Agatha Christie kötetei sosem mennek ki a divatból. Sokszor, több ízben feldolgozták már az írónő történeteit, legutoljára idén februárban Kennetth Branagh kísérelte meg vászonra vinni az egyik legnépszerűbb alkotását, a Halál a Nílusont, amelynek (a látványon kívül) egyébben nem sikerült visszaidéznie Christie jellegzetes világát.
Agatha Christie, a krimik királynője
Több mint nyolcvan detektívregény fűződik a brit származású Agatha Christie nevéhez, akinek alkotásait – a Guiness Rekordok Könyve szerint – a legnagyobb példányszámban adták el Shakespeare művei és a Biblia után a világon. Leghíresebb karaktere, a belga Hercule Poirot számos bűnesetet oldott meg Christie munkássága során: az írónőben az első világháború alatt, egy gyógyszerlaboratúriumban dolgozva körvonalazódott a köpcös nyomozó jelleme, aki összesen 33 regényében és 54 novellájában szerepelt.
Christie egyébként minden, csak nem unalmas figura: miután első férje, Archibald bevallotta neki, hogy egy másik nőbe szerelmes, Agatha szőrén-szálán eltűnt, végül tizenegy nap múlva került elő a közvélemény és a bőszen utána kutató rendőrség nagy örömére. Második férje, Max Mallowan régész révén számos, külföldi expedíción vett részt, többek között Mezopotámiában és Egyiptomban is, innen merített ihletet a cikk kapcsán emlegetett Halál a Níluson című, nagy sikerű regényhez (is).
Halál a Níluson újratöltve. De minek?
A 2017-es Gyilkosság az Orient expresszen után Kenneth Branagh rendező újra belevágott Agatha Christie egyik történetének feldolgozásába, s ezúttal a Halál a Nílusonra esett a választása. Tény, hogy David Suchet Poirot-ja után igen nehéz új belga nyomozó után nézni, ugyanakkor mindig gyanús, ha a rendező saját magát teszi meg főszereplőnek, s nincs ez másképp a Halál a Níluson adaptációjánál sem: Branagh Poirot-ja csak halovány skicce Suchet figurájának. (Nem beszélve az értelmezhetetlen bajuszáról, amely már az első filmnél is többeknél kiverte a biztosítékot.)
Agatha Christie történetének lényege, hogy Poirot ezúttal épp jól megérdemelt nyaralását tölti, amikor meghívást kap Linnet (Gal Gadot) és Simon (Armie Hammer) esküvőjére és nászútjára Egyiptomban. Az összejövetel azonban furcsa fordulatot vesz, amikor a csapat egyik tagját meggyilkolják, így Poirot-nak sürgősen ringbe kell szállnia, hogy megtalálja a tettest, aki – a szokásos végkimeneteltől eltérően – végül meghal.
Branagh ugyan kiválóan bánik a vizuális megjelenítéssel, s a kosztümökben sincs hiba (Paco Delgadónak köszönhetően) a történet mégsem éri el a kívánt hatást, hiszen végig kísérti a nézőt az érzés, hogy a több mint két óra alatt tipikus klisé-figurák szájukba rágott (silány minőségű) szöveget mondanak fel. (Beszéljünk akármekkora színészekről, úgy, mint a már említett Gal Gadot, Annette Bening, Russel Brand vagy Letitia Wright.)
A Rotten Tomatoes értékelése szerint a film „furcsán régimódi, s csak minimálisan szórakoztató. Egyértelmű, hogy csak a sztárokból álló szereplőgárda és a rendező, Kenneth Branagh krimik iránti őszinte vonzalma visz némi színt a történetbe.” Az imdb népe sem volt túlzottan elragadtatva a kliséktől terhes történettől, mindössze 6,3-asra értékelték Branagh feldolgozását.
A Halál a Níluson abban az esetben nyújt kikapcsolódást a nézőnek, ha az már nagyon nem tud mit kezdeni magával egy fülledt nyáreste, különösen kedves lehet viszont azok számára, akik kedvelik a húszas évek utánozhatatlan hangulatát, s (nem mellesleg) fényűző ruhaválasztékát, hiszen abban nem lesz hiány a történetben.
A filmtörténet nyolc Poirot-ja – Melyik volt a legjobb?
Több, mint harminc regényben és legalább hatvan novellában megjelent a jellegzetes bajusszal megáldott alak, akinek külseje mindig makulátlan volt, színpadias stílusával pedig gyakran Hastings kapitány agyára ment. A magándetektívet nemcsak a regényeit olvasók, hanem a tévénézők is ismerik, de mindenki más archoz köti a belga nyomozót.
Borítókép forrása: Northfoto
