Barion Pixel Cseppet sem volt buta szőke – 20 éves lett a Doktor Szöszi – Coloré

Cseppet sem volt buta szőke – 20 éves lett a Doktor Szöszi

2021. 07. 13.

„Te bejutottál a jogi karra?” „Miért, az olyan nehéz?”

Ah, a kétezres évek csajos filmjei, amiket lehetetlen megunni, és amikről úgy érezzük, hasonlóak már sosem fognak készülni. A Már megint egy dilis amcsi film, a Micsoda srác ez a lány, a Bajos csajok, a Neveletlen hercegnő, a High School Musicalek, na és persze a Doktor Szöszi is szerves részét képezi egy generáció gyerek- és tinikori filmemlékeinek. Így aztán igazán tud fájni, ha valamelyikről kiderül, hogy nem tavaly, nem is öt, hanem húsz éve volt a premierjük. Az eredetileg Legally Blonde címet viselő mozira pont két évtizeddel ezelőtt ülhettek be az első nézők Amerikában és Kanadában, míg a magyar közönség csak 2001 novemberében nézhette meg a Reese Witherspoon főszereplésével készült filmet. Ennek alkalmából utánanéztük a forgatás hátterének, és összegyűjtöttünk néhány érdekességet az alkotás kapcsán. Gyertek velünk nosztalgiázni!

doktor szöszi
Forrás: northfoto.com

Reese Witherspoon a filmnek köszönheti, hogy nevét megismerte a világ, pedig majdnem Christina Applegate-nél landolt a szerep a casting során. Applegate azonban visszautasította a szerepet, mert a Rém rendes család-beli karaktere után nem akart még egy sztereotíp szőke lányt eljátszani. Az Entertainment Tonight-nak azonban azt nyilatkozta 2015-ben, hogy ez butaság volt a részéről, azonban mégis örül kollégnőjének, hiszen a film lett az ő igazi útja.

Witherspoon, hogy kellően felkészülhessen Doktor Szöszi szerepére, számos lányszövetségi taggal találkozott a forgatást megelőzően. Vacsorázni ment velük, egyfajta antropológiai kísérletet végzett, hogy minél jobban el tudja játszani a karakterét. Elmondása szerint sokban inspirálta őt Elle, de közben nehéz és fárasztó is volt kellőképpen jól alakítani egy ilyen energiabomba lányt. Egyébként az első gyermeke, Ava néhány hónappal a munka megkezdése előtt született, így ez az időszak jó pár alvás nélküli éjjelt okozott neki.

A Warnert játszó Matt Davisnek – akit a szemfülesek később felismerhetek a Vámpírnaplókban – nagyon tetszett Witherspoon, aki viszont ekkor már Ryan Philippe felesége volt. Davis el is mondta vonzalmát a színésznőnek, aki a pletyka szerint ezekkel a szavakkal reagált: „Ó, hát ez nagyon édes! Na folytassuk a munkát.”

Elle Woods ikonikus outfitjeire mindenki emlékszik, főleg azért, mert a rózsaszín és a lila összes árnyalatában pompáztak. Nos, Witherspoonnak könnyű dolga van, ha fel akarja idézni egy-egy szerelését, ugyanis a szerződésében benne foglaltatott, hogy a fizetsége mellé megkapja a filmben viselt ruhákat is.

doktor szöszi
Forrás: northfoto.com

Az Amanda Brown azonos című regényéből készült Doktor Szösziben nem egy változást eszközöltek a forgatókönyvírók, de ezen senki sem lepődik meg, hiszen nagyon ritka, hogy egy-az-egyben átültessenek könyveket a vászonra. Az egyik legnagyobb módosítás maga a helyszín volt, ugyanis Elle a regényben a Stanford Egyetem hallgatója, de az oktatási intézmény nem adott rá engedélyt, hogy megjelenítsék a filmben – köszönhetően annak a jelenetnek, amikor a professzora szexuális utalásokat tett Elle-nek. A rendezők következőnek a Chicagói Egyetemet keresték meg, de ők sem vállalták, így lett végül a tanulmányok helyszíne a Harvard.

Nem volt túlzás a filmben, hogy olyan kegyetlennek és nehéznek jelenítették meg a jogi kart és szigorúnak a tanárokat, több valódi hallgató is azt nyilatkozta, hogy ez bizony tényleg így néz ki a valóságban is. Bármilyen furán is hangzik, az sem ördögtől való, hogy valaki divattanulmányok után a jogon folytassa az iskolaéveket, hiszen attól még lehet belőle szuper ügyvéd vagy jogász. Azonban egy elsőéves joghallgató igencsak ritkán nyer felvételt egy, a filmben látott gyakornoki munkára, és tuti, hogy nem képviselhet senkit a bíróságon vagy hallgathat ki tanúkat.

A film végén Elle egy emlékezetes beszédet mond el a diplomaosztójukon – de tudtátok, hogy nem ez volt az eredeti befejezés? Abban ugyanis az Emmettel (Luke Wilsonnal) váltott csók után vágás jött, majd az, ahogyan Elle és Vivian (Selma Blair) elindítják a saját jogvédő irodájukat. A tesztvetítésen azonban nem nyerte el ez a happy end a közönség tetszését, így hozzáforgattak utólagosan még egy jelenetet a filmhez. Ekkorra viszont Witherspoon már nem tartózkodott a közelben, sőt, az országban sem, így külön kellett felvenniük a teremben ülőket és őt, ahogyan a katedrán áll.

doktor szöszi
Forrás: northfoto.com

A „hajol és feszít!” – mozdulatsor, amit a kozmetikában előad Elle, Paulette (Jennifer Coolidge) és a többi nő, egy koktélozós este szüleménye volt. A forgatókönyvírók ugyanis egy bárban voltak, amikor jött az ihlet és beleírták a filmbe a jelenetet, amikor Elle segít körmösének felszedni az UPS-es fickót.

Witherspoon egyébként azt is nyilatkozta egyszer, hogy az évek során számos lány ment oda hozzá, hogy elmesélje: a film miatt jelentkezett jogi karra. Mi ez, ha nem motiváló és fantasztikus?