Tegye fel a kezét, aki érezte már úgy magát egy idegennel történő találkozás után, hogy az illető biztosan teljesen ügyefogyottnak, bénának gondolta őt!
Ilyen helyzetekben hajlamosak vagyunk magunkat ostorozni, pedig egyrészt egyáltalán nem biztos, hogy a másik fejében ilyen kép alakult ki rólunk, másrészt az izgalom eleve rányomhatja a bélyegét a viselkedésünkre, így az a megszokottól akár homlokegyenest eltérő is lehet. Ezek a félelmek nemcsak a felnőttekre jellemzők, hanem a gyerekekre is. Egy új kutatás szerzői ezért annak jártak utána, hogy azok mennyire korán jelentkeznek.
Kedvelési szakadék
A linking gap, magyarul kedvelési szakadék a pszichológia régóta ismert jelensége. Ez a kifejezés valójában egy különbségre utal, méghozzá arra, ami a között mutatkozik, hogy mi magunk mit gondolunk mások velünk kapcsolatos véleményéről, illetve másoknak mi a valós véleménye rólunk. A felmérések szerint hajlamosak vagyunk alábecsülni, mennyire kedvelnek minket embertársaink.
És itt jön egy csavar, a kedvelési szakadék jelenségét ugyanis korábban még soha nem vizsgálták gyermekeknél. Ezt a hiányt pótolja Wouter Wolf és csapatának friss tanulmánya: a szakértők a Duke Egyetemen 261, 4–11 éves korú gyermeknél vizsgálták a linking gapet. Eredményeik számos tanulsággal szolgálnak a felnőtteknek is.
Mi történt a kutatásban?
Wolf és csapata a helyi múzeumból, illetve egyéb helyszínekről, rendezvényekről kértek fel szülőket, hogy engedjék meg gyermeküket részt venni a vizsgálatban. Az engedélykérések után a kutatók párokba rendezték az alanyokat, amelyek tagjai korábban nem ismerték egymást.
A párosok első körben 5 percet töltöttek közösen egy torony megépítésével, utána kérdőíveket kellett kitölteniük: ezekben 7 fokú skálán jelölhették, mennyire kedvelték a másik gyereket, mennyire szeretnének újra játszani vele, és mennyire szívesen barátkoznának vele.
Ezt követően arról is nyilatkoznak, hogy szerintük a másik gyerek milyen válaszokat fog adni velük kapcsolatban ugyanezekre a kérdésekre. Az értékelések hangulatjelekkel történtek, a skála a sírós arctól a sugárzóan mosolygó arcig terjedt.
A kutatócsoport arra volt a legkíváncsibb, mekkora különbség lesz abban, hogy a gyerek mit gondol a másik válaszairól, és ehhez képest milyenek lesznek partnerének valódi válaszai. Így számolták tehát ki Wolfék a kedvelési szakadékot, pontosabban annak nagyságát.
Korán jelentkezhet a kedvelési szakadék
Bizonyára senki sem gondolná, hogy a kedvelési szakadék rendkívüli módon már ötéves korban jelentkezett, majd az életkor előrehaladtával egyre szélesebbé vált. A legfiatalabb és legidősebb gyerekek közti eltérés azonban különböző okokra volt visszavezethető.
A kedvelési szakadék első felbukkanásakor például főleg a nagyon pozitív partnerértékelések jellemezték: az ötévesek sokkal jobban kedvelték a többi gyereket, mint a négyévesek. A kutatók szerint ez azért van, mert abban az USA-államban, ahol a kísérletet lebonyolították, a gyerekek ekkor kezdik az ovit, ahol sok más gyerekkel találkoznak, így többségükben nyitottak a barátkozásra. Mivel több tapasztalatuk van, ez csökkentheti az idegenekkel kapcsolatos szorongásukat, és élvezetesebbé teheti a társas kapcsolatokat.
Ötéves kortól kezdve azonban úgy szólván fordul a kocka: akárcsak a felnőttek, a gyerekek is egyre kevésbé érzékelték pozitívan a párjuk irántuk való érzéseit. Ahogy Wolfék fogalmaznak, mindez azt suggalja, hogy ötéves korban a kedvelési szakadék kialakulását már a mások véleményével kapcsolatos, megnövekedett társas aggodalom idézi elő.
Ezen eredmény egyezik más tanulmányok eredményeivel, amelyek szintén arról számoltak be, hogy öt-hatéves koruk körül a gyerekek egyre komplexebb elméleteket gyártanak az idegenek szándékairól, mentális folyamatairól. Ekkor kezdenek rájönni például arra, hogy egy másik gyerek azért is viselkedhet barátságosan, mert barátságosnak akar tűnni, nem csak azért, mert valóban élvezi a társaságukat.
A vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy 11 éves korig a gyerekek egyre kevésbé biztosak abban, hogy a másik gyerek viselkedése valójában mire utal. Ez a bizonytalanság pedig táptalajt biztosít a negatív tévképzeteknek, az aggodalmaknak.
Ezért fontos beszélni róla
A kedvelési szakadék szélességére számos társadalmi és egyéni tényező kihathat. Elképzelhető, hogy a félénkség, a társas szorongás, a bizonytalan kötődés megnyilvánulása vagy következménye az az eltérés, ami a között áll fenn, hogy a gyerek mit gondol arról, őt mennyire kedvelik, és valójában mi az igazság. Ezeknek a faktoroknak a pontos feltérképezése további kutatásokat kíván.
Annyi azonban bizonyos, hogy a jelenség nem puszta kitaláció, ezért beszélgetni kell(ene) erről a gyerekekkel úgy a szülőknek, mint a pedagógusoknak. Ha elmondjuk nekik, hogy az, amit a társaik róluk alkotott véleményéről gondolnak, valószínűleg negatívan túloz, az csökkentheti a szorongást.
Ez pedig nagyban megkönnyítheti a dolgukat mondjuk új iskolába, közösségbe lépéskor, vagy olyan gyerekek esetében, akik sokat aggódnak az osztálytársaikkal való kapcsolataik miatt.
Ugyanakkor fontos, hogy soha ne kérdőjelezzük meg, ne bagatellizáljuk a gyerek érzéseit, azokat mindig vegyük komolyan. Ha pedig felmerül, hogy bántják, kiközösítik, tegyünk meg mindent azért, hogy megvédjük, és segítsük őt az erőszakmentes önvédelem elsajátításában.
Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix
