Neked mi jut eszedbe a tejről? Nagy eséllyel az iskolatej, a tehenek, a reggeli müzli, vagy a tejbegríz. Csupa ártatlan, már-már gyermeki dolog. A filmekben azonban sok esetben szinte pont az ellenkezőjét érzékeltetik vele.
Kering a neten egy olyan mém, miszerint “Még egy jó sztori sem kezdődött tejivással” – a vicc arra utal, hogy alkoholos állapotban születnek a legjobb történetek, amiket majd “unokáinknak is mesélni fogunk”. Ezzel szemben a tejet alapvetően a fiatalsággal, ártatlansággal kapcsoljuk össze, hiszen az anyatej az, amivel életünk első hónapjaiban táplálnak minket. A filmművészetben nagy szerepe van a szimbolizmusnak, ez igaz a szereplők ruha-, étel- és italválasztásaira is, így például azzal, hogy a Kapj el, ha tudsz!-ban a magát másodpilótának kiadó Frank Abagnale Jr. (Leonardo DiCaprio) egy pohár tejet kér felszállás után, emlékeztet minket arra, milyen fiatal. A Mechanikus narancsban is ezt isznak főszereplőink, ezzel a rendező Stanley Kubrick nem engedi elfelejteni, hogy a filmen végighúzódó káoszt gyerekek okozták. A Csillagok háborúja első részében legelőször úgy találkozunk Luke Skywalkerrel, amint épp ezt issza – kis fiatal még, szerencsére nem tudja, mi vár rá a következő részekben. Illetve érdemes még megemlíteni Léont (Jean Reno), akinél a gondoskodás jelképévé válik az ital, hiszen az ízig-vérig macsó bérgyilkos, aki naponta megiszik egy dobozzal belőle, végül a szárnyai alá veszi az árván maradt Matildát.
„A tej élet, erő, egészség”
Ezt eddig nem nagy ördöngösség megérteni, de egyes rendezők továbbmennek, és felnőtt karakterek kezébe adják a palackokat és poharakat, amivel egészen mást akarnak kifejezni. A legtöbb esetben felkavarónak, félelemetesnek szánják, mert van valami furcsa abban, hogy egy felnőtt férfi tejet iszik – mármint bocsánat, nem a való életben, hanem a vásznon, ahol semmi sem történik véletlenül.
Roland Barthes filozófus szerint annak “tisztasága, melyet a gyermeki ártatlansággal vonunk párhuzamba, az erő jelképe. Egy olyan erőé, mely nem visszataszító vagy megbotránkoztató, hanem nyugodt, fehér, és valóságos”. Pont ezért, amikor egy negatív szereplő tesz így, jelképesen “magához ragadja az erőt”, a néző pedig érzi, hogy valami nem stimmel. Hitchcock Psychójában Norman Bates tejjel kínálja vendégét, amely nyilvánvalóan mérgezett. Quentin Tarantino filmjeiben folyton esznek-isznak a szereplők, sőt, jobbnál jobb fogásokat majszolnak el a vásznon. A Becstelen brigantyk kezdőjelenetében a Christoph Waltz játszotta náci tiszt, Hans Landa élvezettel húzza le a Monsieur Lapadite-től kért pohárral, minket meg a frász tör ki tőle.
A Coen-testvérek rendezte 2007-es Nem vénnek való vidékben a Javier Bardem alakította Anton úgy adja üldözője, a seriff (Tommy Lee Jones) tudtára, hogy épp csak elszalasztották, hogy az asztalon hagy egy palack tejet. Mivel éppcsak kivette azt a hűtőből, a seriffnek világos lesz a bepárásodott üvegből, hogy Anton nem jár messze. A bérgyilkos aztán később el is fogyasztja az italt, amivel megint egy ikonikus jelenetet adtak a filmtörténelemnek. A The Boys című sorozat amellett, hogy görbe tükröt mutat a szuperhősös produkcióknak, saját jogán is megállja a helyét napjaink legjobb tartalmai között. Az Amazon által gyártott széria egyik főszereplője Hazafi (Homelander), aki a nép szemében egyfajta Amerika kapitánynak tűnik, valójában viszont (spoiler!) egy pszichopata. Karakterének árnyalására a rendezők itt is bevetették a már említett trükköt, csak ő éppenséggel anyatejet fogyaszt rendszeresen. Óriási vörös zászló.
Úgyhogy ha legközelebb azt látni egy filmben, hogy egy megkérdőjelezhető múltú, gyanúsnak tűnő alak tejet iszik, biztosra vehetjük, hogy valami tényleg nem stimmel vele, sőt, akár azt is, hogy gonosz.