Danny Blue: „Ha ez a mutatvány sikerül, valószínűleg CNN-címlap lesz”

Danny Blue mindig újabb és újabb kihívásokat keres, hogy bebizonyítsa: többre vagyunk képesek, mint gondolnánk és néha a lehetetlennek tűnő dolgok is lehetségesek. Magyarország legismertebb mentalistájával kulisszatitkokról, példaképekről, sztárokról és hegymászásról is beszélgettünk.

Úgy tudom, hogy tizenévesen, a nagypapáddal való véget nem érő társasjátékok során járattad csúcsra a memóriád és logikád. Akkoriban kezdted úgy érezni, hogy ezekkel a képességekkel szeretnél valamit kezdeni, vagy már korábban is tudtad, hogy kicsit más vagy, mint a többiek?

Voltak olyan ötleteim és elképzeléseim, amelyekről sejtettem, hogy másnak nincsenek, azt viszont nem hittem volna, hogy egyszer ez lesz a hivatásom. Aztán lett egy külföldi mentorom, ő javasolta, hogy a tudásomat vigyük színpadra, mutassuk meg az embereknek. A memória, megfigyelés, logika mentén terveztünk felépíteni egy műsort, a hihető dolgoktól indulva egészen addig, ami a néző számára már szinte nem is hihető.

Danny Blue Szinpadon
Kép forrása: danny-blue.com

Emlékszel még az első fellépésedre?

Az első nyilvános fellépésem az iskolában, az osztálytársaim előtt volt, úgy 14-15 éves lehettem. Mindenkinek kellett egy ötperces előadást tartani valamiről, és én megkérdeztem, hogy ennek keretében mutathatok-e valamit. Azt mondtam az osztálytársaimnak, hogy kérdezhetnek tőlem valamit, de a kérdéseiket zárják borítékba. Majd úgy válaszoltam meg a kérdéseiket, amiket nem tudhattam előre – és nem igennel vagy nemmel, hanem annál kicsit bővebben kifejtve –, hogy a borítékok még nem voltak felbontva.

Hogy reagáltak?

Mivel addig nem tudták, hogy mivel foglalkozom a szabadidőmben – kicsit magamnak való srác voltam­, soha nem maradtam ott focizni vagy bandázni –, ezért nagyon megdöbbentek. Kiszaladtak a folyosóra, mindenki mindenkinek elmesélte az élményt, és öt perc múlva az egész iskola erről beszélt. Pár héttel később felkértek, hogy a szalagavatón is lépjek fel. Hirtelen kezdtem népszerű lenni, ami addig nem igazán volt jellemző. (Nevet.)

A te szakmádhoz jó matekosnak kell lenni, esetleg másfajta logika kell hozzá, mint ami az átlagembernek van, vagy ez a képesség tanulható?

Szerettem a matekot, mindig is érdekelt, hogy mi van a számok mögött, folyton valamiféle késztetést éreztem, hogy továbbfejlesszem a matematikát, sőt, általános iskolában még fizika könyvet is elkezdtem írni. Jó memóriám volt, mindent megjegyeztem, amit az iskolában hallottam, otthon nekem soha nem kellett tanulnom, ezért is volt időm társasjátékozni a nagypapámmal.

Azt hiszem, sokak számára emlékezetes volt a Vágó Istvánnal folytatott kísérleted, amelynek során előre kitaláltad, hogy a világ közel kétszáz országa közül melyikre fog gondolni a kvízmester – és legalább ugyanakkora meglepetés volt, hogy megmutattad, hogyan csináltad. Nem tabu a szakmában felfedni a megoldásokat?

Egyrészt az emberek nagyon kíváncsiak. Másrészt azért sejtjük, hogy számtalan impulzus vesz körül, amelyek valamilyen módon befolyásolnak, irányítanak minket. Ezzel a videóval arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy mennyire tudatosnak kell lennünk, amikor járunk-kelünk a világban, és mennyire befolyásolhatóak lehetünk, ha nem figyelünk oda a különböző jelekre. Elég csak a reklámzajra gondolni: meg vagyunk győződve arról, hogy mi választjuk a termékeket, közben pedig nem egészen…

Mennyi idő előkészíteni egy ilyen kísérletet?

Már évekkel korábban tervben volt ennek a megvalósítása, de körülbelül egy féléves előkészület során raktam össze, hogy pontosan mit és hogyan fogok csinálni. Rengeteget gyakoroltunk: bevontam a stábot, mindenki pontosan tudta, hogy mikor mit kell tennie; az operatőrökkel végigjártuk a folyosókat, ugyanúgy lepróbáltunk mindent lépésről lépésre, majd teszteltük egy másik személlyel – aki mit sem sejtett az egészről –, hogy működne-e. Mindig az a célom, hogy úgy vonjam be az embereket egy-egy kísérletre, hogy a legnagyobb meglepődést tudjam okozni, és ez akkor tud megtörténni, ha váratlanul „kapom el” őket, anélkül, hogy bármit is tudnának az akcióról.

Számon tartod, hogy hány mutatványnál tartasz most?

Körülbelül 8-10 órányi anyagom van eddig.

Honnan jönnek az ötleteid?

A mentalistáknak van egy szakirodalma az 1800-as évek végétől kezdődően, ez egy jó alap. Emellett minden évben összegyűlünk Las Vegasban, tippeket, ötleteket adunk egymásnak, brainstormingolunk. A korona miatt az elmúlt másfél évben ezt online oldottuk meg, ami teljesen rendben volt, hiszen a showbiznisz is átköltözött az online térbe. Sokat merítek ebből a közösségből, a közös tudásból. Büszke vagyok arra, hogy sok mutatványt látványosabbá tudok tenni, mint a többiek. Ha van egy ötlet kicsiben, akkor én azt nem egy asztal mellett mutatom be a színpadon, hanem mondjuk egy elhagyatott gyártelepen, és próbálok olyan showelemeket használni – ha kell, akkor benzines kannát és égő embert –, amitől nagyobbnak tűnik a veszélyfaktor. Ilyen volt többek közt az a kísérletem Győrfi Pállal, amelynek során kockával kellett kidobnia, hogy hat benzineskanna közül melyiknek a tartalmát önti rám, miközben én egy égő fáklyát tartottam a kezemben. Csak egyik kannát töltöttük fel benzinnel, a többiben víz volt…

Danny Blue Es Palvin Barbara Forma1
Danny Blue és Palvin Barbara / Kép forrása: danny-blue.com

Amikor más mentalisták mutatványait látod, akkor szoktál arra gondolni, hogy „ez miért nem nekem jutott eszembe?” Illetve rá szoktál jönni, hogy a kollégák hogyan csinálják?

Részemről inkább szakmai tisztelet van a többiek iránt, mint irigység. Van olyan is, hogy „úúú, nagyon jó ez az ötlet”, ugyanakkor nekem is megtiszteltetés volt, amikor egy neves angol mentalista, Derren Brown tőlem vett át valamit a show-jába. Általában látom a mögöttes technikákat, de előfordult már olyan is, hogy másfél évig kutattam, és gondolkodtam azon, hogy az egyik kolléga hogyan csinált valamit. Aztán végül rájöttem, és következőkor felhasználtam a saját show-mban. Na, az nagyon ütős volt!

Miről szólt?

Bementem az üres nézőtérre és elhelyeztem két papírgalacsint két szék alá. Amikor bejöttek a nézők, megkértem őket, hogy mindenki gondoljon egy kétjegyű számra, és aki papírgalacsint talált a saját széke alatt, az álljon fel. Ekkor jeleztem, hogy kimondok két kétjegyű számot, és ha arra gondoltak, akkor üljenek le. Mindketten leültek. Viszont veszélyes ilyen ütős mutatvánnyal kezdeni, mert annyira erős a hatás, hogy utána már nehéz fokozni…

Ha rájössz, hogy hogy működik valaki más mutatványa, majd azt felhasználhatod te magad is, az nem minősül lopásnak?
Van egyfajta jogdíj vagy kredit, azt elszoktuk intézni egymás közt.

Mostanában készülsz valamilyen nagy dobásra?

Jelenleg egy mutatványnak az előkészületére készülök, ami körülbelül két évet vesz igénybe. Hosszas folyamat lesz, már csak azért is, mert fizikailag is megterhelő. Többet nem mondhatok róla, csak annyit, hogy a világon még senki nem csinált ilyet. Ez már az a szint, hogy ha sikerül, akkor valószínűleg CNN-címlap lesz.

Volt olyan kísérleted vagy fellépésed, ami nem úgy sikerült, ahogy szeretted volna?

Előfordul, persze. Ez a műfaj nem 100 százalékos biztonsággal működik, én olyan 97 százalékos hatékonysággal dolgozom. A kockázat benne van a pakliban. Ellentmondásosnak tűnhet, de ha hibázom, a közönség szemében valahol hitelesebb leszek, hiszen akkor meggyőződhetnek arról, hogy a mutatvány nem elronthatatlan.

Danny Blue Asthon Kutcher
Asthon Kutcherrel egy rendezvényen / Kép forrása: danny-blue.com

„Büszke vagyok rá, hogy te lettél az utódom” – ez az idézet vár Uri Gellertől az oldaladon. Milyen kapcsolatban vagy vele?

Egyfajta kollegiális viszony van köztünk. Néha írunk egymásnak, megosztjuk az életünk nagyobb történéseit; beszámolt például arról, hogy múzeumot nyitott Izraelben és kiállította a Cadillac-jét, amin több ezer általa meghajlított kanál látható.

Kit tartasz a legnagyobb példaképednek?

Nyitott vagyok a világra, sokféle előadóművészetből merítek, s ennek megfelelően több példaképem van. Említhetném például Elvis Presleyt, mert ő olyan show-t tudott csinálni annak idején, amit a mai napig talán senki más. Vagy ott van a Cirque de Soleil. Sok mentalista előadóművészre felnézek, de ha egyetlen nevet kellene kiemelnem, akkor Derren Brownt említeném.

Nem ismerek egyetlen női mentalistát sem. Mit gondolsz, ez miért egy férfi szakma?

Az alap dolog, hogy egy nő képes mások gondolataiban olvasni, vagy képes valakit befolyásolni, azt nem kell mutogatni. (Nevet.) Tény, hogy kevés a női mentalista, de ha találnék olyat, aki nyitott lenne egy duó produkcióra, én szívesen vállalnám a közös fellépést.  

Milyen világsztárokkal találkoztál együtt, ha úgy tetszik, kiket „varázsoltál” el?

A pandémia előtt a száguldó cirkusz hivatalos mentalistájaként a Forma-1-gyel jártam a világot. A pilótákat, szponzorokat, azok családtagjait, illetve a VIP vendégeket – többek közt sejkeket vagy éppen az Emirates vezérigazgatóját – szórakoztattam a versenyek között. Olyan sztárokkal találkoztam, mint Ashton Kutcher, Anthony Mackie és Will Smith. Utóbbi nagyon laza és közvetlen volt, mondta is, hogy „We should hang out with this guy”, vagyis lógnunk kéne együtt. A menedzsere elkérte a névjegykártyámat, szóval, ebből még bármi lehet.

Danny Blue Es Will Smith Forma1
Will Smith-szel és fiával / Kép forrása: danny-blue.com

Mit tartasz az eddigi legnagyobb sikerednek?

Azt, hogy sikerült Magyarországon – és lassan szerintem a világon is – hagynom egy olyan lábnyomot, amivel megmutatom az embereknek, hogy amit lehetetlennek gondolunk, az lehet, hogy lehetséges. Ha elültetem a kérdést a fejekben, hogy mi van, ha többre vagyunk képesek, mint amit gondolnánk vagy hinnénk, és ezáltal őket inspirálom, akkor nekem ez egy hatalmas sikerélmény.

A koronavírus eléggé visszavette a showbizniszt, ez idő alatt elkezdtél hegyet mászni. Milyen szinten űzöd a sportot és mik ezzel a céljaid?

Felszabadultak a hétvégéim, több időm lett a barátaimmal kirándulni. Mindig szeretem a via ferratákat, ami a hegyek meghódításának egy viszonylag biztonságos formája. Nekem mindig, így a hegyen is fontos, hogy legyen valami célom, nem bírok csak úgy sétálgatni, mászkálni. A jelmondatom az, hogy: „Mindig van egy lépéssel feljebb”. Mindig az előző lépésre építed a következő lépést, így lehet előrébb jutni, és a cél a csúcs. Szeretek lépkedni feljebb és feljebb, mert egészen más horizontok nyílnak meg az ember számára, és nem mellékes az adrenalin sem. Szeretem a természetet, elfoglalom magam mentálisan, kikapcsolódom közben, ráadásul cél is van – ez egy jó kombináció, nagyon élvezem. Nem a legmagasabb hegycsúcs megmászására törekszem, mert láttam kiábrándító fotókat arról, ahogy az emberek sorban álltak a Mount Everesten. A célom az élmény, hogy egy szintről eljutok egy magasabbra.

Miért éppen Danny Blue?

Egy haverom adta ezt a nevet spontánul, egy dunai hajókázás alkalmával. Az első változat a Broadway Danny Blue volt, de ezt túl soknak éreztem. Így az eredeti nevem, a Kékesi Dániel után maradt egyszerűen a Danny Blue.

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Egy író azt állítja, Vilmos hercegnek volt pár internetes kapcsolata celebekkel