Barion Pixel Hollywood már nem tud eredetit alkotni, avagy mik azok a remakek és rebootok? – Coloré

Hollywood már nem tud eredetit alkotni, avagy mik azok a remakek és rebootok?

2021. 06. 16.

Szeretjük vagy épp utáljuk az újragondolt filmeket, és miért nyúlnak ennyiszer a készítők a már leforgatott alkotások forgatókönyveihez?

Ha leülünk filmet nézni, általában arra vágyunk, hogy egy addig sosem látott történet szippantson be minket, és még csak kicsit se legyen ismerős a sztori. Ezzel szemben az utóbbi években megugrott azon filmek száma, amiket mintha már láttunk volna valamikor … és most nem a klisékre, a szokásos romantikus fordulatokra gondolok, amikor mindig tudjuk, kit fog választani a főhősnő. Rengeteg, évtizedekkel ezelőtt leforgatott filmet öltöztetnek manapság új köntösbe, és sokunkban felmerül a kérdés, hogy minek ez a sok remake, reboot és társai?

remake csillag születik
Bradley Cooper és Lady Gaga a Csillag születik c. filmben (2018). Forrás: northfoto.com

Reboot és remake

A két fogalom nem különíthető el teljesen egymástól, sokszor egyiket a másik helyett is szokták használni. Ha szigorúan vesszük, a remake a film “újracsinálása” más közönségnek, más szereplőgárdával, de nem utalva arra, hogy ez a korábbi film létezik – ilyenre jó példa a sikeres francia Életrevalókat újraforgatása Amerikában, valamint az 1937-es Csillag születik három (1954, 1976, 2018) feldolgozása is. A reboot viszont azt jelenti, hogy egy alapsztorit újragondolnak, fel- és/vagy összeráznak és készítenek belőle egy másik alkotást – gondoljunk csak a Stallone illetve a Karl Urban-féle Dredd bírókra, vagy épp a megannyi Batman-mozira. Rebootolni egy franchise-t vagyis filmfolyamot is szoktak, amikor nem szeretnék folytatni az addigi történéseket, de azért szeretnék, ha köze lenne a történteknek az előzőekhez, még ha csak vékony szálakkal is. Erre az újabb Star Trek-filmeket hoznám fel példaként vagy a Terminator: Genezist.

Jó, jó, de minek?

Kisebbrészt a rajongás, a kísérletezőkedv áll az újraforgatási törekvések mögött, a technika fejlődése is nagyban a készítők kezére játszik ebben. Valamint kicsit biztonsági játékot is játszanak egy-egy korábban sikeres filmhez való nyúláskor, hiszen a nézők szívesen látnak újra egy ismerős arcot a vásznon, és kevesebb kockázat van a régi karakter megjelenítésében, mint egy új bemutatásában. Na és persze az anyagiakat sem felejthetjük el, ugyanis a jól bevált recept általában sok pénzt hoz a konyhára, nem kockáztat nagyot a stúdió azzal, ha bevállal egy újabb szuperhősfilmet, hisz azt “mindenki szereti”.

Sokan szoktunk felsóhajtani az újraforgatásokról szóló hírek kapcsán, hiszen – joggal – félünk attól, hogy ha az adott vállalkozó szellemű rendező a kezei közé kaparintja régi, szeretett klasszikusunkat, akkor abból csak rossz sülhet majd ki. Mondjuk mint a női Szellemirtók esetében, ami nem lett katasztrofálisan rossz, ellenben egy lapon sem lehet említeni az eredeti verzióval. Ázsiai alkotásokhoz is sokszor nyúlnak a rendezők, elég csak a Spike Lee-féle Oldboyra gondolni, ami meg sem közelítette a tíz évvel azelőtti dél-koreai művet. Azonban nem törvényszerű, hogy egy remake rosszul sikerüljön, néha még túl is szárnyalja az eredeti hírnevét, ilyen volt az 1959-es Ben Hur című filmklasszikus, amiről sokan nem tudják, hogy 1925-ben készült el az első változata.

Híres remake-k, amikről nem is tudtuk, hogy azok

Scarface 1983 Moviestills
Al Pacino az 1983-as A sebhelyesarcú című filmben. Forrás: northfoto.com

Az utóbbi években egyre inkább képesek lettünk felismerni, ha valami remake, hiszen egyre kevesebb idő telik el az egyes forgatások között, plusz az internet is a segítségünkre siet ilyenkor. Azonban ha az eredeti nem volt annak idején kasszasiker – mint a Ben Hurnál például – akkor simán lehet, hogy olyan film a kedvencünk, amiről nem is tudtuk, hogy egy előző remakelt változata. Al Pacino ikonikus Sebhelyesarcúját mindannyian ismerjük, de tudtátok, hogy az 1932-es, azonos című mozin alapult, amelyben Paul Muni volt a főszereplő. Tom Hanks és Meg Ryan romantikus mozija, A szerelem hálójában a kilencvenes évek egyik legjobb ilyen műfajú filmje volt, aminek eredetije László Miklós Illatszertár című színpadi darabjából készült el a század elején. Még a klasszikusnak számító A muzsika hangja sem “igazi” alkotás, ugyanis egy két évvel fiatalabb nyugat-német filmen, a Die Trapp-Familie amerikai változata. Az amerikaiak szeretik újraforgatni az európai, különösen a francia filmeket, így volt ez a Három férfi és egy bébi, és az Egyik kutya, másik eb című mozikkal is.