Barion Pixel Úttörő komikák a 20. századból – Coloré

Úttörő komikák a 20. századból

2021. 03. 02.

Bár a humorista vagy komikus szóra általában férfiak képe ugrik be – gondoljunk csak Adam Sandlerre, Jim Carreyre, Louis de Funésre vagy Leslie Nielsenre – jócskán vannak ma már nők is a szórakoztatás ezen ágában. Természetesen nem csak napjainkból tudunk felsorolni híres női komikusokat, hiszen a huszadik század Amerikájában volt jó pár olyan hölgy, akinek nagy szerepe volt a műfaj megszületésében és megreformálásában.

Fanny Brice

Fanny Brice
Forrás: YouTube

A magyar zsidó felmenőkkel is rendelkező Brice 1891-ben született Manhattanben Fania Borach néven, tanulmányait 1908-ban otthagyta, hogy burleszk-táncos lehessen. Két évvel később itt fedezte fel őt magának a legendás impresszárió, Florenz Ziegfeld. Közös munkájuknak hála Fanny gyorsan a Broadwayen találta magát, ahol énekes darabokban kapott szerepet, majd pedig Hollywoodba is eljutott. Többek között az azóta elveszett My Man (1928), a Be Yourself! (1930), és a Tehetséges család (1938) című zenés vígjátékokban csillogtatta meg hangját és humorát. Rádióban is hallható volt, a harmincas évektől kezdve 1951-ben bekövetkezett haláláig egy Snooks nevű, cserfes tinit játszott. Baby Snooksot később nem csak hallhatta, meg is ismerhette a közönség, hiszen tévéműsorokban is feltűnt.

Életéről Vicces lány (Funny girl) címen film is készült 1968-ban, Barbra Streisand főszereplésével. Brice-ot sokan az USA első női komikus-szupersztárjának hívták.

Lucille Ball

lucille ball
Forrás: YouTube

Az I love Lucy az amerikai sitcomok úttörője volt, 1951-ben kezdték el sugározni Lucille Ball főszereplésével. Itthon ugyan kevésbé ismert, de az USA-ban ma is úgy szeretik, mint ahogy mondjuk mi szeretettel nézzük újra a Kabos Gyula-féle Meseautót.

A vígjátéksorozat volt az első, amit közönség előtt vettek fel, így szó sem volt alánevetésről – amit a részek alatt hallani lehett, az a nézők valódi reakciója volt. Ball egy butácska színésznőt alakított, aki sztár szeretett volna lenni, férje Desi Arnaz pedig sorozatbeli, karmesterként dolgozó férjét játszotta, aki igyekezett őt ebben segíteni. A show meghozta a komikának az országszintű ismertséget, további sorozatok forgatása következett, és ő lett az első nő, aki egy jelentős filmgyártó cég, a Desilu Productions vezetői székébe ült.

Phyllis Diller

Phyllis Diller
Forrás: YouTube

Az első női stand-uposként is emlegetett Dillertől távol álltak a revük és a táncos műsorok, egyszerűen csak kilépett a színpadra, és vicceket mesélt – és milyen jól!

A hatvanas években a The Jack Paar Show-ban láthatta először a közönség, és onnantól nem volt megállás, filmekbe hívták főszerepet játszani, majd saját showműsora is lett, valamint feltűnt például a Gazdagok és szépekben is.

Teljes mértékben cinikus, sokszor saját magán élcelődő humorával lett az, aki, a stand-upot pedig elsősorban fiatalkori traumáinak feldolgozására kezdte el gyakorolni. Mivel ötgyerekes háziasszonyból lett komika, történeteiben gyakran emlegetett egy kitalált férjet, akit Fangnek (Agyarnak) hívott.

Fellépései a feltűnő ruhákról és az őrültre tupírozott hajról voltak ismeretesek, na meg persze arról, hogy a közönség egy percre sem tudta abbahagyni a nevetést – be is került ezzel a Guinness Rekordok Könyvébe.

Marilyn Suzanne Miller, Anne Beatts és Rosie Shuster 

saturday night live
Forrás: YouTube

Kicsit kilógnak a sorból, de nem hagyhattuk ki ezt a három hölgyet a listából. Azért említjük egyszerre őket, mert közös munkájuknak óriási szerepe volt az amerikai tévétörténelem leghosszabb ideig futó műsorának elkészültében. Ők voltak ugyanis az 1975 októberében debütáló Saturday Night Live című, azóta is töretlen sikerrel futó szkeccsműsorának első női írói. Az első évben rajtuk kívül nem volt más hölgy az írói gárdában, így ők taposták ki a későbbi évadok kreatívjainak az utat, munkájuk és ötleteik pedig nagyban befolyásolták azt, hogy hogyan is nézzen ki a rendkívül népszerű esti showműsor.

Nyomdokaikba később olyan nevek léptek, mint Tina Fey, akit 1999-ben első nőként választottak meg az SNL forgatókönyvíróinak vezetésére, hiszen addig csak férfiak töltötték be ezt a pozíciót.