Univerzális tény, hogy a szülők a legjobbat akarják gyermekünknek, ennek érdekében pedig sokszor már kisgyermekkorban megkezdik a csemete idegennyelv tanítását. De vajon jól teszik-e? Egyáltalán mi a megfelelő módja a kisgyerekek nyelvtanulásának: hogyan, s mikor érdemes azt elkezdeni? Cikkünkben Nagy Gitta, a Megoldásközpont óvodapszichológusa válaszolt a kérdéseinkre.
A nyelvtanulás gyerekkorban kérdéskör régóta izgatja mind a laikusok, mind a szakemberek fantáziáját, hiszen ahány ház (és ahány gyermekpszichológus), annyi különböző vélemény olvasható azzal kapcsolatban, vajon mikor és hogyan érdemes elkezdeni a gyerekek idegennyelv tanítását.
Ahogy azt a tömegmédiában megszokhattuk, a showműsorok számára semmi sem szent, hiszen az utóbbi időben érzékelhetően megnőtt az adásokban az olyan gyerekek száma, akik fiatal koruk ellenére megdöbbentően sok nyelvet sajátítottak már el. Ilyen volt például a Little Big Shots című ausztrál műsorban szereplő Bella, aki négyéves korára hét különböző nyelven beszélt, többek között németül, spanyolul és oroszul.
A showműsorok mellett persze a híradások is gyakran beszámolnak a tehetséges gyerekekről: tavaly bejárta az internetet az a kambodzsai kisfiúról készült videó, aki szuvenírek eladása során 12 különböző nyelvet sajátított el, többek között a mandarint, koreait, japánt és thait, de gyönyörűen számolt spanyolul és csicsergett franciául.
Mi, magyarok sem panaszkodhatunk e téren: mindössze két éve annak, hogy a hazai tudósítások beszámoltak a csodagyereknek becézett királyhelmeci kisfiúról, Andrásról, aki hároméves korára két nyelven már tökéletesen írt és olvasott, kilencévesen pedig ötre nőtt az általa beszélt nyelvek száma. Andris egyébként valóban csodagyerek, hisz a pszichiátriai szakvélemény szerint 146-os IQ-val rendelkezik.
Kritikus periódus
A gyermekek idegennyelv elsajátítása, s az ezzel kapcsolatos szakmai vélemények időről időre változnak.
„Jeles szakemberek szerint az idegennyelv tanításával meg kell várni, amíg az anyanyelv struktúrája megszilárdul, ismerete elmélyül a gyerekben”
– írta 1996-os válaszlevelében Dr. Vekerdy Tamás a Nők Lapjában, amikor egy édesanya aziránt érdeklődött, jó ötletnek tartja-e, ha egyéves gyermekét németül kezdi el tanítani. (A hölgy egyébként német tanárként kereste a kenyerét.) „Az anyanyelv biztos tudása az erőteljes és mélyreható gondolkodás kifejlődésének előfeltétele. Úgy gondolom, hogy e biztos tudás kialakulását zavarná meg a korai idegennyelv tanulás” – írta anno Vekerdy. A szaktekintély szerint e periódust követően érdemes csak elkezdeni a gyereket egy másik nyelven tanítani, de persze csak játékosan, a saját szintjének megfelelően.
Némileg ellentmond Vekerdy szavainak Nagy Gitta, a Megoldásközpont óvodapszichológusának véleménye, aki pozitív pszichológiával és erősségfókuszú gyermek-coachinggal támogatja a hozzá forduló gyerekeket és szülőket. A szakember kérdésünkre válaszolva elmondta: „Valóban létezik egy kritikus, vagy érzékeny periódus a második nyelv elsajátításában, ez pedig a kora gyermekkorban van, majd bezárul 6-7 éves kor körül. Ez azt jelenti, hogy nemcsak az anyanyelv elsajátítását érdemes igen korán elkezdeni, hanem a választott idegennyelvet is.” Gitta később hozzátette: ez persze nem jelenti azt, hogy aki hét éves kora után kezdi el a második nyelvet, nem tanulhat meg folyékonyan beszélni, hiszen rengeteg tényező befolyásolja, valaki milyen szinten lesz képes egy nyelvet magáévá tenni.
A támogató közeg ereje
Nagy és Vekerdy meglátása az időpontot tekintve ugyan különbözik, több ízben mégis találunk azonosságokat a témával kapcsolatban: egyikük szerint sem mindegy, milyen keretek között folyik az idegennyelv elsajátítása.
„Mivel a gyerekek alapvetően érdeklődők és motiváltak az új dolgok iránt, könnyebb dolgunk van, ha óvodás, sőt, ha már bölcsődés korban kezdünk az adott nyelven mondókázni, énekelni, szavakat tanulni játékosan. Lényeges, hogy még ovis korban mindezt csak játékos keretek között tegyük meg, ne üljünk le tanulni” – mondja Nagy Gitta.
A óvodapszichológus szerint fontos, hogy – ahogy az élet más területein – úgy itt is meghúzzuk a mindenki számára elérhető és látható határokat a nyelvtanulás terén. Így például időben és térben is igyekezzünk elkülöníteni a nyelvtanulás határait, például legyen „angolos játékidő” a heti rutin része, vagy hozzunk létre a gyermekszobában egy – erre a tevékenységre kijelölt – kuckót, amelyen csak az adott nyelven beszélő bábok, plüssök laknak, akik majd a mi tolmácsolásunkban idegen nyelven beszélgetnek majd a gyermekünkkel.
Vekerdy az említett cikkben mindössze néhány szóban fogalmazta meg a követendő „hogyant”: „a kritikus periódus lezárulását követően beszélgetve, énekelve és játszva kezdhetjük el az idegennyelv tanulást otthon.”
„Ha nem szeretné, ne erőltessük!”
Univerzális tény, hogy a szülők a legjobbat akarják a gyermeküknek. Különösen igaz ez a 21. században, amikor a felgyorsult világ miatt nagyobb a teljesítménykényszer, mint korábban: minél több és szerteágazóbb tudással és ismerettel igyekeznek felvértezni a gyerekeket, hogy később sikeresen érvényesülhessenek a munkaerőpiacon.
A gyerekek viszont megérzik mindezt, hiszen sokkal többet tudnak és éreznek, mint ahogy azt előzetesen gondolnánk. A nyomás nem kedvez a természetes, játékos nyelvelsajátításnak, inkább teher lesz számukra.
„Amire érdemes odafigyelni: ha nem szeretné, ne erőltessük! A gyerekek jelezni fogják, ha számukra nem komfortos egy helyzet”
– teszi hozzá Nagy Gitta. A gyermekpiszhológus szerint fontos, hogy ilyenkor ne vonjunk le hosszútávú következtetéseket, miszerint a gyermek lusta, érdektelen vagy buta, hiszen a legtöbbször mindössze olyan okok állnak az elutasítás hátterében, mint hogy a gyermek szomjas, éhes vagy álmos. „Hagyjunk a gyermeknek szabad mozgásteret és kellő játékidőt is! Bár fontosak az egyéni eltérések, ha túl sok a kötött foglalkozás és elvárás, előbb-utóbb az idegrendszer is telítődik, és a gyermek elfáradhat, ellenállhat a foglalkozásoknak, rosszabb esetben viselkedésproblémák is kialakulhatnak” – tette hozzá a szakember.
Mi a helyzet a többnyelvű csemetékkel?
A két- és többnyelvű gyerekek helyzete merőben eltér azoktól, akik újdonságként sajátítják el az idegennyelvet. A többnyelvű gyerekek számára a születésüktől fogva hallott nyelvek anyanyelvi szinten épülnek be az agyba, azaz a nyelvben használt hangokat pontosak képesek visszaadni, sőt, gondolkodnak és álmodnak is az adott nyelven.
„A kényszer nagy úr” – tartja a mondás, s ez ebben a speciális helyzetben is áll: a bi- vagy esetleg multilinguális gyerekek rá vannak kényszerítve, hogy mindkét szülőjük nyelvén megnyilvánuljanak, hiszen a brit édesapa nem fogja odaadni neki az almát, csak ha angolul kéri tőle. „Ha tehát arra vágyunk, hogy a gyermek a helyes fonémákat (a nyelvben használt hangok) sajátítsa el, érdemes anyanyelvi környezetet teremteni számára egy minél korábbi életszakaszban” – magyarázza Nagy Gitta.
A nyelvtanulás gyermekkorban kérdéskörnél is áll az a tézis, miszerint, ha azt gondoljuk, nincs tehetségünk a nyelvtanuláshoz, csökken a motivációnk. Ilyenkor tehetetlenséget élünk meg, így a negatív gondolat önbeteljesítő jóslatként fog hatni. Még felnőttkorban is sokat el tudunk érni a tudatos, szorgalmas nyelvtanulással, így érdemes a gyermekben is erősíteni azt a hitet, hogy bármely idegennyelvet el tud sajátítani.
Borítókép forrása: Shutterstock/PuzzlePix
