Hat évvel ezelőtt, amikor az egyik spanyolországi Primarkot jártam, szinte kiugrottam a bőrömből, amikor megláttam egy Sticth-es zoknit és azonnal bedobtam a bevásárló szatyorba. A Primark mindig is híres volt a Disney mesék felelevenítésében a különböző szetteken keresztül. Viszont Stitch korábban alig volt kapható.
A Lilo és Stitch – A csillagkutya mese már 20 évvel ezelőtt is a kedvencem volt, imádtam a kis kék szörnyecskét, akit egy kislány szelídített meg.
A következő években, akárhányszor sikerült betévednem egy külföldi Primark-ba bővítettem a Stitch-es zokni, valamit pizsama gyűjteményemet. 28 éves fejjel idióta képeket is készítettem a családomnak, amikor már teljes gyűjteményem volt pihepuha pizsamákkal és zoknikkal.
Mindenkiben ott lakozik a gyermeki énje
Elfogadta a családom, hogyne tették volna, hiszen mindenkinek megvan a kedvenc meséje és már a hozzájáró pizsama. Úgy gondolom, az, hogy felnőttkén felvesszük a gyerekként imádott meséinket ábrázoló ruhákat, nem ciki. Szerintem, ilyenkor előhozzuk a bennünk lévő gyermeki énünket, azt, aki akkor még gondtalan lélekkel tekintett a világra és képes volt elmerülni a mesékben, mintha az a valóság lenne. Talán, ez a felnőttséggel járó stresszes napokon némi megnyugvást ad nekünk.
Biztos, megvan ennek a mélyebb pszichológiája, hogy ez miért jó a felnőtt embereknek, de nem vagyok szakember, ezért csak magamból tudok kiindulni.
Boldog, boldogtalan ezt veszi
Évek óta gyűjtögettem a Stitch-es holmikat, amik már nem csak zoknik és pizsamák voltak, hanem tollak, füzetek, neszesszerek. Nagyon örültem, amikor nagyjából másfél éve megláttam, hogy Magyarországon is megjelentek a boltokban ezek a pólók. Majd ez az őrület eluralkodott, amikor Budapestre megérkezett a Primark, ami mostanra úgy gyártja a Stitch-es kiegészítőket, mint suszter a cipőket. Pár hónappal később az unokanővérem lányai már tetőtől-talpig Stitch-es ruhákban jelentek meg a családi rendezvényeken és finoman megérdeklődtem, a melyik a kedvenc jelenetük a meséből, esetleg a sorozatból melyik a kedvenc epizódjuk. Csak néztek rám, és nem értették, miről beszélek. Reméltem, ha már az anyjuk megveszi nekik a cuki Stiches táskát, csak megnézeti velük a mesét is. Hát nem.
Egyre inkább a lelkemre veszem, amikor azt látom, valaki divatból hordja ezeket a darabokat. Mindig az jár a fejemben, én sem veszek fel egy Jóbarátok-os pólót, ugyanis sose néztem azt a sorozatot (most lehet kövekkel megdobálni). A bennem rejtőző kislány hónapok óta toporzékol, hogy ezt miért kellett tenni. Nem zavar, ha szembesülök vele, vannak hasonszőrűek, akik szintén imádták 20 évvel ezelőtt ezt a mesét, hanem az, hogy ez mára csak egy divat lett.
Lehet, nagy kérés, de ha megveszed a gyermekednek a Stitch-es toltartót, légy szíves, annyit tegyél már meg, hogy a mesét is megmutatod, mert elképzelhető, neki nem is fog bejönni a földönkívüli, kék szörnyecske. És igen, tudom, hogy nevetséges a kifakadásom, de hát mit csináljak a féltékeny, hisztis kislánnyal, aki bennem él?