Tászler Melinda lovas szabadidomító és edző. Hosszú évekig kizárólag lovakkal dolgozott, nemrég azonban rájött, hogy bizony a kecskéknek is vannak rejtett tartalékaik, ha az ügyességi feladatok hibátlan kivitelezéséről van szó. Melinda célja a kecskékkel kapcsolatos tévhitek eloszlatása, illetve annak bebizonyítása, hogy a közvélekedéssel ellentétben nem buta, hanem nagyon is okos állatok ők.
Történetünk helyszíne a halászteleki Patás Porta szabadidomító központ, ami, ha beszélni tudna, bizonyára rengeteg mondanivalója lenne az elmúlt évek eseményeiről. A farm lakói között azonban nem csupán kecskéket (pontosabban jelenleg egy kecskét) találunk, hanem lovakat, kutyákat és macskákat is. Ők Melinda szeretett állatai, akikről annak ellenére sem mondott le, hogy 2018-ban baleset érte őt az egyik lovasoktatáson, miután egyik ló átgázolt rajta. Melinda egy hétig kómában feküdt, fél szemére elvesztette a látását és meg kellett tanulnia újra járni. Egy ekkora törés után sokan valószínűleg teljesen feladták volna korábbi életüket, ám ő nem ezt az utat választotta. Ráadásul továbbra is olyan tisztelettel és szeretettel beszél az állatokról, ami mindannyiunk számára példaértékű lehet.
A kezdetek
Ahogy említettük, a telepen jelenleg egyetlen kecske, Sipi él, a történet szempontjából ugyanakkor meg kell említenünk Hannibált és Bentley-t is, hiszen voltaképp velük kezdődött minden. „Mindenki azt mondja, hogy a kecske igénytelen jószág, nos egy frászt” – mondja Melinda, akitől megtudtuk, hogy a kecskék motivációjának egyik fő titka – akárcsak a kutyák esetén – a jutalomfalat: „a kedvencük a mazsola és a kukorica, ezekkel irányíthatom őket, hogy merre menjenek” – magyarázza a tréner. Jutalomfalattal és a lovaknál használatos testbeszéddel irányíthatóak a kecskék is. Melinda a mikrotanítás elve szerint oktatja Sipit, vagyis egy alkalommal maximum tíz-tizenöt percet gyakorolnak, mert tapasztalatai alapján eleinte átlagosan ennyi ideig fenntartható az állat érdeklődése – ez az időtartam a tanulás előrehaladtával aztán kitolható. Illetve Melinda mostanra arra is rájött, hogy a kecskéknek három másodpercen belül jutalomfalatot kell kapniuk ahhoz, hogy megértsék az adott gyakorlatot és a kérését.
No, de kanyarodjunk vissza a kezdetekhez. A szerencsésebbek ugyanis 2014-ben láthatták Hannibál és Bentley első kecskeügyességi show-ját a Jótékonysági Lovas Gálán, majd a következő években több műsort is tartottak külsős helyszínen, a Budakeszi Vadasparkban pedig rendszeres fellépők lettek, ami szinte teljesen olyan volt, akár egy kutyás bemutató. Érdekesség, hogy az eszközöket, így például azt a fapallót, amire a kecskéknek előbb fel, majd végig kellett sétálniuk, Melinda tervezte, és a szülei segítségével készítette el. Mint azt megtudtuk, a kecskék a tréningek és a fellépések során le sem veszik szemüket Melinda kezéről, majd miután előkerül a jutalomfalat, már szökellnek is fel a pallóra, és hibátlanul végigsétálnak rajta. De persze nem ez az egyetlen mutatvány, amit képesek végrehajtani, ott van például az eredetileg lovaknál alkalmazott spanyol lépés, ami köznyelvre lefordítva annyit tesz, hogy az állat váltott lépésekkel indul el. Sipi (Hannibálhoz hasonlóan) orrfogásra sajátította el a lábemelést: első megindításra összerakta a mozdulatot és ezzel elkészült a spanyol lépés kecskés verziója. Ezt az alábbi videóban láthatjuk.
Melinda továbbá elárulta, hogy Hannibált és Bentley-t arra is betanította, hogy átsétáljanak egy libikókán, bár ezt jellemzően csak egyszer teszik meg, visszafelé már nem, mint mondjuk a kutyák. Cserébe viszont mindkettőjüknek volt másik, „opcionális” feladat, melyek tökéletesen illettek a személyiségükhöz: Bentley például nyolcasozott az ember lábai körül, Hannibal pedig szívesen ugrott.
Önszorgalomból lett kecskeidomár
Melinda 2013 telén kezdte el a tréningezést a már előzőleg megvásárolt két kecskéjével, Hannibállal és Bentley-vel. Mivel célja megvalósításához nem talált itthon olyan személyt, akitől elsajátíthatta volna a kecskekiképzést, ezért autodidakta módon megtanulta. Youtube-videókat nézett, és igyekezett elolvasni annyit a kecskékről szóló szakirodalomból, amennyit csak tudott. (Bár ahogy mondta, ezekből nem volt túl sok.) 2014-ben aztán volt egy jótékonysági Lovas Gála, ahol szabadidomítóként Melinda is fellépett, és azt gondolta, nagy poén lenne egy kecskeügyességi bemutatóval is feldobni az eseményt. „Ez volt az első fellépésünk, ahol egy hétperces ügyességi bemutató showműsort raktam össze a kecskéimmel.” Az első alkalom egyben tökéletes volt arra, hogy letesztelje, mennyire bírják állatai a stresszt és a közönséget. Emellett figyelte azt is, hogy mennyire tudnak egymásra hangolódni. Hannibál és Bentley sajnos ma már nincsenek vele, de a kecskebemutatójukkal sok helyre eljutottak, és hogy stílusosak legyünk: the show must go on, csak épp immáron Sipi főszereplésével.
Teljesen félreismerjük a kecskéket
Melinda környezete eleinte kétkedve fogadta az elhatározást, miszerint kecskéket akar képezni. „Sokan azt vizionálták, hogy biztosan kudarcot vallok, hiszen ezek az állatok nem idomíthatóak, és egyébként is miért nem teszem őket inkább a fazékba, ahová valók. Én viszont elhatároztam, hogy bebizonyítom ennek az ellenkezőjét, mert szentül hiszem, hogy egy jó előéletű kecske igenis sok mindenre megtanítható. És az élet végül engem igazolt” – meséli lelkesen. Hozzátette: a kecskéknek is van személyiségük, Hannibál például irányító, igazi főnöktípus volt, aki szeretett – és jól is tudott – futni, ugrani, sőt forogni is. Bentley, a középső kecske álmodozóbb típus volt, az ő esetében több munkába telt, mire elfogadta az embert, és sikerült megszelídíteni. Ami viszont mindkettőjükben közös volt, az a jó előéletük, vagyis boldog kecskék voltak, nem bántalmazták őket, nem voltak korábban rossz tapasztalatik az emberrel, és nem voltak magányosak. „Fontos, hogy ne hanyagoljuk el őket, mert akkor hiába is várunk el tőlük bármit” – mondja Melinda. A kecskékkel ráadásul a baleset után sem kellett mindent a nulláról kezdeni, csak egy kis felelevenítésre volt szükség, és máris újra végrehajtották a különböző trükköket.
Melindát már gyerekkorában elvarázsolták az állatok, és kisiskolás kora óta tudta, hogy lovakkal szeretne foglalkozni. Később biológia szakos gimnáziumban folytatta tanulmányait, majd egyetemre is felvették, de azt végül otthagyta. Megszerezte a lovas edzői képesítést, és onnantól kezdve kizárólag lovaskarrierjére koncentrált. A balesete előtt országszerte számos bemutatót tartott, sőt Németországban is fellépett egy téli bemutató-sorozatban. Napjainkban pedig szabadidomítást oktat. (Családja mellett tanítványai segítették talpra állását a baleset után többek között azzal, hogy felügyelték Melinda lovait.) A szabadidomítás során a lovak természetes, egymás közti kommunikációját – testbeszédét – veszi alapul a kiképző. A tréner a ló (vagy a kecske) testbeszédét figyeli és elemzi, a módszer lényege pedig az, hogy a jószág ne csupán felszerelésekkel, kényszerítéssel végezze el a gyakorlatokat, hanem enélkül is. Melinda szerint téves az az elképzelés, miszerint a kecske egy buta haszonállat, éppen ezért igyekszik bebizonyítani ennek az ellenkezőjét, vagyis azt, hogy a kecskék igenis okos, jól képezhető állatok. Lezárásképp megjegyeznénk, hogy egyrészt baleset ide vagy oda, Melinda történetének még nincs vége, életigenlő hozzáállását pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy kihasználja, amit dobott az élet és szintén félvak pónijával összehozott egy kalóz témájú pónishow-t, egy felelősségteljes állattartás előadással egybekötve.
Borítókép forrása: Tászler Melinda / Feltóti-Horváth Fruzsina (fotós)
