Fiatalon megtanuljuk, hogyan szerezzünk barátokat, hogyan osszuk meg egymással a dolgainkat, és hogyan birkózzunk meg a zaklatással vagy a szakítással – mondja Miriam Kirmayer klinikai terapeuta, aki fiatal és középkorú felnőttek közötti barátságokra specializálódott. Az ilyen jellegű beszélgetések azonban serdülőkorban abbamaradnak, annak ellenére, hogy egy 2017-es tanulmány szerint a barátságok egyre fontosabbá válnak az életkor előrehaladtával. A kutatás szerzői megállapították, hogy ahogy öregszünk, úgy a barátságok jelentősebb mutatói lehetnek a jólétnek, mint a családi kapcsolatok.
De ha a barátságok ennyire létfontosságúak, miért nem beszélünk arról, mit tegyünk, ha véget érnek? Kirmayer szerint a társadalom részéről van egy kimondatlan elvárás, miszerint a barátságnak könnyűnek kell lennie a felnőttek számára. Ám ez sokaknál nem így van. A barátságok hullámvölgyei és – ha úgy alakul– a végük is ugyanolyan nehezen kezelhető, mint a romantikus kapcsolatoké – ha nem jobban – mondja Kirmayer.
Ezért fáj jobban a szakítás egy baráttal, mint a szerelmünkkel
Nem találjuk a megfelelő szavakat
A terapeuta szerint általában azt gondoljuk, hogy a barátságok mindenképp egy nagy árulás miatt érnek véget, így ilyen helyzetekben könnyen meghatározható a kapcsolat befejezésének oka, és könnyebben is közölhető a másik személlyel. Csakhogy tapasztalatai alapján a barátságok felbomlása legtöbbször annak az eredménye, hogy az emberek fokozatosan eltávolodnak egymástól, emiatt abbamaradnak a szokásos beszélgetések. Lehetséges továbbá, hogy a kapcsolatnak egy külső tényező – mint például a távolság vagy az életmódbeli különbségek miatt – kell véget vetni, vagy mert az egyik vagy mindkét fél elszakította a köteléket a másikkal való rossz bánásmód miatt.
Bármi legyen is az oka egy barátság felbomlásának, Kirmayer szerint az mindannyiunkban közös, hogy ilyenkor gyakran nem tudjuk, érdemes-e beszélnünk a problémánkról. És ha úgy döntünk, hogy foglalkozunk vele, akkor pedig nehéz megtalálni a megfelelő szavakat. „Ez olyan helyzeteket teremthet, amelyeknek a végén megsérülhetünk” – magyarázza a terapeuta. Hozzáteszi: „akár helytelenül kezelik, akár egyszerűen azért, mert váratlanul jön, valójában nem tudjuk, milyennek kellene lennie egy barátság lezárásának.” A romantikus kapcsolatokban gyakran megtörténik az a beszélgetés, amelynek során a felek kimondják egymás előtt, hogy vége. Ez fájdalmas, viszont megkönnyíti a lezárást. Mivel a barátságok esetén ez nem jellemző, a terapeuta szerint a szakítás még nagyobb traumát okozhat.
Szégyelljük magunkat, amiért nem tudtuk megoldani a dolgokat
„Az emberek úgy érzik, hogy meg kellett volna oldaniuk a problémákat, és feltételezik, hogy ez mindenki másnak könnyebben ment volna ” – mondja Kirmayer. Hozzáteszi: meggyőződésük, hogy valamit biztosan rosszul csináltak, amiért véget ért a barátság. Mivel a barátságok szakításáról közel sem beszélünk olyan gyakran, mint a romantikus kapcsolatok végéről, Kirmayer szerint az érintettek úgy érezhetik, hogy csak ők küzdenek a barátságuk működőképességéért. Ahelyett, hogy támogatást és tanácsot kérnének környezetüktől, a legtöbben inkább csendben szenvednek. Ettől azonban még elszigeteltebbnek érezhetik magukat.
Szintén általános meglátás, hogy nem minden szerelmi kapcsolat tart örökké, és Kirmayer szerint ugyanezt kellene tudatosítanunk a barátságok esetén is, hogy normalizáljuk a szakítás élményét. Ahogy fogalmaz, egy barátság vége nem jelenti azt, hogy az egyik vagy mindkét fél rossz ember vagy rossz barát; ez egyszerűen azt jelenti, hogy a kapcsolat nem működött.
Nem beszélünk az elvárásainkról
Marni Feuerman pszichoterapeuta szerint van egy lényeges különbség a barátságok és a párkapcsolatok között, ami súlyosbíthatja az előbbiek lezárását. „Egy romantikus kapcsolatban mások az elvárások” – mondja. „Az emberek párként definiálják magukat, illetve egy szerelmi kapcsolatnak megvannak a maga fokozatai: randevúzunk, jegyesek, majd házasok leszünk. Utóbbi esetén ráadásul ott van a hivatalos dokumentum és az esküvői szertartás is, amelyek szintén meghatározzák, mit jelent a kapcsolat.“
Ezzel szemben a barátságokban ez nem így van. Mivel a plátói kapcsolatokban nehezebb meghatározni az elvárásokat, a barátok nagyobb valószínűséggel különbözhetnek egymástól, ami viszont hozzájárulhat a szakításhoz – és Feuerman szerint megnehezítheti annak feldolgozását. „Nem beszélünk az elvárásainkról egy barátságban, nem akarjuk kifejezni az igényeinket, nehogy visszautasítsák azokat”. Az a barát, aki úgy érzi, nincsenek kielégítve a szükségletei, ahelyett, hogy megszólalna, gyakran inkább csendben marad. Feuerman szerint az illető idővel ráébredhet, hogy a barátság nem működik, és emiatt hagyja, hogy magától véget érjen. A kommunikáció hiánya azonban bánthatja a másikat, aki emiatt folyamatosan azon töprenghet, hogy vajon mit csinált rosszul.
Nem beszélünk arról, hogyan tovább
Egy pár szakítása után megszokott, hogy a felek megbeszélik, hogy barátok maradnak-e, teljesen megszakítják a kapcsolatot, netán egymásra mosolyognak és beszélgetnek, ha összefutnak valahol. Az ilyen típusú beszélgetések sokkal ritkábban fordulnak elő egy barátság felbomlásakor „Nagy a zűrzavar azzal kapcsolatban, hogy mit jelent a barátság lezárása” – mondja Feuerman. Szerinte ha a fenti kérdések megválaszolatlanul maradnak,legjobb esetben kínos találkozások következhetnek, legrosszabb esetben pedig szükségtelen fájdalom annak, akivel „szakítottak”.
A gyászfolyamat is váratlan
Egy szerelmi viszony vége után törvényszerű a hosszan tartó gyászfolyamat, sőt gyakran felkészülünk az elválással járó elkerülhetetlen fájdalomra. Feuerman szerint mivel a barátságok szakításairól kevesebb szó esik, és a lezárások legtöbbször váratlanok, ritkán vagyunk felkészülve az ezt követő kétségbeesésre. Ez az előre nem látható trauma a fájdalmat még erőteljesebbé teheti. „Tulajdonképpen egy gyászfolyamaton megyünk keresztül, és ez rendben van” – mondja. Ha úgy érezzük, hogy nem tudunk változtatni a mérgező kapcsolat helyzetével, akkor is teljesen oké meggyászolnunk, majd tovább lépnünk, és sokkal kielégítőbb kapcsolatokat keresnünk.
A barátság felbomlása után gyakori a düh, a szomorúság, a magány és a szorongás amiatt, hogy látjuk az illetőt, és esetleg attól félünk, hogy a közös barátok az ő pártját fogják majd – mondja Kirmayer. Ha megértjük, hogy ezek az érzések normálisak, akkor elkezdhetünk dolgozni a gyógyulásunkon. Kirmayer szerint az első és legfontosabb lépés, hogy ne aggassunk magunkra olyan címkét, miszerint rossz barátok vagyunk. Helyette beszéljünk magunkról úgy, mint ahogy azt a legjobb barátunkról tennénk.
