Barion Pixel A túlterhelt anyukának nem a szíve fáj – Coloré

A túlterhelt anyukának nem a szíve fáj

2024. 03. 12.

A gyerekekkel járó kosz és káosz utáni rend és nyugalomteremtés csak egy aprócska része egy anyuka mindennapi feladatainak. Ezeket akkor is el kell végezni, ha fejfájás kínozza, vagy az aranyeres fájdalom minden gyerekemelgetésnél úgy hasít belé, mint egy tűszúrás.

Mi fáj, anya? Gyere, mesélj!

Anyának, szülőnek lenni a legnagyobb boldogság, és ugyan egyre nagyobb részt vesznek ki az apák a baba gondozásából és a gyermeknevelésből, még ma is inkább az anyáké a főszerep.

Mindig is így volt ez, és így is van jól, bár ebben a boldog szerepkörben is érezhetjük magunkat cudarul. Az idillt pillanatok alatt felválthatja a káosz, eluralkodhat a bűntudat és a szomorúság, hiszen az anyává válás útja rögös: meg kell küzdeni a várandóssággal járó nehézségekkel, a szülés fájdalmával, a szülés utáni felépüléssel, regenerálódással járó gondokkal.

Várandósság, szülés és egyéb nyalánkságok

Apropó szülés! Nagy feladat babának és mamának egyaránt. Míg az újszülöttek a születésük közben elszenvedett megpróbáltatásaikra nem fognak emlékezni, addig az édesanyák számára az ilyenkor szerzett aranyérprobléma akár életre szóló emlék is lehet: ha megerőltetik magukat, időről időre vissza is térhet az aranyeres fájdalom.

A gyermekágy mellett nem mindig könnyű a szülést követő nehézségekből felépülni. Az az anyuka, akinek még az aranyérrel is meg kell küzdenie, minden szempontból nehezített terepen mozog. Az élet persze megy tovább, pláne, ha nem az első gyermek mellett kell helytállni.

Arany az érzés

Csak az édesanyák ismerik azt az érzést, amikor kizárólag az ő ölelő karjuk tudja elcsitítani az első csemetéjük semmiből jövő üvöltését. Aztán megérkezik a következő gyerkőc, akire féltékeny az elsőszülött, mert mindig a kicsi van a kézben, pedig neki is szüksége lenne az anyukája teljes figyelmére. És hiába okos és ügyes a két nagyobb, az iskolai feladataiban a legkisebbnek is szüksége van az anyja figyelő tekintetére.

Anya pedig cipel, ellátja a három gyerek körüli teendőket, a háztartási munkát (amelynek a túlnyomó részét a gyerekek termelik), és próbál minden fronton megfelelni. Megküzdeni a naponta rá mért feladatokkal – és a fájdalommal.

Megelőzés és gyors kezelés

A kellemetlen aranyeres tünetek kezelését érdemes minél korábban megkezdeni. Másrészt egészséges szokások beiktatásával elkerülhető, hogy egyáltalán szembe kelljen ezekkel nézni. A megelőzéshez érdemes az alábbi életmódbeli változtatásokat megtenni:

  • rostdús étrend, vagyis sok zöldség és gyümölcs fogyasztása,
  • bőséges folyadékbevitel minden nap,
  • rendszeres testmozgás,
  • személyes higiénia.  

Ha pedig mindezek ellenére megjelennének az aranyérbetegség tünetei, akkor a házi patika készletébe a láz- és fájdalomcsillapító, meg a sebtapasz mellé beszerezhetünk egy vény nélkül kapható aranyérkenőcsöt vagy kúpot, amelyek a kezdeti tünetek észlelésekor azonnal kéznél vannak.

A borítókép forrása: Pexels

(Hirdetés)