Amerikában született, csupán négy évet élt itthon, Bordán Lili mégis úgy érzi, hazajön, amikor Magyarországra utazik – most épp a Hadik című film premierje miatt. Többek között arról is mesélt, hogy mi lett volna, ha mégsem színész lesz, mint az édesanyja, milyen a való életben Diane Keaton és miben könnyebb az amerikaiak élete a magyarokéhoz képest?
Mintha csak egy baráti reggelire érkezne, már az utcáról integetett befelé Bordán Lili, ahogy közeledett a kávézóhoz, ahová a találkozót megbeszéltük. Az Amerikában élő színésznő férjével, Nate-tel és kisebbik, három hónapos lányával, Mayával érkezett az interjúra, mely apropóját a március 9-én megjelenő Hadik című történelmi film adta. Lili Erzsébet porosz királynét alakítja benne, ezzel is indítottuk beszélgetésünket.
Coloré: Mesélj, milyen ember volt a karaktered, Erzsébet?
Bordán Lili: II. (Nagy) Frigyes király felesége volt, akivel évente csupán egyszer találkoztak. A tisztelet megvolt köztük, házaséletről viszont nem igazán beszélhetünk, gyermekük sem született. Erzsébet a német nemesség fontos személye volt, ő irányította a palotát Berlinben, s míg Frigyest jobban érdekelte a filozófia, a felvilágosodás, őt régimódibb nő lévén a hit vonzotta. Kapcsolatukat egy tragédia megkeserítette, ugyanis Frigyes korábban egy férfiba volt szerelmes, akit apja a szeme láttára gyilkoltatott meg. Erzsébet unokatestvére, Mária Terézia, aki szintén fontos szereplő a filmben, boldog házasságban élt, sok-sok gyerekkel, és még trónon is ült. Erzsébetnek ezekből semmi sem sikerült, valószínűleg ezért mélyült el annyira a vallásban és a lutheránus hitben. Valószínűleg féltékeny is volt Mária Teréziára, legalábbis ez volt Szikora János rendező koncepciója. A Hadik története a hétéves háború alatt zajlik, így elképzelhető, hogy a királyné akkor is Berlinben tartózkodott, amikor Hadik András bevette a várost és megsarcolta. A filmben így történt, és a jeleneteim erről a fordulópontról szólnak.
Szerinted melyik történelmi eseményünket lenne még izgalmas filmre vinni?
Az emberi történetek érdekelnek, szerintem a történelem bármelyik időpontjáról lehet érdekes filmet készíteni, ha az egy személyes sztori. Hiszen a történelem sok kis személyből áll össze, például Hadikról sem hallani olyan sokat, mégis lényeges karaktere a magyar múltnak. Ezek az alkotások tehát nagyon fontosak, ahogy az is, ha valaki meg tudja fogni egy történelmi időszak lelkét, spirituszát. Nem elég a korhű jelmez, azt tudni kell viselni, és ismerni kell a kor férfi-női viszonyait, az akkori emberek lelki megnyilvánulásait.
Munkáid során olyan nagy színészekkel és rendezőkkel találkoztál, mint Jane Fonda, Diane Keaton (Könyvklub) vagy Ridley Scott (Mentőexpedíció). Melyik találkozás volt a legjobb vagy legmeglepőbb élmény?
Tapasztalataim szerint a legnagyobb sztárnak gondolt színészek a legközvetlenebbek. Diane Keatont például én közelítettem meg a premieren, de amikor rájött, hogy én alakítottam a tánctanárt a filmben, nevetve, mosolyogva ölelt meg. Ő tényleg olyan, mint amilyennek gondoljuk és amilyennek az Instagram-oldalán mutatja magát – stílusos, fiatalos, mosolygós.
A 2004-ben itthon forgatott A Hold és a csillagokban Alfred Molinával volt közös jelenetem, és együtt ülhettem egy színészszobában vele, Catherine McCormack-kal és Jonathan Pryce-szal. Persze nem mertem megszólalni, ők kezdtek el velem beszélgetni, és őszintén érdekelte őket, hogy mit keres egy amerikai színésznő Magyarországon. A színészeket és hasonló művészembereket egyébként is érdeklik az emberi, hétköznapi történetek. Erzsébet királynét sem akartam úgy eljátszani, mint valami nagy dámát, helyette meg akartam fogni, hogy mi az, amitől ember.
Hogy készülsz azokra a szerepeidre, amelyekben nem valós személyeket alakítasz?
Az adott ember esszenciájára kell ráérezni. Történelmi személy esetén amennyit csak lehet, meg kell tudni a gyermekkoráról, a szüleiről. Hányadik testvér volt, inkább az apjával vagy az anyjával állt közeli kapcsolatban, foglalkoztak-e vele eleget? A saját gyermekeimen látom, mennyire fontos az első pár évük. Kitalált személynél pedig visszafelé dolgozom, például az emberekhez való hozzáállásából visszafejtem, hogy mi az, amit a gyerekkorában nem kapott meg és amit ezért egész életében pótolni próbál.
Ha már szerepre készülés: megosztó téma mostanság a method acting használata, te mit gondolsz róla?
Ez is egy olyan technika, ami valakinek beválik, másnak nem. Aki nem szereti, annak nem kell használnia. Amikor egy színész megkap egy szerepet, olyan, mintha egy erőtérbe lépne be. Elkerülhetetlen, hogy a szerep elkezdjen működni benne, és az adott embertől függ, hogy ezt mennyire tudja ki-bekapcsolni. Fiatalabb koromban nagyon támaszkodtam a method actingre, akkor még nem kellett kijönnöm a szerepből a forgatások ideje alatt. Most, hogy van családom, férjem, elég egészségtelen lenne a kapcsolatunkra nézve, ha időről időre másik emberként szólalnék meg. Egyébként kedves téma számomra a színészet technikája és spirituális aspektusai. Ezért is kezdtem el az írás, rendezés felé kacsintgatni, bár amióta megszülettek a gyermekeim, kevesebb időm van rá. De nagyon szeretnék visszatérni a történetmesélés ezen aktívabb formájához.
A rendezés mellett a forgatókönyvírás is érdekel?
Még nem írtam forgatókönyvet egyedül, de arra volt példa, hogy a színészeimmel együtt alakítottuk ki azt. Megvolt a történet alapja, a kezdő- és a végpontok, hogy minek kell mindenképp elhangzania benne, de más nem. A színészekre bíztam, hogy milyen fontos pillanatok lesznek vagy mikor lesz csend. Úgy gondolom, hogy a szavak nagyon kis részét teszik ki a színjátszásnak. Néha azok a legnagyobb pillanatok, amikor annyira erős az érzelem, hogy a színész nem tud megszólalni.
Több interjúban is említed, hogy már kezdettől fogva színésznek készültél, és ebben édesanyád, Bordán Irén mindig támogatott. Mi lettél volna, ha mégsem a színészetet választod?
Mindig érdekelt a pszichológia, hogy miért olyanok az emberek, amilyenek. Érdekel a személyiség, a szülő-gyermek vagy a partneri viszonyok, de a személyiségzavarok is, úgyhogy valószínűleg pszichológus, vagy valami hasonló lettem volna.
Mivel Amerikában élsz, főként ott is játszol, ezért érdekelne, hogy miben látod a legnagyobb különbséget a tengerentúli és a hazai színészi szakma között?
Szerintem nincs számottevő különbség, talán csak abban, hogy itthon sokkal erősebb a színház történelme és kultúrája, hiszen a legtöbb színészünk színpadon is játszik. De az alapelvek ugyanazok, ugyanaz fogja meg a közönséget egy színházi alakításban, mint egy filmszerepben. Az, hogy előbbiben egy kicsit hangosabban beszélünk, más a tempó, nem változtat azon, hogy mindent, amit a színész érez, mi nézők is átérezzük.
Négy évet éltél itthon is, így talán össze is vetetted a két világot – miben másak az emberek Magyarországon, mint az USA-ban?
A mértékek nagyon eltérnek. Egész Magyarországon annyi ember él, mint amennyi Manhattan szigetén fordul meg egy munkanap alatt. Talán ez a személyiségükben is látszik, mert nem olyan fontos számukra, hogy mit gondolnak mások. Mert ha neked nem vagyok szimpatikus, arrébb megyek egy székkel és a következő emberrel kezdek beszélgetni. Amerika sokkal újabb, fiatalabb ország, nem éltek meg annyit nehézséget a történelmük során, mint mi. Nem hatalmaskodott felettük soha senki, és ahhoz képest, hogy területileg mekkora, igencsak elszigetelt hely. Igaz az is, hogy nem beszélnek más nyelveket, mert nincs is rá szükségük. Egy külön bolygó is lehetnének akár.
Eközben Magyarország történelme viszonylag nehéz. Természetesen gyönyörű hely, a kultúrája fantasztikus, a feltalálóink a világ legnagyobb feltalálói, és nagyon sok téren vezetünk. De ugyanazt a nehéz történelmet cipeljük mind, ezért rettentően fontos, milyen a hozzáállásunk.
Nagyon negatívak vagyunk egyébként mi magyarok?
Nem akarom ezt mondani, inkább úgy fogalmaznék, hogy itthon nagyon fontos a döntés. Amerikában könnyebb, ott mindenki pozitív, még a legszegényebbek is. Itt Magyarországon annál fontosabb a személyes döntés, hogy hogy állok a dolgokhoz, annak ellenére, hogy nagyon nehéz itthon megélni, nehéz érvényesülni. Amikor itt laktam, észrevettem és megtanultam, hogy az én döntésem, hogy pozitív vagy negatív irányba megyek el. Fontos, hogyan ébredek fel, miben hiszek, mivel azonosulok – a pozitív vagy a negatív oldalammal, hiszen mindkettő megvan az emberben. Az amerikaiaknak könnyű, nekünk saját magunknak kell felépíteni a hitrendszert, amire támaszkodhatunk, megtalálni mindenben a szépet, az örököt, olyan apróságokban is, mint például ott kint az unokájával sétáló nagypapa.
Bordán Lili Amerikában született Bordán Irén színésznő és Szerdahelyi Gábor üzletember lányaként. Követte édesanyját a pályán, és már gyermekkorában elkezdett a színészet iránt érdeklődni. A Sarah Lawrence College elvégzése után négy évet élt Magyarországon, majd visszaköltözött az USA-ba, de rendszeresen hazalátogat, hol a család, hol szerepek miatt. Olyan filmekben és sorozatokban játszott, mint A Hold és a csillagok, a Vörös vihar, a Vészhelyzet, A folyó, a Max’s Midnight Movies, a Battlestar Galactica: Blood & Chrome, a Könyvklub, a Mentőexpedíció, Az apáca, a Curtiz, és az Inventing Anna. Férjével két kislányt nevelnek együtt Connecticutban.
