata okosan – Coloré

Nyilvános WC használata okosan

2022. 04. 14.

A nyilvános vécé nem a kedvenc tartózkodási helyünk: általában próbáljuk elkerülni a használatát, ám olykor elkerülhetetlen, hogy be kelljen térnünk a közös illemhelyre. Nem árt tehát tudni, mit tehetünk azért, hogy elkerüljük a fertőzéseket. Jó hír, hogy bizonyos szabályokat betartva biztonsággal használjuk ezeket a helyiségeket is.

Vécézés, mint stresszforrás

Aki teheti, általában kerüli a városban, útszéleken vagy járműveken található vécék használatát, egyrészt mert nem minden esetben vannak rendszeresen takarítva, másrészt mert aligha biztosítják az otthon megszokott komfortérzetet. Vannak, akik például utazás előtt tudatosan „felkészülnek” az útra, és aznap már csak minimális folyadékot fogyasztanak, nehogy menet közben érje őket a szükség. Ezzel ugyan elérhető a kívánt eredmény, azaz megúszhatjuk, hogy útközben kelljen pisilnünk, csakhogy a folyadék mellőzése egyáltalán nem szerencsés, hiszen ha nem iszunk eleget, azzal ugyancsak árthatunk a húgyutak egészségének.

Nyilvánoswc

Miért ne „vigyük haza” a pisilést?

Sokan azt az utat választják, hogy a végsőkig visszatartják a vizeletürítést. Ez rövidebb ideig működhet, ám hosszabb távon ártalmas is lehet. A vizelettel ugyanis a különböző káros anyagok távoznak a szervezetünkből, így ha tartogatjuk, azzal akár fertőzéseknek is táptalajt biztosíthatunk, a vizeletpangás így akár a felfázás, pontosabban a hólyaghurut melegágya is lehet.

A felfázást ugyanis – még ha az elnevezése erre utal is – nem közvetlenül a hideg, hanem általában baktériumfertőzés okozza. A betegség kialakulásához a hideg valóban hozzájárulhat, hiszen a hűvös idő és a nem megfelelő öltözködés számos kórokozó elszaporodásának kedvez, elvégre a test lehűlése gyengíti az immunrendszer védekezőképességét. Az időjárásnak megfelelő öltözködéssel viszont így többféle nyavalyától is megóvhatjuk magunkat.

Ha mégis elkerülhetetlen a nyilvános illemhely meglátogatása

Ha olykor-olykor mégis rákényszerülünk a nyilvános vécé használatára, ám néhány szabály betartásával csökkenthetjük a fertőzések esélyét még akkor is, ha az adott helyiség ritkán lát fertőtlenítőt.

  • Mielőtt könnyítenénk magunkon, bizonyosodjunk meg róla, hogy a kezünk teljesen tiszta! Ha vécéhasználat előtti kézmosásra nincs lehetőségünk akár a szappan, akár a víz hiánya miatt, fertőtlenítő folyadékkal töröljük át alaposan a kezünket az ujjaink között is. Érdemes már a magunkra zárt fülkében megejteni a fertőtlenítést, hiszen ekkor már túl vagyunk az ajtó bezárásán, amivel szintén szép számú kórokozó kerülhetett a kezünkre.
  • A férfiaknak a továbbiakban könnyebb dolguk van, mint a hölgyeknek, annál is inkább, mert a húgycsövük hosszabb, mint a nőké, ami legfeljebb négy centiméter hosszú, így a gyengébbik nem esetében a baktériumok rövidebb úton és egyszerűbben juthatnak el a húgyhólyagig. Az urak anatómiája eleve lehetővé teszi azt is, hogy állva végezzék el a vizeletürítést, így ők máris nagyobb távolságot tudnak tartani a fajansztól.
  • A hölgyeknek két választása van: vállalva a veszélyt ráülnek a deszkára, vagy ha a lábuk elég erős hozzá, akkor megtartják magukat felette. Ha nem menne a „lebegőülés”, akkor vécépapírral alaposan takargassuk le az ülőkét!
  • Ha a nyilvános helyiségben a vécépapír a földre lóg és szennyezett, jobb, ha mellőzzük a használatát: inkább vegyük elő helyette a saját papír zsebkendőnket. A törlőkendő is jól jöhet, nemcsak a kéz, hanem a deszka fertőtlenítésekor is.
  • Miután elvégeztük a dolgunkat, egyvalamire még fokozottan figyeljünk, mégpedig a törlés helyes irányára: mindig elölről hátrafelé töröljünk, így megakadályozva, hogy a hólyaghurutot leggyakrabban okozó E. coli bélbaktériumot a végbélnyílás környékéről a hüvelybe vagy húgycsőbe sodorjuk.

A nyilvános vécé használata ugyan nem a legkellemesebb élmények közé tartozik, ám ha betartjuk a fentebb felsorolt szabályokat, akkor jó eséllyel elkerülhetjük, hogy onnan bármiféle ,,szuvenírt” vigyünk haza magunkkal.


HIRDETÉS

Felfázás? Cselekedj időben!

Az Urzinol tabletta a húgyutak betegségeire évszázadok óta bevált gyógynövény, a medveszőlő levelének kivonatát tartalmazza. Az Urzinol hasznos segítség az egyszerű hólyaghurut korai tüneteinek – sürgető vizelési inger, illetve égő érzéssel járó hólyagürítés – enyhítésében. Mindez a medveszőlőlevélben található növényi összetevők igazolt antibakteriális, valamint gyulladáscsökkentő és enyhe vízhajtó hatásának köszönhető. 
3528LgUl4M566TFNakWT ml3LEo 2ujpnf4Zx UMWPg9 W2TQVOb3gQ2lPzC0uNezvouaBOlqIkejLYUhHC9KwrOGGgP dnJt72Dknzq wjy3k9zG4FJVRmSrNM3L7ztSJFWHZr1
Vény nélkül kapható, medveszőlőlevélkivonat-tartalmú hagyományos növényi gyógyszer
HAGYOMÁNYOS NÖVÉNYI GYÓGYSZER. A JAVALLATOKRA VALÓ ALKALMAZÁSA A RÉGÓTA FENNÁLLÓ HASZNÁLATON ALAPUL.
A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!