Barion Pixel Kéthetente egy hétre otthon? Támad a nátha – Coloré

Kéthetente egy hétre otthon? Támad a nátha

2022. 03. 05.

Amikor a gyerekek megkezdik a bölcsődét vagy az óvodát, számítani lehet arra, hogy gyakrabban lesznek náthásak.

A bölcsődébe, óvodába járás azt a lehetőséget teremti meg, hogy a kicsik korosztályuknak megfelelő környezetben legyenek, tanuljanak, fejlődjenek, míg a szülők visszaállhatnak a munka világába. Amint közösségbe engedjük a csemetéket, egyszerre kitesszük őket annak, hogy különböző kórokozókkal találkozzanak, amelyek megbetegedést okozhatnak – megfázásos tünetek produkálása mellett viszont nem mehetnek közösségbe. Ez olyan gyakorivá tud válni, hogy a betegség miatt legalább annyi időt töltenek otthon a gyerkőcök, mint amennyit az intézményben. Ez a szülők munkából való kiesését is okozhatja, de a gyerkőc elhelyezésének logisztikája is nehézkessé válhat.

A nátha tüneteinek jelentkezése még nem jelenti azt, hogy azonnal orvoshoz kellene rohannunk, hiszen gyermekkorban gyengébben működik az immunrendszer, így gyakrabban üthetik fel a fejüket betegségek. Azonban érdemes tudni, hogy a gyakori nátha akáe komolyabb problémát is sejtethet.

Orrfolyás
Habár nem komoly betegség a megfázás, de van, hogy orvosi segítség szükséges / kép forrása: Shutterstock/Puzzlepix

Miért olyan beteges a gyerkőc?

A nátha vagy más néven megfázás esetében felső légúti betegségről van szó, és nagyon sokféle vírus okozhatja. Mivel ennyi válfaja lehet, szervezet nem tud teljesen ellenállóvá válni ezekkel a kórokozókkal szemben és hatékony védőoltást sem lehet kifejleszteni. Pontosan emiatt tapasztalható az, hogy a gyerekek többször is megbetegednek. Az ősz, a tél és a tavaszi időszak kedvez a náthának és évente akár egy tucatszor is betegek lehetnek.

A nátha tünetei lehetnek kellemetlenek (némelyik akár fájdalmas is), de komoly megbetegedést nem okoz. Néhány nap elegendő a gyógyuláshoz.

Mikor menjünk orvoshoz?

A megfázás viszonylag könnyen leküzdhető megbetegedés, amelyből néhány nap alatt ki lehet gyógyulni anélkül, hogy orvoshoz fordulnánk. Azonban van az a határ, amikor már nem elegendőek az otthoni gyógymódok, és a vény nélkül kapható gyógyhatású termékek alkalmazása. A baktériumok általi felülfertőzés már olyan tüneteket produkálhat, amely komolyabbá teszi a problémát. Kisgyermekek esetében ha már tíz napja tart és nem javul az állapotuk, akkor indokolt orvoshoz fordulni. A nátha tünetei közé tartozik a tüsszögés és az orrfolyás, de ha emellett még a köhögés is feltűnik, akkor ugyancsak érdemes szakembert felkeresni.

A megfázás során jelentkező orrfolyás, orrdugulás általános és emiatt fejfájás, rossz közérzet tapasztalható. Azonban, ha a gyermek fájlalja a fülét, akkor középfülgyulladással van dolgunk.

A nem múló lázzal sem játszunk. A nátha járhat hőemelkedéssel, de ha a láztalan napok után ismét megemelkedik a test hőmérséklete, akkor az antibiotikumos kezelés nyújthat megoldást.

Lázas gyermek
Az újból megjelenő láz intő jel lehet / kép forrása: Shutterstock/Puzzlepix

Mit tehetünk a nátha ellen?

Megelőzésében sokat jelenthet, ha megtanítjuk a gyermekeket a helyes kézfertőtlenítésre, a gyakori kézmosással ugyanis elkerülhetővé válik a vírusok elszaporodása. A tünetek enyhítése mellett fontosabb cél a szervezet felkészítése arra, hogy megbirkózzon a betegségekkel. Az immunrendszer az, ami megküzd a kórokozókkal, ezért a kiegyensúlyozott, vitaminokban és rostokban gazdag táplálkozással támogatható ez a védelmi rendszer.

Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix