Romantikus filmek, amiket a férfiak is szeretnek

Kettesben filmezni a párunkkal igazán jó program, a lezárások miatt valószínűleg sokan fogják így ünnepelni a Valentin-napot. Azonban a témaválasztás már keményebb dió, ezért megkérdeztük az erősebbik nem néhány tagját arról, hogy melyek számukra azok a romantikus filmek, amiket kifejezetten kedvelnek.

Lesz ez még így se! (1997)

Ádám szerint azért szuper film, mert “egyensúlyban van benne a vígjáték és a romantika, nem csöpögős végig, ezért fogyaszthatóbbá teszi. Könnyen lehet azonosulni a mogorva Melvinnel, és egyszerre szerethető és vicces a kapcsolata például a szomszéd kiskutyájával, na meg magával a szomszéddal, Simonnal is“. Hozzá kell tenni, hogy mi pedig odavagyunk a fenti jelenetért az étteremből, amikor Melvin bókol(ni próbál) Carolnak.

Ha eljön Joe Black (1998)

Ha eljön Joe Black
Forrás: YouTube

Brad Pitt zseniális színész, bár itt nem kellett megerőltetnie magát, lazán eljátszotta az álompasi szerepét (hiszen akkoriban a való életben is rengetegen így gondoltak rá). Anthony Hopkins természetesen mindent el tud játszani, amit elvállal, színészlegenda, és jó volt kettejük párosa. Hozzá kell tennem, hogy egy félórával lehetett volna rövidebb. De fogadni mernék rá, hogy a finálén nem csak én hatódtam meg” – válaszolta kérdésünkre Kornél.

Sztárom a párom (1999)

notting hill
Forrás: YouTube

Tudom, hogy sok nőnek ez az egyik kedvenc filmje, de én is szívesen megnézem, a barátnőm például velem látta először” – mesélte Tamás. “Bár akkor Grant még a szokásos brit szépfiú szerepet hozta, de azért jó film, mert sokat bénázik, mint a való életben mi is. A szobatársa is jófej a maga módján, a Kutyák és lovak magazin-jeleneten a mai napig nagyon jókat nevetek. El kell mondanom, hogy nem szeretem Julia Robertset, de itt el tudtam viselni“.

A randiguru (2005)

randiguru
Forrás: YouTube

Krisztián A randiguru című filmet választotta, ahol “Kevin James ismét saját magát alakította, mindig ő az esetlen, de szerethető mackó a filmjeiben. A film hemzseg a romantikus kliséktől, de valahogy működik is. A szereplőgárda jó, Will Smith jó választás volt főszereplőnek, jól hozza a szerelmi tanácsadót“.

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Ősvilági Pompeji, makierdő, bobpálya és csillagpark – 4 fantasztikus hazai úti cél