Barion Pixel Ismét átadták az Operettszínházban a Honthy-díjakat – Coloré

Ismét átadták az Operettszínházban a Honthy-díjakat

2022. 09. 05.

Ugyan a pandémia miatt elmaradt két díjkiosztó, idén szerencsére sikerült átadni a Honthy-díjakat a Budapesti Operettszínházban.

Az Ernst Galéria társtulajdonosa, a görög származású egykori kézilabdázó Eleni Korani kezdeményezésére és támogatásával alapították a díjat 2018-ban, a díjazottakról a Honthy-díj-bizottság dönt minden évben. A díj átadásának célja megőrizni Honthy emlékét valamint támogatni a nemsokára százéves intézményt és annak művészeit, dolgozóit.

A szobrot ugyancsak a Budapesti Operettszínház támogatója, Korani terveztette és készíttette el férje segítségével, mely egy női arcot formál.

A 2019/2020-as, valamint a 2020/2021-es évadok után ugyan elmaradt a Honthy-díjak kiosztása, ebben az évben sor kerülhetett rá, immáron harmadik alkalommal – ugyan nem az évad végén, hanem a következő évad elején, ugyanis az Operettszínház táncművészét ért baleset miatt az ünnepséget elhalasztották.

Ki volt Honthy Hanna?

Fortepan 177854
Deres utca 9., Honthy Hanna primadonna otthonában. Forrás: Fortepan/Bojár Sándor

Az 1893-ban Hügel Hajnalka néven Erzsébetvárosban született színésznő már tíz évesen az Opera balettiskolájában táncolt, de végül nem teljesen erre vezetett pályája. Szerencsére azonban az előadóművészetnél maradt, ezt hihetetlen szorgalmának, kitartásának és támogató közegének – szüleinek, pártfogóinak és tanárainak – köszönhette. Az utolsó igazi operettprimadonna Rákosi Szidi tanodájában tanulta ki a szakmát. Számos vidéki és főváros színházban játszott, nevét viszont akkor ismerte meg a nagyközönség, amikor 1922-ben A bajadér című operettben Fedák Sárival játszott együtt, aki akkor már ünnepelt sztár volt. Honthy nemcsak itthon de a határon túl is hihetetlen népszerűségre tett szert az operett és a daljáték műfajában, a Fővárosi Operettszínház számos alkalommal miatta írt át egy-egy kisebb szerepet, hogy ő lehessen a “grande dame”. Egészen élete végéig színpadon volt, hiszen annak is élet, erre ráment három házassága is. 

Az idei díjátadó

Mint eddig, idén is az évad női főszereplője, az évad férfi főszereplője, az évad férfi karakterszereplője, az évad női karakterszereplője, az évad alkotója kategóriákban osztottak ki elismeréseket, illetve kihirdették a Backstage-díj nyertesét is.

Fotó Art Lens Honthy-díj
Forrás: Art Lens

A péntek este a Budapesti Operettszínház nagyszínpadán tartott eseményen Eleni Korani, Molnár Zoltán és Kiss-B. Atilla főigazgató adták át az elismeréseket. Az alábbi eredmény született, mely a 2021/2022-es évadban bemutatott alkotásokat és azok szereplőit vette sorra:

A Budapesti Operettszínház idén is átadta a Backstage-díjat, melyet Király Anna ügyelő kapott, és az összes díjazott közül az őt ünneplő vastaps volt a leghangosabb.

Az évad női főszereplője díjat Janza Kata kapta. Az évad férfi főszereplője Sándor Péter lett.

Az évad férfi karakterszereplőjének járó Honthy-díjat Laki Péter kapta, a női karakterszereplő elismerést Siménfalvy Ágota vihette haza. Végül pedig az évad alkotójának járó díj gazdája Balázs Zoltán dramaturg és rendező lett.

Gratulálunk!

Borítókép forrása: Zsigmond László