Barion Pixel Űrben, vízen, levegőben: Richard Branson luxusútjai a világ körül – Coloré

Űrben, vízen, levegőben: Richard Branson luxusútjai a világ körül

2021. 10. 18.

Sir Richard Branson neve leginkább a Virgin Atlantic légitársaság kapcsán lehet ismerős, júliusban pedig attól volt hangos a sajtó, hogy az üzletember az űrturizmusban is megvetné a lábát. Aki eddig azt hitte, ennél nincs feljebb, az tévedett: Branson most luxushajóival az óceán meghódítására készül.

„Húszéves korom óta álmodozom arról, hogy saját hajózási társaságot hozzak létre. Rendkívül izgatott vagyok, hogy eljött ez a pillanat” – nyilatkozta a Virgin Voyages nevű cégéről az üzletember nemrég. Elmondása szerint azt szem előtt tartva dolgozta ki az ötletet, hogy elképzelte, milyen körülmények között utazna legszívesebben egy luxushajón családjával és barátaival. A tervezés alatt számos szakértővel egyeztetett, akikkel megvitatták, milyen hibás beidegződésekkel működnek manapság a hajózási társaságok, s hogyan lehetne valóban felejthetetlen élményt nyújtani az utazni vágyóknak. 

„A Scarlet Lady egy különleges remekmű, amit a világ legjobb dizájnerei, művészei, építészmérnökei hoztak létre annak érdekében, hogy különleges élményt adhassanak a hajózás szerelmeseinek” tette hozzá Branson.

Branson méltán lehet büszke hajóira, hiszen azok nem mindennapi élményt nyújtanak a tenger szerelmeseinek. A Scarlet Lady több mint 2770 utas szállítására alkalmas, személyzete 1160 főt tesz ki. A hajó hat bárral és ugyanennyi közösségi helyiséggel áll a vendégek  rendelkezésére, emellett színházzal, személyes zenehallgató állomásokkal, karaoke- és moziteremmel várják a kikapcsolódni vágyókat. 

Branson nagyvonalúságát jelzi, hogy a fedélzeten nem kötelező borravalót adni a személyzetnek (ezzel ellentétben a legtöbb óceánjáró árába ezek az „apró tételek” nincsenek belekalkulálva), emellett ingyenes a wifi hálózat, valamint nem számol fel plusz költséget az alap italokért sem. A Scarlet Lady összesen 78 szobával rendelkezik, ebből két „Massive Suite”-tel, melyek egyenként 200 négyzetméter nagyságúak. A hatalmas méretek ellenére Branson igyekezett odafigyelni a fennhtarthatóságra is, hajóin tiltott például bármiféle, egyszer használatos műanyag alkalmazása, a vállalat ehelyett kizárólag újrahasznosítható anyagokkal dolgozik. A Virgin cég egyébként az első karbonsemleges brand a versenytársai között, ezzel csökkentve a hajók ökológiai lábnyomát. 

A hajózással és légitársaságával kapcsolatos hírek mellett Branson mindössze néhány hónapja, idén júliusban is felkerült az újságok címlapjára, amikor Unity nevű rakétahajtású repülőgépével mintegy 89 km magasságba emelkedett az űrbe

Richard Branson Goes To Space
Sir Richard Branson 2021 nyarán, első űrrepülése előttKép forrása: Northfoto

A 2004-ben alapított Virgin Galactic nevű cég célkitűzése ugyanis nem kevesebb, minthogy előkelő helyet foglaljon el a – Branson víziója szerint egre nagyobb teret nyerő – űrturizmusban. Érdekesség, hogy útját követően két versenytársa, Elon Musk a SpaceX- és Jeff Bezos, az Amazon tulajdonosa is gratulált neki, sőt, Musk kifejezte abbéli szándékát, hogy mielőbb utazni szeretne a Unityvel. 

„Gyermekkorom óta álmodtam erről a pillanatról, de őszintén szólva semmi nem készíthet fel a Föld látványára az űrből. Egyszerűen varázslatos volt” – mondta a próbautat követően Branson. Ezzel kapcsolatban egy későbbi interjúban úgy fogalmazott: ahogy mindig, az űrbe is magával vitte jegyzetfüzetét, és több mint negyven észrevételt írt fel azzal kapcsolatban, mivel tudnák még felejthetetlenebbé tenni az élményt. Az üzletember 2022-től szeretné megnyitni az űrturisták számára is a jegyfoglalást.

Noha a brit királyi család alapvetően támogatja Branson célkitűzéseit (mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 2000-ben lovaggá ütötték), Vilmos herceg épp a minap nyilatkozott arról, hogy a milliárdosoknak inkább a Föld megmentésére kellene koncentrálniuk, semmint az űrturizmusra. „Szükségünk van a világ legnagyobb elméire, hogy megmentsék ezt a bolygót. Nem azzal kellene foglalkozni, hogy új Földet kerítsenek az emberiségnek, hanem meggyógyítsák azt, ahol most élünk” nyilatkozta a majdani trónörökös.

Borítókép forrása: Northfoto