Barion Pixel Mókust etetnél? Újpesten már erre is van lehetőség! – Coloré

Mókust etetnél? Újpesten már erre is van lehetőség!

2023. 04. 20.

Az állatokhoz felnőttként és gyerekként is jó közel kerülni, és ehhez nem is kell feltétlenül állatkertbe menni, ugyanis akár Újpesten is találkozhatunk az erdők egyik legkedvesebb lakóival, a mókusokkal!

A mókusokat sokan sorolják a kedvenc állataik közé, és ez nem véletlen: rendkívül kedvesen ugrálnak a parkokban, és látványnak sem utolsók! Szerencsére most már nem kell Londonba mennünk, ha mókust szeretnénk etetni, ugyanis Újpesten erre is lehetőségünk nyílik!

Mókusetetés Újpesten

A Mókaliget, azaz az újpesti mókus-és madárpark az első olyan fővárosi terület, ahol természetes környezetükben etethetjük és csodálhatjuk az állatokat.

Az Izzó-lakótelep Ugró Gyula során található kis ligetet könnyen megtalálhatjuk, hiszen kedves kis fából készült etetők és itatók kaptak helyet benne. A készítők nemcsak a mókusokra gondoltak, hanem a sünökre, a rovarokra és a madarakra is, így minden állat menedéket és élelmet találhat.

A kis liget többek közt a helyiek által ,,mókusos Laci bácsi” néven ismert úrnak is köszönhető, aki évek óta eteti a mókusokat. Először csak egyet látott, majd egyre többet, és lelkesen hordja nekik az élelmet. El is nevezte őket, ám amikor az arra látogató gyerekek kérdezik, hogy melyik-melyik, Laci bácsi töredelmesen bevallja, hogy valójában már elvesztette a fonalat, annyi mókust etetett az évek során.

Ha inkább a madarak miatt megyünk a Mókaligetbe, akkor a modern technika is a segítségünkre van, mert az információs táblákon elhelyezett QR-kódok segítségével megtudhatjuk, hogy milyen madarat is figyeltünk meg.

A liget létrehozásában az Újpesti Városgondnokság és az Állatmentő Liga is fontos szerepet vállalt.

Forrás: Természetismeret.

Nyitókép forrása: Unsplash