A minden ízében nő két szóval: Emma Thompson.
Emma Thompson április 15-én született, és ebben az évben ünnepli a hatvanhatodik születésnapját. A nő, akinek jól állt a fiatalság, de idősebben is éppolyan kisugárzással, humorral és lendülettel bír. Ő a nő, aki kortalan! A nő, aki lehet akárhány éves, szeretjük: mert tudja ki, tudja mennyit ér, és ezt egy pillanatra sem szégyelli, ugyanis nincs mit!
Ezért szeretjük Emma Thompsont
A színésznő emlékezetes osztályban végzett, bár nem színész, hanem angol irodalom szakon a Cambridge-i Newham College-ban 1981-ben. Egy amatőr színészi társulatban játszott ekkor, többek közt Stephen Fry és Hugh Laurie társaságában. Az amatőrből viszont hamar profi lett, ám még akkor sem lehetett tudni, hogy ki is lesz ő később, merthogy a siker útja neki sem volt kikövezve. Színházi szerepek majd filmek készültek, és harminckét évesen a Howards End – Szellem a házban című filmért megkapta az Oscar-díját. Nem ez az egyetlen Oscarja azonban, bár tény, hogy színészként nem kapott többet. Nem úgy forgatókönyvíróként, amit az Értelem és érzelem miatt vehetett át!

Emma Thomspon sosem rejtette véka alá a nehézségeit, és azt, hogy ő is ember, a lét minden gyarlóságával. Füvezett, és szexelt az egyetem egyik kampuszának mosdójában. Mert nem titkolja el, hogy nem tökéletes, ahogy azt sem, hogy mit gondol a világról. Kiáll amellett, amit gondol, és amellett is, amit fontosnak tart, így az emberi jogokért, a környezetvédelemért és a menekültkért is. Ha kell, részt vesz a klímaellenes tüntetéseken, és elfogad mindent és mindenkit. Egyvalamit kivéve, az ostobaságot, mert azt képtelen tolerálni.
Nőként beszél az öregedésről annak megannyi árnyoldalával együtt, és Kenneth Branagh színésztől való válását is megosztotta a nagyérdeművel. Nem azért, hogy sajnálják, hanem hogy tanuljanak belőle.
Emma Thompson nemcsak tehetséges, hanem hiteles, gondolkodó és emberi. Épp, mint Beatrice a Sok hűhó semmiértben. Okos lány, akinek felvágták a nyelvét, de csak akkor szúr oda, ha indokoltak érzi, mindezt alapos megfontolás után. Nem rúg bele olyanba, aki nem dolgozott meg érte, és nem kér elnézést a saját eszéért, azért, aki ő maga. Nem kér elnézést azért, hogy olyan, amilyen.
És mi pont ezt szeretjük benne!
Nyitókép forrása: Getty Images