Mivel indítsak egy társkereső oldalon? Miért olyan gyakori a ghosting az online térben? Vajon hogy mondjam meg a másiknak, hogy nem igazán érzem köztünk a szikrát? A 2021 őszén indult kedves_idegen Insta-oldal ilyen kérdésekre keresi a választ, miközben bevezeti a követőit az erőszakmentes kommunikáció gyakorlatába. Az oldal készítőjével, Virovecz Annával beszélgettünk.
Coloré: Mesélnél egy kicsit arról, hogy mi az az erőszakmentes kommunikáció és te hogy ismerkedtél meg vele?
Virovecz Anna: Magával az erőszakmentes kommunikációval (EMK) 2020-ban találkoztam először, Rambala Évához kezdtem járni egy kiscsoportos tanfolyamra. Akkor még egy utazási irodában dolgoztam és nagyon sok ügyes-bajos dolgunk volt, így elsősorban azért vágtam bele, mert úgy láttam, ez egy hatékony eszköz arra, hogy – csúnya szóval – elérjem, amit akarok. Időközben pedig rájöttem, hogy az EMK sokkal több ennél, és nagyon sok mindent megváltoztatott a gondolkodásomban. Az EMK az empátián alapul: azon, hogy magammal, a saját szükségleteimmel és érzéseimmel tudjak empatizálni. Olyan emberekkel érdemes ezt alkalmazni, akik fontosak nekünk és jó viszonyt szeretnénk velük ápolni, legyen az munkakapcsolat, baráti vagy párkapcsolat. A tanfolyamon konkrét, saját példákon keresztül vizsgáltuk meg ezt a módszert és rengeteg felismeréssel gazdagodtunk. A módszer atyja Marshall Rosenberg pszichológus, és ajánlom ebben a témában „A szavak ablakok vagy falak” című könyvét, mert jó olvasmány és kiindulási alap annak, aki érdeklődik eziránt.
Hogyan néz ki az EMK a gyakorlatban?
Négy fontos lépése van. A kiindulópont, vagy ha úgy tetszik, nulladik lépés a konfliktus jelenléte, melyet biztos, hogy követ egy ezzel kapcsolatos kritikus gondolat – ami teljesen rendben van. Nem az a cél, hogy rosszul érezzük magunkat amiatt, hogy ez megjelent a fejünkben. Az EMK első lépése a helyzet kritikamentes megfigyelése. A második, hogy felismerjük, milyen érzések és szükségletek jelennek meg bennünk.
Az említett könyvben több oldalnyi érzés- és szükségletlistát találunk, és ezeket olvasva az ember rájön, hogy mennyire nem használjuk az árnyalatokat, és sokszor nem is érzéseket fejezünk ki a „Hogy vagy, hogy érzed magad?” kérdésekre.
Az EMK jó gyakorlás arra, hogy tudatosítsuk magunkban, hogy egy adott helyzetben félünk, szorongunk, döbbenetet vagy például tehetetlenséget érzünk. A harmadik lépés, hogy nézőpontot váltunk, és megpróbáljuk megtippelni, hogy vajon a másikban mi zajlik le. Amikor ezen végigmentünk, akár az is kiderülhet, hogy ugyanaz a szükségletünk a másikkal, például nagyon gyakori a párkapcsolati konfliktusoknál, hogy ugyanarra vágyunk de teljesen máshogy fejezzük ki. Az utolsó lépés pedig a cselekvési terv, ami lehet egy kérés, kérdés a helyzettel kapcsolatban: „Elfogadható-e számodra, hogy legközelebb, ha ez előfordul, akkor ezt így jelzed felém? ” Fontos, hogy kérdés legyen és soha ne felszólítás, a végén pedig egy mindenki számára elfogadható megoldás szülessen.
Hogy lehet ezt alkalmazni a mindennapokban, leginkább az élet mely területén érdemes?
Mindenhol lehet alkalmazni, ahol fontos a kapcsolódás. Ahol nem, vagy kevésbé fontos, ott pedig abban segít, hogy kiálljak magamért, ne maradjak abban a helyzetben vagy azzal az emberrel, hanem továbbállhassak. Az elején nehezen láttam át, hogyan fogom tudni alkalmazni, az járt a fejemben, hogy vajon ezentúl ilyen mondatokban kell, hogy beszéljek? Érthető módon, hiszen nagyon természetellenes, ha szó szerint közlöm valakivel, hogy „Nekem az a szükségletem, hogy…”. De egy olyan mondat például működhet, hogy „Amikor azt írtad, hogy” – és itt szó szerint idézem a leírtakat – „akkor nagyon megijedtem/lefagytam/nem tudtam, hogy mit csináljak”. Mindenki a saját stílusára tudja ezeket formálni. Az EMK-t érdemes használni a párkapcsolaton, társkeresésen kívül például a családban is. Ez talán a legnehezebb, hiszen rendszerint bekapcsolnak azok a működési formák, amikben felnőttünk.
Ez azonban csak egy szelete, a tanfolyam egyik óráján beszéltünk például az önkritikus „Nem hiszem el, hogy már megint mit csináltam” és ehhez hasonló gondolatokról, amikkel magunkat ostorozzuk. Ezeket is fontos átfordítani, hiszen amíg önmagamat kritizálom, addig nem fordulok empátiával saját magam felé. A szükségletek felismerésének jó példája, hogy a „Sajnos ki kell takarítanom itthon, de nem akarok”-gondolatot egy „Azért akarok kitakarítani, mert fontos a harmónia és a nyugalom a környezetemben”-gondolatra fordítjuk át. Utóbbival pedig kicsit könnyebben állunk neki a rendrakásnak.
Névjegy
Virovecz Anna az erőszakmentes kommunikációról és az online társkeresésről szóló kedves_idegen Instagram-oldal szerkesztője és tulajdonosa. Anna turizmus szakon végzett a Budapesti Corvinus Egyetemen és egészen a koronavírus járvány kitöréséig ilyen területen dolgozott, budapesti és bécsi utakat, konferenciákat szervezett külföldi cégeknek. 2020-ban elkezdte átképezni magát, és csatlakozott egy startuphoz, ma pedig már ismét a turizmusban tevékenykedik. Az erőszakmentes kommunikáció módszerével 2020-ban ismerkedett meg, az oldalt pedig személyes és ismerősei társkeresési történetei által megihletődve hozta létre 2021 őszén. Tanácsokat, tippeket oszt meg követőivel, melyek elsősorban a kommunikáció témakörét érintik, emellett aktívan formálja a közösségét, és az oldal egyik célja, hogy a követő érezze: nincs egyedül a gondjaival.
Hogy született meg a kedves_ idegen ötlete?
Az oldal ötlete hamarabb született meg, mint hogy megismertem volna az EMK módszerét. Már jóval előtte is használtam a Tindert, fent voltam például az Elittárson is, és rendszeresen küldtem el a barátnőimnek a viccesebbnél viccesebb, esetleg szörnyűbbnél szörnyűbb profilokat. Nagyon jól szórakoztam ezen, de közben el is keserített, és arra gondoltam, ha már ennyi időt töltöttem ezeken az oldalakon, valami hasznosat is alkothatnék belőle. Láttam, hogy van olyan oldal, ahol a a Tinderes profilok és üzenetek screenshotjait rakják ki, ilyen gúnyoldalt viszont nem szerettem volna, mert ez a fajta nem teremt értéket. Aztán egyszer csak összeraktam, hogy legyen benne az EMK is, és tartalmazzon gyakorlati tippeket is, mert biztos voltam benne, hogy sokan járunk hasonló cipőben.
Mik azok a leggyakrabban visszatérő nehézségek, amelyekről úgy tűnik, mindenkit érintenek a társkeresés során?
Egyrészt a chatelés olajozott elindulása, másrészt az a kérdés, hogy az első randi után legyen-e második. Ha nem online ismerkedünk, hanem a való életben, akkor ott nincs jelen ez a döntéskényszer, hogy egy találkozás után be kell skatulyáznunk a másikat, hogy az igen vagy a nem dobozba kerüljön. Hiszen sok esetben hosszabb idő telik el, mire kialakul a szimpátiából a szerelem és a szeretet. Az írásbeli kommunikáció mivolta is nehézséget okoz, hiszen nem látjuk, halljuk a másikat, nem tudjuk, hogy megvan-e a kémia vagy a szimpátia élőben. A ghosting is nagy probléma, többen is írták, hogy akár egy-két hónapnyi találkozgatás, a kapcsolat lassú kibontakozása után is volt arra példa, hogy eltűnt a másik.
Szerinted miért lehet ilyen gyakori a se szó, se beszéd felszívódás?
Nem vagyok pszichológus, se szakértő a témában, de nekem erről az jut eszembe, hogy a mi generációnknak azt tanították, hogy egy gyerek legyen szófogadó, ne feleseljen, ne mondjon nemet, ne bántsa meg a másikat. Ezek pedig hatottak ránk abban a tekintetben is, hogy megvan bennünk a félelem, hogy ha felhozzuk a témát, miszerint „találkoztunk már ötször és nagyon szimpi vagy, de nem érzem, hogy folytatni szeretném”, akkor durván, elutasítással reagál majd a másik. Saját tapasztalat, hogy félek a reakciótól, és nem szeretném őt megbántani. Ezért szeretném azt hinni, hogy főként ez áll a ghosting hátterében, és nem a bunkóság.
Te miben látod az online párkeresés legnagyobb pozitívumát és legnagyobb negatívumát?
A pozitívum, hogy ha valaki nyitott, akkor nagyon érdekes, akár a mi köreinktől teljesen különböző emberekkel is meg lehet ismerkedni ezeken a felületeken. Viszont ez a különbözőség nehézség is lehet a későbbiekben. Pozitívumnak látom azt az esetet, amikor az ember nagyon félénk, esélytelennek látja, hogy valaha is odamenjen valakihez, de az egyik régebb óta ismert kollégájával matchelnek Tinderen, ami már rá tud segíteni a dolgokra a való életben. Hátrány, hogy rengeteg idő elmegy ezekkel az alkalmazásokkal, az algoritmusuk direkt függőséget okoz. Van egy szuper angol nyelvű cikk arról, hogy a félkarú rablókhoz hasonlóan csinálták meg őket, mindig azt hiszi az ember, hogy „Na majd most…”, azt az illúziót adják, hogy végtelen a kínálat, hogy mindig lesz jobb és szebb „jelölt”. Ez pedig eltorzítja a valóságot, türelmetlenné teszi az embert, és ha nem jól alakulnak a dolgok az aktuális beszélgető- vagy randipartnerrel, akkor gyorsan vissza lehet lépni, kezdeni elölről a pörgetést, kutatást. Negatívum még, hogy hátránnyal indul, aki nem fotogén vagy nincsenek jó képei magáról. Azt pedig még nem is említettem, hogy mindenféle veszélynek ki vagyunk téve ezeket a felületeken.
Ha már veszély: az oldalon te is foglalkoztál a Tinder-csaló történetével – történt esetleg veled hasonló, vagy hallottál-e mástól ilyen sztorit?
Csalás nem történt, de engem is megtalált már egyszer egy ilyen ember. Egy külföldi hajóskapitánynak adta ki magát, akinek meghalt az apja és tőle örökölte a kis hajózási céget – ez tipikus az ilyen csalásoknál, mindig van valami szívszorító rész, hogy megsajnáld az illetőt. Néhány üzenet után már WhatsAppra akart váltani – alapból gyanús, ha a harmadik-negyedik üzenet után ezt kéri, és sosem a Messengert vagy a Facebookot javasolja, hiszen azokhoz profil kell, míg ehhez csak telefonszám. Szóval beszélgettünk, nem voltam túl lelkes, és egy nap írta, hogy óriási viharba kerültek, nincs térerő, így nem tud hívni, csak a net működik valamennyire, és nem tudnak kiküldeni egy e-mailt, hogy alkatrészt rendeljenek a hajóhoz. Elkezdtem gondolkozni, hogy vajon tényleg én lennék az egyetlen kontaktja, miközben valahol kint van a tengeren? Megkérdezte, hogy elküldeném-e az e-mailt, gondoltam, hogy ez kicsit gyanús, de mi van, ha tényleg veszélyben vannak? Egy e-mail kiküldéséből nem lehet baj, úgyhogy meg is tettem, de aztán egyből rákerestem a koordinátákra, és a Google első találata egy scam-oldal volt. Itt olvastam, hogy több ezer eurókat gombolt le nőkről, szerencsére nálam ilyen szóba se jött, de meg voltam ijedve, hogy akár az e-mail fiókomat is fel tudják majd törni. Gyorsan screenshotoltam a beszélgetést, aztán pedig letiltottam.
A férfiakat is megtalálják hasonlók, küldtek is már ilyet nekem, általában nagyon szép, egzotikus, például ázsiai nők profilképével rendelkező fiókok, akik bitcoinba akarnak befektetni.
Hogyan jöhet rá az ember, hogy csalóval van dolga?
Gyanús a WhatsApphoz való ragaszkodás, a rossz angolság, ha éppen sosem sikerül videótelefonálni, mert rossz a térerő, és ha pénzről esik szó. Kevésbé extrém esetek is vannak, úgyhogy minden ilyet azzal próbálhatunk meg kivédeni, amit a Tinder is ír az oldalán, hogy ne hagyjuk el az alkalmazást, mert onnantól kezdve nem tudnak felelősséget vállalni semmiért.
Gyanús, ha túl hamar ír túl szépeket, rendkívüli módon érdeklődik, és ha már máshol beszélgetünk, törli a Tinder-profilját, mert „megtalálta benned, akit mindig is keresett” – persze valójában azért, hogy ne tudd őt jelenteni az appnak.
Ami túl szép, hogy igaz legyen, az általában nem az.
Említetted, hogy küldenek neked sztorikat, illetve te magad is sok kérdést teszel fel az oldalon a követőknek – egy aktív közösség létrehozása volt a cél?
Abszolút. Nem tudtam, hogy milyen méreteket ölt majd, de szerettem volna, hogy egy párbeszédes, beszélgetős oldal jöjjön létre. Azt láttam, hogy nem sokan beszélnek szívesen ezekről a problémákról, maximum a barátainknak vállaljuk fel őket, régen pedig még cikibb volt az online ismerkedés. Jól esik látni, hogy kommentben is beszélgetnek egymással az oldal követői, és sok válasz érkezik a kérdésmatricákra is. Múlt héten kérdeztem például a társkereséssel, egyedülléttel kapcsolatos félelmekről, és megdöbbentett, mennyien reagáltak rá, és milyen sokan küzdenek hasonló gondokkal, gondolatokkal. Nagyon jól esett, amikor privátban kerestek meg, hogy a környezetükben csak nekik nincs épp párkapcsolatuk, és milyen jó volt számukra látni ezeket, és megbizonyosodni arról, hogy nem csak ők küszködnek ezzel.
Min lepődtél meg a legjobban az oldal alakulásával kapcsolatban?
Azon, hogy mennyire őszinték az emberek, és akár mélyebb dolgokat is megosztanak velem, egy ismeretlennel. Volt, aki tanácsot kért, és nagyon örültem, amikor valaki írta, hogy finomodott a kommunikációja az oldalnak köszönhetően. Meglepetés volt az is, hogy olyanok is szép számmal követik az oldalt, és rendszeresen hozzászólnak a témákhoz, akik párkapcsolatban élnek, esetleg már gyerekük is született.
Melyik a legnépszerűbb posztod? Mit gondolsz, miért?
A lájkok alapján a „Bicepszre megyek, nem hátra” Tinderes bemutatkozás, azelőtt pedig nagyon sokáig a karácsonyi posztom volt, hogy hogyan reagáljunk a csipkelődő megjegyzésekre. A legtöbben pedig a „Milyen nyitómondatokat kerüljünk el, ha választ akarunk kapni” – bejegyzést könyvjelzőzték, de népszerű volt még a párkeresést nehezítő örökölt mintáinkról szóló poszt is. Úgyhogy mindig van közönség a humorra, de főleg a konkrét tippekre, úgy látom, hogy kellenek a mankók.
Mit gondolsz, tudtál segíteni embereknek a párkeresésben – egyáltalán ez a célja az oldalnak?
Nem kifejezetten a párkeresésben akarok segíteni – hiszen milyen alapon tenném, nem vagyok pszichológus vagy szakember, párkapcsolati tanácsadó. Inkább a kommunikációban szeretnék támogatást adni, esetleg abban, hogy hogyan fogadjuk a kritikát, illetve az is a célom, hogy lássa mindenki, nincs egyedül, és csomó ember jár vagy járt már ebben a cipőben.