Barion Pixel Moderat a Budapest Parkban: július 22-én új albumát prezentálja az elektronikus zenei formáció – Coloré

Moderat a Budapest Parkban: július 22-én új albumát prezentálja az elektronikus zenei formáció

2022. 07. 22.

Július 22-én különleges dallamok csendülnek fel a Budapest Parkban, amely ezúttal egy berlini illetőségű csapat, a Moderat formáció rezidenciájaként szolgál majd.

Moderat a kétezres években kezdte meg működését két együttes, a Modeselektor (Gernot Bronsert és Sebastian Szary kollaborációja) és az Apparat (Sascha Ring) szerelemgyermekeként. „Kezdetben viccből kezdtünk el együtt zenélni, nem gondoltuk, hogy ebből bármi kisülhet, egyszerűen összejártunk az örömzenélés miatt. Hét évvel később kiadtunk egy albumot és rájöttünk, hogy ebből még valami komoly is lehet. Innen indult igazán a közös munkánk” – nyilatkozta a 2017-es Coachella fesztivál előtt egy velük készült interjúban Sascha Ring. 

Moderat
A Moderat alapítói: balról jobbra Gernot Bronsert, Sebastian Szary és Sascha RingKép forrása: YouTube

Moderat: egy törpe és egy tünde furcsa frigye

A formáció már csak azért is formabontó, mert a korábbi két zenekar muzsikájánál különbözőbbet nehezen lehetne elképzelni. Míg a Modeselektorra inkább a kemény basszus-stílusjegyei, addig az Apparatra a lágy dallamok voltak jellemzők, így együttműködésük olyan, mintha a Gyűrűk Urában egy törp és egy tünde lépett volna frigyre egymással. Ennek ellenére a formáció bizonyítottan működik, hiszen olyan fesztiválokon is felléptek már, mint a belga Tomorrowland, a spanyol Sonar Music Festival vagy a már említett Coachella

Ez is érdekelhet:

Íme a 2022-es fesztiválkörkép: Volt, Balaton Sound, Ultra Europe… A koronavírus-járvány lecsengése folytán 2022-ben már több hazai és nemzetközi fesztivál is kilátásban van. Lássuk, melyek ezek, s milyen felhozatallal várják a bulizásra kiéhezett látogatókat!

Mint mondják, egyszer minden jónak vége szakad, s így volt ez a Moderattal is: három stúdióalbum és egy igen sikeres turné után a három zenész bejelentette, hogy egy időre felfüggesztik közös tevékenységüket, hogy az eredeti zenekarok tevékenységével foglalkozzanak. A koronavírus-járvány viszont jót tett a kollaborációnak, mivel újra összehozta a hármast, akik a bezártság alatt új dalokkal rukkoltak elő. 

A trió tehát inaktív volt az elmúlt öt évben, azonban a Budapest Parkban már hallgató lesz több szám is új albumukról, amely a More D4TA nevet viseli. A kritikák és a rajongók egyébként az egekbe magasztalják a friss lemezt: „Meglepő magabiztossággal nyújtották át az új lemezt, az elbizakodottság viszont nem volt hiábavaló. A banda meglepő könnyedséggel fedezte fel újra az erejét, s ugyan fél évtizeden át tartózkodtak az új zenék kiadásától, a More D4TA ékes bizonyítéka annak, hogy valójában sosem voltak olyan távol” – írják róluk a metacritic.com oldalon. 

Egy másik kritika szintúgy a banda kifogástalan munkáját emlegette az ötéves kihagyást figyelembevéve. „A kísérletezés és az örökség iránti elkötelezettségük miatt a Moderat olyan lemezt alkotott, amely ugyan önmagában is megállja a helyét, de szépen beilleszthető a már amúgy is irigylésre méltó életművükbe.”

Nem elhanyagolható tény persze, hogy a Moderat új lemeze nagyrészt a globális kijárási tilalom alatt készült, így azon egyértelműen érzékelhető egyfajta introvertált felhang, nem beszélve a bezártság miatt érzett feszültségről. A pénteki, Budapest Parkba szervezett koncerttel kapcsolatban egy bizonyos: a berlini trió olyan régi és új dallamokkal készül, amelyekkel könnyedén elnyerik az elektronikus zenét kedvelő, magyar közönség szívét. 

Borítókép forrása: Shutterstock/PuzzlePix