Barion Pixel 12 évesen Kahlo-i magasságokban: Sávolt Karolina festményein korok és stílusok fonódnak össze – Coloré

12 évesen Kahlo-i magasságokban: Sávolt Karolina festményein korok és stílusok fonódnak össze

2022. 08. 03.

Iskolába jár, kiválóan beszél két idegennyelven, korosztályos válogatott teniszező, s nem utolsó sorban fest. De nem akárhogy! A mindössze 12 éves Sávolt Karolina gyakorlott művészeket megszégyenítő módon ontja magából a szebbnél szebb műalkotásokat, nemrég egy kamarakiállítás is nyílt műveiből a Bodó Galériában. Karolina tehetségénél csak szerénysége megnyerőbb, mint mondja: nem tartja magát csodagyereknek, de mindent megtesz azért, hogy kihasználja lehetőségeit.

Művész felemelkedőben: Sávolt Karolina

Míg a korabeli gyerekek nagy többségének bőven elegendő kihívást nyújt az iskola, addig Sávolt Karolina több fronton is igyekszik kibontakoztatni a szárnyait. A koronavírus első hulláma alatt, mindössze kilenc évesen kezdett el komolyabban foglalkozni a festészettel: autodidakta módon, internetről sajátította el a szakma alapjait. 

„Mindig szerettem rajzolni, a pandémia alatt pedig több szabadidőm volt, mint általában, így még többet tudtam ezzel foglalkozni. Egyik nap a szüleim (dr. Szabó Tünde olimpiai ezüstérmes úszó, sportvezető és dr. Sávolt Ákos, sebész – a szerk.) észrevettek egy rajzot az asztalomon, és megkérdezték tőlem, hogy szeretnék-e a festéssel komolyabban foglalkozni, s hogyan tudnak ebben segíteni – Innen indult az egész” – meséli Karolina egy sajtótájékoztatón a Budapest Parkban, ahol az Alkoss szabadon rajzpályázat zsűritagjaként olyan emberek mellett képviseli korosztályát, mint a Bodó Galéria tulajdonosa, Bodó János vagy a Budapest Park képviselője, Rimóczi Imre

Sávolt Karolina, Alkoss szabadon
Sávolt Karolina az említett sajtótájékoztatónKép forrása: dr. Szabó Tünde

Ez is érdekelhet:
Alkoss szabadon címmel hirdetett pályázatot a Budapest Park és a Vesta Home Magyarország Zrt. A szervezők olyan 14 és 20 év közötti fiatalok rajzolt vagy festett képeit várják, amely gyermekkoruk egy jellegzetes, boldog pillanatát jeleníti meg, legyen az épp egy nagymamánál eltöltött délután, egy állatkerti látogatás vagy egy kedves nyaralás emléke.

Inspiráció és alkotói folyamat

Saját, nyomtatott kiadványa szerint Karolina „önálló stílusjegyei azonnal felismerhetők az alkotásain, amellyel felhívja a figyelmet a rohanó világunkban jelenlévő szépségekre, az energia folyamatos áramlására és mozgására.” Nehezen tudnánk jobban összefoglalni műveinek lényegét, ugyanakkor érdekes kérdés, vajon honnan tájékozódik, inspirálódik egy 21. századbeli művészgyerek. 

Sávolt Karolina
Sávolt Karolina, és az Univerzum Csodáival III. című festményeKép forrása: dr. Szabó Tünde

„Nemcsak a magyar, hanem a külföldi kortárs festőket is figyelem, általában online, vagy könyveken keresztül. Ha van kérdésem, vagy valami például egy festékkel nem stimmel, nem úgy működik, ahogy szeretném, arra általában interneten megkeresem vagy megkérdezem a választ. Emellett sokat olvasok, ezek is inspirálóan hatnak rám.”

Sávolt Karolina műveinek visszatérő motívumai a legkülönfélébb női arcok: kislányok, fiatal nők és asszonyok váltakoztatják egymást a képein, mellettük pedig különböző állatok és virágok jelennek meg. Jellegzetes Karolina-motívum még a bordó és aranyszínek felvonultatása a vásznon, mint később megtudjuk: a kislány 16.-17. századi festők műveit tanulmányozza festés előtt, ahogy ő fogalmaz: „a mesekönyveimet felváltották a művészettörténeti témájú alkotások, így onnan is sokat inspirálódom.” 

Sávolt Karolina
Sávolt Karolina képeit a szín és mondanivaló gazdagsága jellemzi (A festmény az Univerzum Csodáival II. címet viseli)Kép forrása: dr. Szabó Tünde

A már említett kiadvány szerint „olajfestményein és művészetében a 21. század új generációjaként ötvözi a reneszánsz irányzatot, a 16.-17. század barokk stílusát, az absztrakt és avantgard stílussal, a 19. század meghatározó romantikáját a realista irányzattal”. Összességében tehát elmondható, hogy Karolina stílusa minden, csak nem átlagos, hiszen a korok és stílusok elképesztő egyvelege jelenik meg az alkotásain. 

A munkafolyamat

Amikor a konkrét munkafolyamatról kérdezem, felvidult arccal vezet be az alkotás rejtelmeibe„A vásznat általában a földre terítem, és először megrajzolom rá ceruzával az alapot. A főmotívumot (a nőt vagy az állatot) festem meg először, majd jön a háttér, általában fokozatosan, több rétegben.”

Sávolt Karolina
Sávolt Karolina és a Hóbagoly világa című alkotásKép forrása: dr. Szabó Tünde

Amikor rákérdezek, mit gondol, vajon a „mesterei”, azok hatása megjelennek-e a művein, elgondolkodva válaszol: „Igen, egy kicsit, hiszen szinte minden korból megjelennek a jellegzetességek a festményeimen.” Karolina alkotásain gyakran találkozni különböző madarakkal, például a színes tukánokkal. „Mindenféle állatot szeretek, nemcsak a tukán fordul elő a festményeimen, hanem van például kolibri, hóbagoly, panda, selyemmaki, kaméleon, és még sokan mások. Nagyon szeretem az állatokat, ábrázolni meg pláne!

Mindegyik állatnak van valami szépsége és plusz jelentése, ezeket is szeretem bevinni a festményekbe, mivel ezzel is fel szeretnèm hívni a figyelmet az állatvédelemre és természetesen környezetünk védelmére, pl. Az univerzum világa festményeimmel.”

–  árulta el a fiatal művész. 

Sávolt Karolina, Madonna
Sávolt Karolinát nem csak az állatok ihletik meg, legújabb műve a Madonna címet viseliKép forrása: dr. Szabó Tünde

A csodagyerek, aki mindent megtesz

A tavaszi kamarakiállítása kapcsán számos cikk jelent meg Karolina elképesztő tehetségéről: a róla írt anyagok nagyrésze csodagyerekként hivatkozik a kislányra. 

„Nem mondanám magam csodagyereknek, de mindent céltudatosan csinálok: festek, tanulok, sportolok. Sokan mondják, hogy nem értik, hogy van időm még festeni is a sok minden más mellett, hogy tudok így pihenni. Számomra a festés a pihenés, ezért csinálom.”

Sávolt Karolina,
Karolina és a Kolibrik szabadon című alkotása a Bodó GalériábanKép forrása: dr. Szabó Tünde

Amikor a miniinterjú végén az elkövetkezendő terveiről kérdezem, sejtelmesem elmosolyodik, és korát meghazudtoló módon egyszerű, kerek választ ad: „A festészet szerintem mindig az életem része lesz, festeni mindig fogok.” 

Borítókép forrása: dr. Szabó Tünde