Charlotte Dobre, az üde színfolt

Tudom, tudom, Youtuberekkel Dunát lehetne rekeszteni - Charlotte esetében az Ontario-tavat, hiszen kanadai - és sokszor úgy érezzük, nem tudnak már újat mutatni. De azért jó, hogy néha van, aki megcáfol minket.

Nem Charlotte találta ki a reakcióvideókat, ám a koronavírus-járvány több, mint egy éve alatt annyira rátalált a hangjára, hogy szívesen néz vele/tőle az ember bármit.

Charlotte Dobre az InformOverload csatorna műsorvezetőjeként kezdte, ahol sztárhírekről, filmes pletykákról és egyéb érdekességekről számolt be. Azonban egy idő elteltével szeretett volna a saját lábára állni, ezért elindította önálló Youtube-csatornáját, ahol ma már több, mint félmillióan követik. Ugyan többféle videótípust is kipróbált, a nézettséget és az algoritmust okosan figyelve a reakcióvideók mellett tette le voksát, és naponta érkezik ilyen fajta új tartalommal. Ehhez viszont kell egy olyan személyiség, akit nem ununk meg öt poénos videó után, és Charlotte-é pont ilyen. Őszintén nevet, nemcsak helyzeteken, hanem saját magán is, nincs benne manír és megjátszás, már-már olyan, mintha egy barátnőnket vagy jó ismerősünket néznénk, amint Facebook-kommentekből szemezget. Témái kiapadhatatlanok, a ruhabakiktól elkezdve a vicces társkeresős sztorikon, photoshop-tragédiákon, közösségi média-hozzászólásokon át a párkapcsolati buktatókat és hajkatasztrófákat is feldolgozza 10-15 perces tartalmaiban. Ha szeretnénk kikapcsolni, nem a hírekkel és a napi gondokkal foglalkozni, Charlotte csatornáján biztosan találunk nekünk tetsző videót – én például reggeli közben szoktam egyet-egyet megnézni.

Borítókép forrása: Youtube

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Anna Wintour ezt az embert biztosan soha nem hívja meg a MET-gálára