Kevés olyan ikonikus karakter van a világon, mint Albus Dumbledore. Ugyan mára már ismert tény, hogy ő sem volt tökéletes, hibáival együtt is egy végtelenül szeretnivaló, bölcs varázslót ismerhettünk meg személyében. Különösen a hosszúra nyúló januári napokban érdemes tehát felidéznünk Dumbledore legfontosabb mondatait: csemegézzünk úgy ezekből a bölcsességekből, mint a professzor a legkedvesebb nyalánkságából, a Bagoly Berti-féle mindenízű drazséból!
„… az, hogy valaki elképesztően intelligens, még nem védi meg az érzelmi hibáktól, és szerintem Albus Dumbledore tökéletes példa erre. Úgy hiszem, ha valaki nagyon-nagyon okos, akkor az okozhat némi problémát számára, mint ahogy okozott is Dumbledore-nak. Hisz a bölcsessége elszigetelte őt, és, szerintem ez jól észrevehető a könyvekben, hisz hol van egy vele egyenrangú ember, hol van a bizalmasa, hol van a társa? Nincs neki ilyen. Mindig ő az, aki ad, akinek rálátása van a dolgokra, aki rendelkezik a tudással” – fogalmazta meg véleményét szeretett karakteréről J.K.Rowling.
Való igaz, ha a Harry Potter-sagából nem is, az azt követő történetekből (Legendás állatok: Grindelwald bűntettei, Dumbledore titkai) kiderült, hogy Dumbledore sem tisztán „fehér figura”: esendősége különösen fiatalon volt tetten érhető, hiszen, mint kiderült, a hatalomvágy ugyanúgy megvolt benne, mint szerelmében, Grindelwaldban. Az idő és a kor azonban sok mindenre megtanította, így, mire a Harry Potter történethez értünk, bölcsességét nemcsak a diákok boldogulására, hanem a sötét Voldemort elpusztítására használta fel.
„Nem kevés kurázsi kell hozzá, hogy szembe szálljunk az ellenségeinkkel, de ahhoz sem kell kevesebb, hogy a sarkunkra álljunk a barátainkkal szemben”
– mondja Dumbledore a Harry Potter és a bölcsek köve című kötet végén. A professzor egyértelműen Neville Longbottomhoz intézve a szavait, aki útját állta Harry, Ron és Hermione hármasának, amikor azok az éjszaka leple alatt kiszöktek a hálókörletükből, hogy megsemmisítsék a bölcsek kövét. A professzor szavai rávilágítanak: ugyan valóban nehéz felvenni a kesztyűt a külső ártalmakkal szemben, mégis, a hozzánk legközelebb állóknak a legnehezebb ellenszegülnünk, pontosan amiatt, ami hozzájuk köt minket, s ez nem más, mint a szeretet.
„Az öröm mindig segít rajtunk, akkor is, ha teljes a sötétség: mert a sötétséget elűzi a fény”
Albus Dumbledore jellegzetessége, hogy – akárcsak George Lucas univerzumában Yoda mester – hajlamos rébuszokban beszélni: már ami a véleménynyilvánítást illeti. Így volt ez a Harry Potter és az azkabani fogolyban is, amikor óva intette a diákokat a rájuk leselkedő veszélytől: Sirius Blacktől. (Akiről ekkor még nem tudtuk, kicsoda valójában.) Dumbledore örökérvényű igazságot fogalmazott meg a fenti idézettel, hiszen a legsötétebb pillanatainkban is érhet minket olyan impulzus, amelynek hatására agyunkban „felkapcsolódik a villany”.
„Mit számít, ha nyelvünkben és szokásainkban különbözünk, ha a célunk közös? Ha nyitott szívvel fordulunk egymás felé, semmi sem állhat közénk”
– mondja a professzor a Harry Potter és a Tűz Serlege című kötetben a Trimágus Tusa három tájról érkező résztvevőinek. Való igaz, mi, emberek gyakran elfelejtjük, hogy lényegében egyek vagyunk: azonos az anatómiánk, az érzelmeink, sőt, gyakran a tapasztalataink is. Valószínűleg kevesebb viszály lenne a világon, ha mindannyian megfogadnánk Albus Dumbledore tanácsát, hiszen az újra telitalálat: nem a származás a lényeg, hanem a nyitott szív és elfogadás.
„Furcsa dolog ez, Harry, de talán azoknak való leginkább a hatalom, akik nem vágynak rá”
– fogalmazta meg saját élete legnagyobb dilemmáját a Harry Potter és a Halál ereklyéiben Dumbledore. Mint azóta tudjuk: a professzor azért halogatta sokáig a Grindelwalddal való összetűzést, mert szerelmes volt belé: korábban együtt dédelgették a hatalomátvételi terveiket. Az álmodozásnak Dumbledore húgának tragikus halála vetett véget, s ezzel a professzor kénytelen volt elismerni: nem való a kezébe hatalom, mivel – intelligencia ide vagy oda – az a legrosszabbat hozza ki belőle.
„… mert csak az uralkodik a Halál fölött, aki nem akar megszökni a Halál elől”
– magyarázta Dumbledore tanítványának, Harry-nek, miután az feláldozta magát a jó cél érdekében a Halál ereklyéiben. A két főszereplő a King’s Cross pályaudvaron találkozott azt követően, hogy Voldemort megölte Harry-t: az emlékezetes fejezet a halál utáni „köztes lét” leírásának mintapéldánya is lehetne – már ha hiszünk az ilyesmiben. Dumbledore úgy vélte, csak az képes uralni a halált, aki elfogadja, hogy meg kell halnia, s tudja, hogy az az elkerülhetetlensége miatt messze nem a legszörnyűbb dolog az élők világában.
„Ne szánd a holtakat, Harry. Az élőket sajnáld, s legfőképpen azokat, akik szeretet nélkül élnek”
Ezt az Albus Dumbledore idézetet talán nem szükséges túlmagyarázni, hiszen J.K.Rowling köteteinek egyik legfontosabb, folyamatosan ismétlődő tanulsága az az egyszerű, de nagyszerű gondolat, miszerint szeretet nélkül semmik vagyunk.
Borítókép forrása: Northfoto
