Barion Pixel Sokakat megihlet április hónapja – 5 dalt és verset gyűjtöttünk össze róla – Coloré

Sokakat megihlet április hónapja – 5 dalt és verset gyűjtöttünk össze róla

2024. 04. 02.

Elérkezett az év egyik legszebb hónapja, ami több művészt is megihletett. Egy olyan gyűjtéssel kezdjük a hónapot, amiben a versek és a dalok játsszák a főszerepet. Az előadók, az írók és a zenészek különböznek, egy dolog azonban közös: április hónapja.

Elérkezett az április, ami több művészt is megihletett. Egy olyan gyűjtéssel kezdjük a hónapot, amiben a versek és a dalok játsszák a főszerepet. Az előadók, az írók és a zenészek különböznek, egy dolog azonban közös: április hónapja.

Rúzsa Magdi: Április

Aki szereti az énekesnőt, biztosan minden tavasszal meghallgatja Április című dalát. A hozzá készült videóklip láttán szinte érezzük, ahogy az arcunkba fúj az enyhe tavaszi a szél, és a biciklin érezzük magunkat, ,,mint április elején”.

Radnóti Miklós: Április

A nehéz sorsú költő verse a 1940-ben jelent meg a Nyugat éves kiadásának ötödik, májusi számában. Radnóti Miklós az év szeptemberében kezdte meg munkaszolgálatát, s ugyan 1944-es halálig még dolgozhatott, már jóval kevesebbet, mint előtte tehette.

 Egy szellő felsikolt, apró üvegre lép
 s féllábon elszalad.
 Ó április, ó április,
 a nap se süt, nem bomlanak
 a folyton nedvesorru kis rügyek se még
 a füttyös ég alatt. 

Koncz Zsuzsa / Kányádi Sándor: Április hónapja

Koncz Zsuzsa negyedik verslemeze, az Egyszerű ez 2006-ban jelent meg a Költészet napján. A címadó József Attila-versen túl Weöres Sándor, Tóth Krisztina és Kányádi Sándor veseinek megzenésített verziói is hallhatók. Utóbbitól a Nekem az ég, a Felemás őszi ének és a Vagyunk amíg című költemények is szerepelnek a lemezen.

Juhász Gyula: Április bolondja

Juhász Gyula életét körbeölelte az április: mint versében is írja, ebben a hónapban született 1883-ban, és 54 évvel később szintén ebben a hónapban, születésnapja után két nappal köszönt el a földi élettől. A költő a szegedi Belvárosi temetőben nyugszik.

 

 Benned születtem, édesbús, szeszélyes
 Tavaszi hónap, felleges derűs,
 Mikor a rétek lelke már fölérez,
 S brekeg a vízben száz bús hegedűs.
  
 A Tisza partján ringatott a bölcsőm,
 Holdtölte volt – tavaszi anda hold-,
 S a szőke fényben az éjet betöltőn
 A vizek népe mind nászdalt dalolt.
  
 Én hallgattam e  furcsán bánatos dalt, 
 Mely egyhangún szép, és gyönyörbe olvad,
 És sírvavigad, mint a honi ének.
  
 Mások világgá zengő zongoráját
 Én nem irígylem. A magad cigányát
 Lásd bennem, ó magyar, ki neked élek!  

Simon and Garfunkel: April She Will Come

A csupán ötsoros dalocska eredetéről megoszlanak a vélemények: egyesek szerint egy óvodai dalocska, míg más feljegyzések szerint Paul Simon dala, amit 1964-ben vetett papírra. E történet szerint a dalszöveg valójában egy metafora: a hónapok változásai valójában olyanok, mint a lányok szeszélyei.

Nyitókép forrása: Shutterstock / Puzzlepix