A magyar gyökerek sokat jelentenek nekem – interjú Dr. Apponyi Alfred gróffal (1. rész)

Múzeumszerű düsseldorfi otthonában fogad, s a tervezett rövid interjúból hosszú beszélgetés lesz. Mesél a családjáról, karrierjéről, Trianonról, Rockefellerrel való utazásairól, de megtudjuk azt is, miért tartották kémnek, és hogy fogadta Tito vagy Zsivkov.

Épp március 15-én beszélgetünk, Magyarország egyik nemzeti ünnepén. Van ennek a dátumnak valamilyen jelentősége az Ön életében, vagy német állampolgárként ez is csak egy ugyanolyan átlagos nap, mint az összes többi?

A magyar gyökerek sokat jelentenek nekem. Nézze csak… (elővesz a fiókból egy díszdobozt) …nagy megtiszteltetés ért két évvel ezelőtt, amikor a köztársasági elnöktől megkaptam a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. Emellett sokatmondó szerintem az is, hogy bár soha életemben nem tartoztam semmilyen klubhoz, néhány éve csatlakoztam a Német-Magyar Egyesülethez (Deutsch-Ungarische Gesellschaft Rhein-Ruhr), amelynek tavaly óta az elnöke is vagyok. Egyébként nem német állampolgár vagyok, hanem osztrák.

Kép forrása: Dr. Apponyi Alfred

Hogyhogy? Hiszen évtizedek óta Németországban él.

A szüleim 1938-ban házasodtak és hagyták el Magyarországot. A nagymamámnak Bohémiában (Csehországban) voltak birtokai, és nagyapám azt akarta, hogy azt a fiatalok rendezzék, irányítsák. A bátyám már ott született 1940-ben, én pedig egy évvel később. Aztán 1945-ben előbb német, majd amerikai megszállás alá került a házunk. Édesapám, aki tökéletesen beszélt angolul, sokat tárgyalt az amerikai katonákkal, valamennyire még össze is barátkozott velük. Egy nap az egyik tiszt figyelmeztette: valami történik Jaltán, nekik vissza kell vonulniuk Nyugatra, viszont érkeznek az oroszok. „Magyar arisztokrataként nem egy életbiztosítás maguknak itt maradni, valószínűleg Szibériába fogják deportálni, jobb, ha minél előbb eltűnnek innen” – mondta. Azt javasolta, hogy vagy Ausztria, vagy Nyugat-Németország felé vegyük az irányt.

Végül apám úgy döntött, hogy Ausztriába megyünk, mert nagymamámnak ott is volt egy birtoka, Burgenlandban, ami régebben Magyarország része volt, valamint egy kis palotája Bécsben. Amikor indultunk volna, megtudtuk, hogy nagyapám időközben mindkettőt eladta. Így már nem volt semmink, se Magyarországon, se Ausztriában, se Csehországban. Meredek helyzet volt. Végül csak elindultunk apám egyik barátjához Ausztriába, akinek volt egy üres háza valahol vidéken. Csodálatos ház volt, pazar berendezéssel, gyönyörű bútorokkal, ezüst étkészlettel, viszont nem volt, mit enni. Apám elment a falu polgármesteréhez, hogy segítsen neki valami munkát találni, de azt a választ kapta, hogy előbb osztrák állampolgárrá kell válnia. Így 1947-ben már mindannyian „osztrákok” voltuk. Ekkor kaphatta meg az első munkáját, ami útépítés volt. Két évig hét közben biciklivel járt munkába és utat épített, hétvégén pedig ő volt a gróf, teniszezni és vadászni járt a barátaival. Mindenki imádta. (Elérzékenyül.)

Az Apponyi név minden magyar fülnek ismerősen cseng, legtöbben Apponyi Albert nevét ismerik, aki az 1920-as párizsi delegáció vezetőjeként elmondta legendás trianoni beszédét…

Igen, ő a dédnagyapám testvére volt, ezé a fickóé itt a falon (mutat a méretes olajfestményre a háta mögött). Amott (mutat a másik falra) van egy családfa, azon jól látható, hogy ki kicsoda. Igaz, már kicsit régi, a dédnagyapám az utolsó, aki még rákerült.

Kép forrása: Kuti Noémi

Rá kellene rajzolnia magát…

Nem szükséges, pontosan tudom, ki vagyok. (Nevet.)

Tavaly, a trianoni békediktátum 100 éves évfordulójára film is készült Apponyi Albertről. Milyennek találja a produkciót?

Csak részleteket láttam belőle, azokat is magyarul, és nem sokat értettem belőle, de érdekes volt látni, szerintem reálisan mutatta be az eseményeket. Albert nagyon intelligens államférfi volt, 12 nyelvet beszélt. Harminc évig volt a magyar kormányban, mindenféle miniszteri pozíciókat betöltött, egyedül miniszterelnök nem volt, pedig nagyon szerette volna. Pechemre ugyanabba a jezsuita iskolába jártam Bécsben, ahova ő, így folyton vele hasonlítgattak össze, s emiatt túl magasak voltak az elvárások velem szemben.

Milyen Apponyinak lenni, ezzel a névvel élni? Kötelez?

Az Apponyi név egy ideig jól hangzott Magyarországon. Aztán később nem annyira. A munkám révén sokat voltam a kommunizmus idején Magyarországon. A bankom finanszírozta a Hilton építését Budapesten, és amikor elmentem a megnyitóra, az egyik hotel alkalmazott megszólított, és megkérdezte, hogy én valódi Apponyi vagyok-e. Mondtam, nem ismerek egyetlen valótlan Apponyit sem. Erre azt válaszolta, hogy ő az iskolában azt tanulta, hogy már egyetlen Apponyi sem él.

Máskor meg kémnek néztek, ezért nem akartak átengedni Kelet-Berlinből Nyugat-Berlinbe. Kértem, mondják el, miből jutottak erre a nevetséges következtetésre. Mire megindokolták: a nevem magyar, ráadásul Apponyi. Csehországban születtem, osztrák állampolgár vagyok, egy amerikai banknak dolgozom, és az útlevelem tele van pecsétleve az összes kommunista ország pecsétjével. Ez alapján számukra a napnál is világosabb, hogy csak kém lehetek.

Pedig sok minden volt, csak kém nem. Hogy lett bankár?

A Kalksburg jezsuita iskola után besoroztak katonának, a legfiatalabb hadnagy voltam a 2. világháború után, ma pedig valószínűleg a legidősebb vagyok. (Nevet.) Először a hadseregnél szerettem volna maradni és ott elhelyezkedni, de hál’ istennek édesapám lebeszélt róla. Aztán diplomata akartam lenni, ezért jogot tanultam. Épp a doktori védésemre készültem, amikor az egyik bank meghívott a partijára. Ott beszélgettem néhány amerikai sráccal, amikor egyikük feltette a nagy kérdést: mit kezdek a diploma megszerzése után? Nem szeretnék náluk dolgozni? Így lettem bankár a Chase Manhattan Bank frankfurti részlegén. 12 évet dolgoztam itt, ebből 8 évig Kelet-Európáért voltam felelős. A főnököm, David Rockefeller nagyon szerette ezt a régiót, rengeteget utaztunk együtt. Sokat jártunk Bulgáriába, Romániába, Jugoszláviába a Szovjetunióba, de mindig Magyarországon éreztem legjobban magam. Könnyű volt a magyarokkal dolgozni, kedvesek voltak, jól éreztem magam velük.

Kép forrása: Kuti Noémi

Ismerte ezeknek az országoknak a vezetőit is?

Háromszor találkoztam Titóval, neki volt egy különleges aurája, hihetetlen élmény volt vele találkozni minden alkalommal. Vagy ismertem Zsivkovot. Ő egy vicces figura volt.

Az alattvalók valószínűleg nem így emlékeznek rá.

Nem tudom, mennyire volt kegyetlen, de velem mindig jófej volt. Szeretett élni. Egy nap meghívott minket a házába. Amikor megérkeztünk a Szófia melletti birtokra, egy hatalmas palotát pillantottunk meg, igazi diktátorhoz illőt. Már mentünk volna be, amikor szólt: ő nem ebben lakik, ez neki túl nagy. Ő bányászként kezdte, felküzdötte magát ebbe a pozícióba, ez a grandománia nem az ő stílusa. Végül hátrasétáltunk a kertben, ahol el volt dugva egy svájci stílusú ház, tele vadásztrófeákkal és állatbőrökkel, no meg óriási bécsi csillárokkal, ezek darabja többmillió márkát ért akkoriban. Elképesztő volt.

Ceausescuval is találkozott?

Igen, egy alkalommal, nemcsak vele, hanem a feleségével is. A mai napig nem tudom eldönteni, hogy melyikük volt rosszabb. Az összes többi diktátornak, akiket megismertem, valamilyen módon tekintélyük volt. Neki nem volt. Borzasztóak voltak mindketten.

A karrierhez visszatérve… mi következett a Chase után?

Amikor Rockefeller távozott a banktól, én is elhagytam Frankfurtot, előbb Bécs, majd London következett. Innen Németország második legnagyobb privát bankja, a Schröder, Münchmeyer, Hengst & Co. (SMH) csábított el azzal, hogy építsem fel a nemzetközi részlegüket. Nagyon élveztem, az egész világ az enyém volt, és felajánlották, hogy 3 év után bevesznek partnernek is. Csak éppen még előtte csődbe mentek. De szerencsés voltam, jött a következő telefonhívás: menjek Londonba befektetési bankárnak. Nem zavarta őket, hogy nem értettem a befektetésekhez, a kapcsolataimat akarták, és közben időt adtak, hogy tanuljak bele a szakmába. Mire belejöttem, megkeresett az amerikai Merrill Lynch, ami akkor a világ egyik legnagyobb befektetési bankja volt. Az akkori fizetésem dupláját ajánlották, így csatlakoztam hozzájuk és 10 évig maradtam, pedig nem szerettem ott dolgozni. Azt gondoltam, majd egymást fogják érni az ajánlatok, ha megtudják, szabad vagyok…

És nem így történt?

Részben. Egy év alatt kaptam kb. 10 ajánlatot, de amikor meghallották, hogy közelebb vagyok a hatvanhoz, mint az ötvenhez, akkor udvariasan továbbálltak. A végkielégítés nagyon szép összeg volt, de kezdett apadni, én viszont hozzászoktam egy életstílushoz, és azt nem akartam feladni. Végül egy családi barát pénzügyi igazgatónak hívott az EON egyik vállalatához. A céget egy idő után két részre osztották és eladták, az egyik felét az amerikaiaknak, a másikat az ausztráloknak. Ausztráliában nagyobb fantáziát láttam, ezért azt választottam, de nagyon hamar rájöttem, hogy rossz döntést hoztam: az ausztráloknak fogalmuk sem volt, hogy működik az üzlet Európában, meg úgy általában a világon. Bár 5 évre szóló szerződést kötöttünk, két év után felmondtam; végül nagyon korrektek voltak, mert kifizették még a fennmaradó három évet is, sőt, megtarthattam az autót, a laptopot és a telefont, s így nem egészen 64 évesen nyugdíjba vonultam. Most 80 vagyok és elmondhatom, hogy nagyszerű életem volt.

Az interjúnk második felében az élő legenda elmesélte, hogy mit gondol az angolokról, Richard Bransonról, és miért köszöntek a fiának „Heil Hitler!”-rel az iskolában. Kérdeztük arról is, hogy miért nem beszél magyarul és várja-e a koronavírus elleni oltást.

Az interjú folytatása itt olvasható.

Borítókép forrása: Kuti Noémi

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Muse, Sum 41 és The Killers – világsztárok a VOLT Fesztivál első fellépői között