Ugyan a karácsony a szeretet, béke és nyugalom ünnepe, vannak, akiknél nem ezeknek a jegyében zajlik az ünnep, hanem a gyerekek és unokák hangos zajának gyűrűjében. Rozs Franciska novellája.
– Nem mész be a szobába Kisfiam, meglátja a Jézuska, nem lesz ajándék, jujuj! – üvölti ki Ildikó a konyhából. Egyik kezével kapkodja ki a rántott húst a forró olajból, másik kezével már dobálja is bele a panírozott verziót a lábosba. Próbálja túlharsogni a Youtube-ról üvöltő Mariah Carey-t, amit a másik unoka hatodszorra játszik le, közel maximum hangerőn. Közben sül a krumpli, forr a leves. Ildikóról folyik a víz.
Ezzel egyidőben Karcsi megkezdi a szokásos karácsonyi telefonálgatást:
– Hát szervusz Marika, kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk! Hogy vagytok? Anyukád él még? Józsi megvan?
– Kérdezd meg tőle, ők honnan vették a díszeket! – rikkantja Ildi. – Láttam előbb Facebookon a fájukról képet. Nagyon szép!
– Ildi kérdezi, honnan vannak a díszeitek. Hát a fadíszek. – Csend. – Te Ildi! Azt mondja, ők nem tettek fel képet a fájukról. Valakivel összekevered.
– Dehogy keverem! Kisfiam, elgyere’ nekem most már az ajtótól, mert megharagszik a Jézuska! Majd akkor megyünk be, amikor csenget. Meg miután ettünk.
– Marika, – kezdi el a bizonygatást Karcsi, – Ildi azt mondja, hogy ő látta a fátokat, na.
Anya, most mondja a Marika, hogy az nem az ő fájuk, hanem a fiáéké. De ha érdekel, holnap megkérdezi, honnan vannak a díszek, így nem tudja. Most jöttek el.
– Mivan!? Zsombi, rakj már be valami mást, széthasad a fejem ettől a kornyikálástól.
– Mondom MOST JÖTTEK EL! – harsogja túl Karcsi a felcsendülő Rudolf a jávorszarvast.
– Megjöttek a gyerekek?
– Nem, Marikáék most jöttek el… Na, jól van Marika, kellemes karácsonyt kívánunk még egyszer! Sok lesz így a számla!
– Te Karcsi, most kivel is beszéltél? Figyelj oda a kicsire, mindjárt nyitja az ajtót.
– Somaaa! – bődül el Karcsi. – Mit mondott a Mama Kisfiam? Hagyd már azt az ajtót. Gyere ki, segíts Papának meggyújtani a fenyőfát.
– Jaj, várjál Papa, fel kéne hívni a húgomat. – villan be Ildikónak a gondolat. – Vidd ki a gyerekeket, gyújtsátok meg a kinti fát. Menjetek fiúk, fel kell kapcsolni a kinti pilácsot, hogy idetaláljon a Jézuska! Hú, a leves! – rohan vissza hirtelen a konyhába. – Basszameg, kifutott a levesem!
Karcsi nagy dirrel-durral elindul kifelé a vonakodó aprónéppel, Ildi közben tárcsáz.
– Halló! – köszön bele a telefonba. Gyorsan kihangosítja, hogy közben tudjon tenni-venni.
– Halló! – ordít bele amaz a túloldalról.
– Na, itt vagy? – kurjant újra Ildikó, közben kikapja a kissé megpörkölődött krumplit a sütőből.
– Itt hát, há’ hol lennék? Hallasz? – kérdi a másik.
– Én hallak, te hallasz?
– Most már igen. Mi van, így ráérsz, hogy huszonnegyedikén este hatkor hívogatsz?
– A frász ér rá, azt sem tudom, hol áll a fejem. – Bizonygatja Ildikó, a sütőtől bepárásodott szemüveggel.
– Mit főzöl?
– Mit főznék? Halászlé, libamáj, rántott hús, rántott sajt. Szokásos. – morogja félvállról a húg.
Közben visszatérnek a gyerekek, harákoló nagyapjukkal.
– Mama, Mama, meggyújtottuk a fát! Gyújthatunk mécseseket idebent? – cincogják kórusban.
– Először is vegyétek le a cipőtöket, de gyorsan! Nem akarok ma negyedjére felsöpörni. Karcsi, segíts nekik gyújtogatni! – Adja ki az ukászt, közben újabb adag rántott húst dob a kész kupacra.
– Halló, ott vagy még? – bődül fel a telefon újra.
– Itt-itt, várjál, bejöttek a gyerekek. Karcsi! Itt vannak a mécsesek, felső fiókban meg a gyufa.
– Melyik fiókban van a gyufa? – döcög elő Karcsi a hálóból.
– Most mondtam! Nem igaz, hogy nem figyelsz!
– Figyelni figyelek, csak nem hallok ettől a kurva zenétől! Kisfiam, kapcsold már le! – torkollja le az újra gép körül ólálkodó Zsombit. A zene hirtelen elhallgat.
– Hahó, ott van még valaki? – ordít bele újra a telefonba a hívott húg.
– Itt vagyok, talán már megtalálják egyedül is, – mondja Ildi, miközben lerogy a konyhapult mellé.
– Hohó, Ildi, ide nézz, milyen üzenetet kaptam az osztrákoktól! Ja, várjál, ez németül van. Anna, kislányom, mit jelent ez? Fordítsd le, aztán küldjél vissza valami szépet! – kurjongat Apám.
– Karcsi, nem zavar, hogy telefonálok? Gyereket figyeld inkább, megint nyitogatja az ajtót.
– Ja, bocs, – morogja. – Soma, az Isten áldjon meg, hagyd már az ajtót! Gyere ide Papához, játszunk csön-csön gyűrűt! Vagy tudod mit? Nézzük meg inkább, mit játszott a Barcelona! – Mondja, és rohamtempóban megindul az ajtónyitogató felé.
– Minek hívsz, mikor ekkora káosz van nálatok? – rikoltja a kihangosított telefon.
– Itt? Itt nincs káosz, csak szimpla péntek. Na szóval: mit főztél? – Kérdi újra Ildikó, közben konyharuhával törölgeti az izzadtságot a homlokáról.
A háttérben felharsan a barcelonai focistadion lelátóján őrjöngő tömeg.
– Karcsi! Ne merj nekem szenteste meccset nézni! – fenyegetőzik a nappali felé.
– Idefigyelnél, ha már felhívtál? Előbb mondtam, mit főztem. Halászlé, libamáj, rántott hús, rántott sajt. Te?
– Májgombócleves, rántott hús, sajttal-sonkával töltött csirkemell, pirított krumpli. Meg most gyorsan összedobok még egy salátát, mert azt elfelejtettem. Anna nem ehet a krumpli salátából, mert tejes, úgyhogy neki uborka kell. Hozzátok mikor ér oda a Jézuska? – szúrja be a kérdést, közben elkezdi lereszelni a kígyóuborkát.
– Hát, olyan hét körül, de a gyerekek már meg vannak őrülve, úgyhogy lehet előbb.
– Góóól! Ildi, Ildikém! Messi gólt lőtt! Hát, ez a pali valami hihetetlen… Gyere be gyorsan! Idenézz, most ismétlik! – örömködik a tévé előtt Karcsi. Ölében ott ül a kisebbik unoka, aki ugyan nem tudja, mi történik, de együtt tapsol a nagyapjával.
– Nem hiszem el, komolyan… – morog Ildikó. – Ha kettéosztódnék, az se’ lenne elég. Az Istenit! – szisszen fel hangosan.
– Mi van? – kérdik a vonal túlsó végéről.
– Hát, belereszeltem az ujjamat is a salátába.
– Öblítsd le, majd eláll!
– Ja, tudom. Sütni mit sütöttél? – érdeklődik Ildi, közben rohamtempóban öblíti le az ujjáról a vért.
– Bejglit. De csak mákosat, nálunk a diós nem megy. Nem lehet ezeknek beújítani semmit.
Csöngetnek.
– Ez már csak ilyen! – mondja Ildikó, közben hangtalanul, fakanállal üti a hálószobából előkerült Karcsi vállát, hogy menjen ajtót nyitni.
– Persze, hogy ilyen. Elvégre ünnep van, nem?
– Ja. Na, jól van, csak annyit akartam, hogy áldott karácsonyt nektek! – zárná le a beszélgetést Ildikó.
– Mi van, már le is rázol?
– Isten őrizz, csak megjöttek a gyerekek.
– Miért, eddig nem voltak ott?
– De, csak szülők nélkül. Most érkezik a nagyja, nekem meg még nincs kész a salátám.
– Jól van, menjél akkor, holnap találkozunk! Boldog karácsonyt!
– Békés karácsonyt nektek is!
