Barion Pixel Szubjektív Fejér 2.0 – kiállítás Kápolnásnyéken – Coloré

Szubjektív Fejér 2.0 – kiállítás Kápolnásnyéken

2022. 01. 11.

A kápolnásnyéki Halász-kastély egy klasszicista műremek, mely rengeteg eseménynek ad otthont – most épp egy kiállításnak.

A Szubjektív Fejér 2.0 nevet viselő program Fejér megyei kortárs festőművészek alkotásait tárja a látogatók szeme elé egy pazar környezetben. Megnyitója január 8-án volt, és az érdeklődők egészen március 20-ig ellátogathatnak a kastélyba, hogy megcsodálhassák Verebics Katalin, Verebics Ágnes, Bondor Csilla és Várnai Gyula képeit.

Szubjektív Fejér kiállítás
Forrás: halaszkastely.hu

Katalinnal legutóbbi megnyitója kapcsán beszélgettünk művészetéről, és arról, hogyan ötvözi a fényképészetet a festészettel. Vele együtt húga alkotásait is megtekinthetik majd az odalátogatók, csakúgy, mint Várnai Gyuláét, akinek művészetében fontos szerepe van Dunaújvárosnak, hiszen itt nőtt fel. Bondor Csilla pedig különleges műveket alkot, „egyszerű deszkalapokból perspektivikus 3D műveket (…), melyeket ma már olajfestékkel derít”.