Barion Pixel Ezek lesznek 2021 új randitrendjei – Coloré

Ezek lesznek 2021 új randitrendjei

2021. 02. 27.

Új módik jelentek meg a társkeresésben.

A koronavírus sok mindenben megváltoztatta az életünket, és ez a párkereséssel sincs másként. Egy német randiapp készített előrejelzést arról, mire számíthatnak idén a párkeresők.

Újrapróbálkozók

A randiappot használók mintegy 15 százalékát teszik ki idén azok, akik az összezártság alatt jöttek rá, hogy a kapcsolatuk nem a megfelelő módon működik és elhatározták magukat a szakításra. Ők az újrapróbálkozók, akik már-már elfelejtették, hogy is működik a párkeresés, nem beszélve a randiappokról. Általában idegesebbek és görcsösebben keresik a partnert, de azonnal frusztrálttá válnak, ha az ismerkedés és az online flört nem abba az irányba halad, mint amit elterveztek.

Rápörgősek

2020-ban a szingliknek leginkább időből volt sok, hogy azon gondolkodjanak, mikor lesz már végre kapcsolatuk. Sokan tapasztalták meg a magány érzését és a sürgető vágyat egy társ iránt. Ők azok, akik most nagy elánnal és elhatározással vágnak bele a nagy feladatba, hogy megtalálják életük szerelmét, kevesebbel nem érik be. Tudják, mire vágynak és nem érik be kevesebbel, mint a mély elköteleződés és a hosszútávú kapcsolat. Nem mennek bele felszínes, szexuális jellegű beszélgetésekbe, hisz az egyéjszakás kaland nem az ő világuk.

heart 4366897 640
Forrás: Pixabay

Asztroszerelmesek

A bizonytalan időszakokban hajlamosabbak vagyunk a spiritualitás és az asztrológia felé való nyitásra. Sokan a kényszerű egyedüllét időszaka után sem bízzák a véletlenre, hogy összeillenek-e a leendőbeli párjukkal. Ők az asztroszerelmesek, akik sosem mulasztják el a profiljukra kiírni a csillagjegyüket és azt, melyik jegy való hozzájuk, de ha nem az online térben ismerkednek, akkor ez legkésőbb az első beszélgetés során szóba kerül. A horoszkóp és a csillagállás szerinti összeillőség áll az első helyen náluk, ha azonban beleillesz a képbe, onnantól sínen van az ügy.

Lassú randizók

A lassú randizás pontosan az, aminek hangzik: az ember időt szán arra, hogy megismerje a másikat és megpróbál egy köteléket kialakítani, mielőtt eldönti, egyáltalán belemenjen-e a kapcsolatba. Hosszas beszélgetésre számíts vele, ahol a legmélyebb titkaid is szóba kerülhetnek. Az egyéjszakás kaland nem az ő asztaluk, mint ahogyan a szexi fotók láttán sem dobják hanyatt magukat. Inkább értékelnek egy őszinte monológot a lelki mélységeidről.

A covid-beszélgetők

Az első beszélgetések rendszerint a hobbikról, munkáról, érdeklődési körről zajlanak, de nem a covid-beszélgetőknél! Ők már az első három mondat valamelyikében előhozzák a covid témáját és nem csak érintőlegesen, hanem belemenve a politikai véleményükbe is. Viszonylag erőszakosan próbálják kifürkészni a másik gondolatait a témában és egyáltalán nem nyitottak más témákra. Jellemzően csak egy igazság létezik és az az övéké, ha azonban ez egyezik a tiéddel, nyert ügyed van. Arra azonban érdemes felkészülni, hogy a politika a későbbiekben is fontos része lesz a kapcsolatotoknak!

Borítókép forrása: Pixabay