Barion Pixel Tőrbe ejtve – Az üveghagyma – Tudjuk, ki a gyilkos, mégis izgalmas! – Coloré

Tőrbe ejtve – Az üveghagyma – Tudjuk, ki a gyilkos, mégis izgalmas!

2023. 01. 04.

A nagysikerű Tőrbe ejtve idén megkapta a folytatását, méghozzá egyenesen a Netflixre! A Tőrbe ejtve – Az üveghagyma komolytalanabb és egyben komolyabb is elődjénél, ráadásul látványban és rejtélyben sem szenved hiányt – annak ellenére, hogy már az elején sejthető, ki a gyilkos!

A Tőrbe ejtve 2019-es sikere után nem kellett sokat várnunk Az üveghagymára sem! Az első rész misztikus kastélyát felváltotta egy görög sziget, rajta egy csodás, modern épülettel, és annak fennhéjázó tulajdonosával. Az idilli környezet tehát garantált, és tökéletes helyszín egy gyilkossághoz is! A rejtélyeket kedvelő sziget lakója meghívja pár közeli barátját, hogy megoldjanak egy kitalált rejtélyt. Egyfajta szabadulószoba ez, azzal a különbséggel, hogy itt egy halálesetet kell felgöngyölíteni – persze csak játékból, legalábbis az elképzelések szerint.

A szervező legnagyobb meglepetésére azonban felbukkan a jól ismert nyomozó, Benoit Blanc is, így mielőtt sor kerülne a gyilkosságra, ki kell derülnie, hogy mit keres ő ott. Vagy az is lehet, hogy van köze a jelenlétének a gyilkossághoz?

Tőrbe ejtve – Az üveghagyma – Miért izgalmas?

A Tőrbe ejtve – Az üveghagyma sokkalta harsányabb, mint a klasszikusabb színészi és dramaturgiai elemekkel dolgozó első rész: a karakterek sokkalta kiszámíthatóbbak, ennélfogva aki elég krimit nézett, könnyedén kitalálja, hogy ki lehetett a gyilkos. Mindennek ellenére sok meglepetést tartogat a krimi, ugyanis a film közepe tájékán már-már újraindul a történet, és teljesen más fényben láthatjuk azt, ami eddig a szemünk előtt volt.

Ekkor jövünk rá, hogy minden mondatnak és tárgynak, amire nem is gondolnánk, jelentősége van! A történt végére teljesen összeáll a kép, ám azt a mi dolgunk eldönteni, hogy a lezárást milyennek értékeljük.

A színészek többsége bizonyosan élvezi a szerepét: a főszereplőt megformáló Daniel Craig szemmel láthatóan többet engedett meg magának, mint az első részben, míg a mellékszereplők visszafogottságát kiválóan ellensúlyozza a luxusház tulajdonosát, Miles Bront megformáló Edward Norton.

A főbb szereplők mellett több ismerős arcot is láthatunk, így a tavaly elhunyt Angela Lansbury-t, akinek ez volt a legutolsó filmes megjelenése, de Hugh Grant is feltűnik pár pillanatra! Ez utóbbi szinkron szempontjából különösen érdekes, ugyanis Stohl András szokta megszólaltatni, ahogy Daniel Craiget is. Bár a magyar színész igencsak más hangszínt használ, mint Grant esetében, a magyar változat munkatársai mégis úgy döntöttek, hogy a Stohl András csupán a főszereplőt szólaltatja meg.

A film egészen új oldaláról mutatja meg Benoit Blanc karakterét, és valamelyest eltér a klasszikus krimitől, amit az első részben láthattuk, de biztosan nem fogja megbánni, aki belekezd!

A film a Netflix kínálatában érhető el.

Nyitókép forrása: IMDb